DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Ahol McLaren vs. Ferrari csata zajlott 2022-ben – az év F1-es csalódása

Mely csapatok és/vagy versenyzők múlták alul előzetes várakozásainkat az idei szezonban? Nagy F1-es évértékelőnk mai felvonásában ezt jártuk körül.

Folytatjuk a Formula.hu szokásos F1-es évértékelő sorozatát, amelyben minden kategóriában felállítottuk a saját top 3-as rangsorunkat, majd ezeket pontozva – az első helyezettek 3, a másodikak 2, a harmadikak 1 egységet kaptak – összeállt a szerkesztőség listája. Ezúttal azokat a versenyzőket és istállókat vettük górcső alá, akik a legnagyobb csalódást okozták számunkra 2022-ben.

f1-ricciardo-2022



Balogh Tamás: Nem hittem volna, hogy Daniel Ricciardo még a 2021-es botladozását is alul tudja múlni a McLarennél – de sikerült neki. A wokingi csapat összességében is elmaradt a várakozásoktól, hiszen míg tavaly futamot nyertek és harcban voltak a vb-dobogóért, idén tulajdonképpen csak Lando Norris parádés teljesítménye és az Alpine műszaki hibái tartották őket versenyben a francia istállóval. A korábban olykor megvillanó AlphaTauri pedig olyan szinten futott homály szezont, hogy végül csak a sereghajtó Williamst tudták megelőzni a tabellán.

1. Daniel Ricciardo

2. McLaren

3. AlphaTauri

 

Bódog Balázs: A maranellóiaktól mindenki a bajnoki harcot várta, mely az ausztrál futamot követően úgy festett, hogy elmarad a nagy előny miatt. Végül azonban egyik címért sem tudtak érdemben küzdeni, melyért részben a csapat döntései, hibái is okolhatók. Daniel Ricciardo szerezte meg nálam a csalódások ezüstjét, aki tavaly még mentett egy győzelemmel, idén azonban súlyosan alulmaradt csapattársával szemben. A bronz az AlphaTauri gárdájáé, akik csupán a konstruktőri bajnokság kilencedik helyét szerezték meg.

1. Ferrari

2. Daniel Ricciardo

3. AlphaTauri

 

Gellérfi Gergő: A szezon egyharmadánál biztosan Lewis Hamiltont tettem volna az első helyre, de amit utána produkált, az a futamgyőzelem elmaradása ellenére is minden elismerést megérdemel. Így aztán az F1-től (átmenetileg?) botrányos teljesítménnyel búcsúzó Daniel Ricciardo került nálam az első helyre, akinek körülbelül két jó futama volt, miközben csapattársa fölényesen lett a középmezőny legjobbja. Az AlphaTauri, valamint a Ferrari szintén nem szorul magyarázatra.

1. Daniel Ricciardo

2. AlphaTauri

3. Ferrari

f1-gasly-alphatauri-2022

Pierre Gasly és az AlphaTauri is csalódást okozott 2022-ben

 

Gobodics Tamás: Egyetlen igazi jelöltem van erre a díjra, mégpedig Daniel Ricciardo: egészen szörnyű produkciót nyújtott, szinte hihetetlen, hogy alig két év alatt felsőkategóriás toppilótából parkolópályára került. Olyan óriási csalódás engem nem ért ezen kívül Pierre Gasly és Mick Schumacher teljesítményére is van magyarázat: Gasly egész évben a kiutat kereste a Red Bull-börtönből, és az AlphaTauri nem volt alkalmas érdemi versenyzésre, míg Schumacher valós értéke egyszerűen csak nyilvánvalóvá vált a nagyközönség számára, amint hasonló feltételeket kapott mellette egy átlagosnak számító F1-es pilóta. De mégis őket írtam fel, az idény előtt tőlük feltétlenül többet vártam.

1. Daniel Ricciardo teljesítménye

2. Pierre Gasly gyengélkedése

3. Mick Schumacher szenvedése

 

Héjas Szilárd: Talán akkor sem lett volna meg a vb-cím Leclerc számára, ha nincsenek a sorozatos stratégiai baklövések a Ferrarinál. De voltak! Érthetetlen, miként jöhet elő ugyanazon hiba egy élcsapatnál újra, meg újra, csalódást keltő vezetőségi döntések voltak idén (is) az olaszoknál. Daniel Ricciardo szintén felfért a listára, ahogyan az AlphaTauri is brutálisan visszaesett 2022-ben.

1. Ferrari

2. Daniel Ricciardo

3. AlphaTauri

 

Kovács Tamás: A maranellóiak 2022-es szezonja különösen a kezdés tükrében hatott hatalmas csalódásként, elsősorban az ismétlődő stratégiai bakik előtt állok értetlenül, egy ekkora vállalat ugyanis nem engedheti meg magának, hogy az ellenfelek gúnyolódásainak középpontjába kerüljön. Daniel Ricciardo ismételt szenvedése így „csupán” ezüstérmet ért, jó eséllyel az ausztrál hattyúdalának lehettünk szemtanúi idén, ami arculcsapásként hat, tekintve Ricciardo kvalitásait. Mindemellett csapata, a McLaren teljesítményére is negatív előjellel gondolhatunk, hiszen a wokingiaknak nem sikerült fellépniük a top 3 szintjére, sőt, az Alpine mögé estek vissza az erősorrendben.

1. Ferrari

2. Daniel Ricciardo

3. McLaren

f1-ferrari-2022-pit

Hiába volt a(z egyik) leggyorsabb autója a Ferrarinak, más területeken kudarcot vallott a Scuderia

 

Mészáros Sándor: Sejteni lehetett, hogy mint mindig minden nagy szabályváltozásnál, ezúttal is lesznek, akiknek meggyűlik a baja az új regulákkal. A McLaren azért kívánkozott a lista elejére (Ricciardóstól), mert tőlük azt vártam, hogy az új rendszer elősegíti majd az élmezőnyhöz történő felzárkózásukat, de ez nem történt meg. Az AlphaTauri nyomokban sem idézte azt a decens formációt, amilyenek voltak az előző két szezonban, a Williams pedig a remények ellenére sereghajtó maradt.

1. McLaren

2. AlphaTauri

3. Williams

 

Nagyházi Anna: Nem sokan gondolták volna, hogy pont a hibridérában egyeduralkodó Mercedesen fognak majd ki a szabályváltoztatások, a németeknek viszont a sokéves dominancia után idén csak a konstruktőri harmadik hely jutott, amellyel biztos nem lesznek elégedettek. A második helyre nálam a tavaly brillírozó, idén viszont csalódást keltő Pierre Gasly került. Az idei teljesítményét elnézve jót fog neki tenni a csapatváltás, tiszta lappal kezdhet jövőre az Alpine-nál. Harmadikként pedig a McLaren szerepel a listámon, a wokingiak az elmúlt években folyamatosan javuló tendenciát mutattak, így joggal várhatták sokan, hogy az új szabályoknak köszönhetően végre az élmezőnyben harcolhatnak Norrisék. Ehhez képest letaglózó volt látni a papaya gárda egész szezonban ingadozó teljesítményét. 

1. Mercedes

2. Pierre Gasly

3. McLaren

f1-mercedes-2022

A Mercedes visszaesése is a negatív meglepetések közé tartozott idén az F1-ben

 

Strommer Benjamin: Sajnos azt kell mondanom, Daniel Ricciardo teljesen megérdemelten került ki az F1-ből: bár már első mclarenes éve sem volt az igazi, 2021-hez képest is jócskán alulmúlta magát. A Ferrari elbaltázott lehetőségei miatt érdemel előkelő helyet ezen a listán, személy szerint pedig ennél sokkal többet vártam volna a nem is olyan rég futamgyőztes AlphaTauritól.

1. Daniel Ricciardo

2. Ferrari

3. AlphaTauri

 

Szikora Tamás: Ebben a kategóriában részemről taroltak a wokingiak. Bár tavaly a futamgyőzelem sem volt ördögtől való gondolat az esetükben, idén jelentősen visszaestek. A csapatot Ricciardo helyzete is visszavetette. Az ausztrált továbbra is egy jó versenyzőnek tartom, de már jó ideje nem találja a helyét, így nem csoda, hogy nem marasztalták, ami sajnos Mick Schumacher esetében is igaz. A fiatal németnek a nyáron voltak villanásai, amikor úgy érezhettük, megtört a jég, ám összességében túl sok egyéni hibát vétett, így a Haas döntése is érthető volt.

1. McLaren

2. Daniel Ricciardo

3. Mick Schumacher

f1-mclaren-ferrari-csalodasok

Végeredmény: Sikerült találnunk egy kategóriát, ahol 2022-ben a régi szép időket megidézve a McLaren és a Ferrari vetélkedett egymással, de erre aligha büszke a két csapat – viszont még így is kiemelkedett negatív értelemben az az újabb csúfos leszereplés, amit Daniel Ricciardo produkált. Említést érdemel még az AlphaTauri kilencedik helyezése és azon belül is Pierre Gasly halovány teljesítménye.

1. Daniel Ricciardo 20 pont

2. Ferrari 12 pont

3. McLaren 10 pont

4. AlphaTauri 8 pont

5. Pierre Gasly 4 pont

6. Mercedes 3 pont

7. Mick Schumacher 2 pont

8. Williams 1 pont

 

A korábbi kategóriák ranglistái:

Az év versenyzője: 1. Max Verstappen, 2-3. Charles Leclerc és George Russell

Az év csapata: 1. Red Bull, 2. Mercedes, 3. Ferrari

Az év meglepetése: 1. Kevin Magnussen, 2. Alexander Albon, 3. George Russell és Guanyu Zhou

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: