DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Pilóták: Hadd döntsük el mi, versenyzünk-e koronavírusosan

Sajnálják a versenytársak a koronavírus miatt a szezonnyitót kihagyni kényszerülő Sebastian Vettelt, és nem érzik igazságosnak, hogy pozitív teszt esetén automatikusan megtiltják a rajthoz állást.

Bár a koronavírus már nem szól bele olyan drasztikusan a Formula-1-es szezonba, mint két éve, a megjelenésekor, amikor sorozatban törölték a futamokat, a paddock tagjainak életét még így is képes megkeseríteni. Pozitív teszt esetén ugyanis kötelező az izoláció, ami a versenyzők számára egyet jelent az adott futam kihagyásával. Múlt héten Daniel Ricciardo fertőződött meg a vírussal; ő azóta felépült és részt vehet a szezonnyitón, ám Sebastian Vettel már nem volt ilyen szerencsés.

A két eset kapcsán többekben felmerült, hogy most, amikor már a vírus okozta megbetegedés nem annyira intenzív, mint korábban, ugyan van-e még értelme automatikusan megvonni a versenyzőtől az indulás jogát. Sergio Perez, aki anno a pilóták közül legelőször kapta el a koronavírust, már a hétvégét megelőzően is úgy vélte, engedni kellene, hogy a versenyzők fertőzés esetén is rajthoz álljanak, és ezt továbbra is így látja.

„A Covid-19 már rengeteget változott. Mi magunk tudunk a legjobban dönteni erről. Ahogy Daniel említette, ő például nem lett volna képes versenyezni, de mások talán igen. Rá kellene hagyni ezt a versenyzőkre. Mindannyiunknak voltak már olyan versenyei, amelyeken nem éreztük annyira jól magunkat. A világ már újra kinyitott, de az F1 még mindig szigorban él” – mutatott rá a mexikói a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is jelen volt.

Ricciardo saját bevallása szerint nem tudta volna teljesíteni a versenyt, annyira nem volt jól, de szerinte sem kellene mindenkit egy kalap alá venni. „Ha egészségesnek, erősnek, fittnek érzed magad, akkor elég kellene legyen az, hogy mondjuk csinálsz egy alkalmassági vizsgát vagy valami hasonlót. Engem eléggé kiütött a vírus, és nagyon szenvedtem volna, de tényleg minden eset más” – fogalmazott az ausztrál.



Kollégáival Valtteri Bottas is egyetért, aki szerint a lényeg elsősorban az, hogy ne terjedjen a vírus, hiszen vannak, akikre nézve még mindig veszélyes. Carlos Sainz pedig felhívta a figyelmet arra, hogy éppen a Formula-1-ben kiválóan meg lehetne ezt gátolni. „Ha van olyan sport, ahol úgy versenyezhetsz, hogy a lehető legkevésbé terjeszted a vírust, az az F1. Minden megbeszélést és interjút lebonyolíthatsz a hotelszobából, bőven elég, ha csak tizenöt perccel a kezdés előtt mész a bokszba, sisakban és overálban” – mutatott rá. Őt egyébként rendkívül zavarná is, ha egy esetleges fertőzés miatt nem állhatna rajthoz. „Személy szerint nehezen fogadnám el, ha mondjuk egy világbajnoki csata közepén ki kellene hagynom egy futamot, pláne ha még jól is érzem magam. De ha nem lennék versenyzésre alkalmas állapotban, elsőként jelentkeznék, hogy kihagyom a futamot.”

Ezt a véleményt Pierre Gasly is osztotta, aki szintén átesett már a víruson, elmondása szerint tünetek nélkül; egy kemény edzés után lett pozitív a tesztje, ezért is lepődött meg. Szerinte már bőven elég volt a korlátozásokból az elmúlt két évben, és elértünk ahhoz a ponthoz, amikor rá lehetne hagyni a versenyzőre, mit csinál. A sportnak is ez tenné a legjobbat. „Szerintem senki nem akarja, hogy az döntse el a bajnokságot, valaki kihagyott-e egy versenyt vagy sem.”

Lance Stroll is, aki szintén pórul járt már a vírus miatt, úgy gondolja, lassan ideje lenne visszatérnie a Formula-1-nek is a normális kerékvágásba. „Én már kétszer kaptam el, szóval eléggé szeret engem. Már rengeteget tudunk erről a vírusról, és megvannak a módjai annak, hogy védekezzünk ellene. Szerintem a legfőbb, hogy az időseket védjük. De nem állíthatjuk meg örökre az életet. Meg kell találnunk az egyensúlyt” – fogalmazott.

Ellenvélemény is volt azonban. Lewis Hamilton, aki 2020-ban épp Bahreinben nem versenyezhetett a koronavírus miatt, a sport felelősségét hangsúlyozta. „Én képtelen lettem volna versenyzeni, annyira beteg voltam. Sőt, a következő versenyt is alig bírtam ki. Már írtam Sebnek, nem jó, hogy nincs itt, remélem, minden rendben vele.  A világ eléggé hozzászokott már a vírushoz, de még mindig itt van körülöttünk, így elővigyázatosnak kell lennünk. Hordanunk kell a maszkot, és gondoskodnunk kell arról, hogy másokat is biztonságban tudunk. Ha most mindannyian eldobjuk a maszkot, akkor az egész garázs beteg lesz, és mindenkin másképp fog kijönni; van, aki meg se érzi, van, akit nagyon rosszul érint majd. Fontos, hogy a sportunk milyen üzenetet közvetít” – vélekedett a hétszeres világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: