Retro - Az első McLaren-győzelem

A Formula-1 első USA Nagydíjának már az időmérője is kellően zűrzavarosra sikeredett, és a verseny sem ígérkezett unalmasnak, hiszen hárman is esélyesek voltak még a bajnoki címre: Jack Brabham, Stirling Moss és Tony Brooks is első alkalommal szeretett volna felülni a trónra. Az ausztrál 5,5, illetve 8 ponttal állt riválisai előtt, ám mivel még a leggyorsabb körért járó pont és a gyengébb eredmények kiesése is játszott, komoly matekozás indult a futam előtt arról, hogy kinek milyen eredményre is lenne szüksége. Alapvetően azonban Brooksnak mindenképp győzelem, Mossnak pedig első vagy második hely kellett ahhoz, hogy legyen esélyük az összetett megnyerésére.

A rajt után a pole-ból induló Moss vezetett, és ezzel bajnoki címet érő pozícióban állt. Az időmérőn „csalással” a harmadik starthelyre kerülő Harry Schell már az első körben visszaesett a 9. helyre, a legnagyobb dráma azonban Brookst sújtotta, akibe ferraris csapattársa, Wolfgang von Trips rohant bele hátulról az 1-es kanyarban. A brit a bokszba hajtott, hogy megvizsgálják az autóján keletkezett sérülést, de a kiállás végül szükségtelennek bizonyult, és Brooks kétperces hátránnyal tért vissza a pályára. A győzelemtől, és így a bajnoki címtől ezzel tulajdonképp el is búcsúzhatott.

Hamarosan pedig ugyanezt elmondhatta magáról Moss is, akinek a 6. körben egy váltóhiba foszlatta szerte a reményeit. Kénytelen volt kiállni az élről, így elméletben már a futam ezen korai szakaszában eldőlt, hogy Brabham lesz a világbajnok, és az ausztrált a hajrában utolérő dráma jóval kisebb jelentőséggel bírt, mint az a köztudatban él.

Brabham ugyanis innentől egészen az utolsó körig az élen állt, közvetlenül a nyomában a másik Coopert vezető Bruce McLarennel és Maurice Trintignant-nal. Párszáz méterrel a leintéstől, a célegyenes előtt azonban Brabham autója köhögni kezdett és erőtlenül leállt a pályán, annak következményeként, hogy a versenyző a jobb teljesítmény érdekében a futam előtt nem akarta csordultig tankolni a Coopert. Látva a célt maga előtt, kiszállt és tolni kezdte autóját a kockás zászló felé, ami akkoriban még szabályos módja volt a verseny teljesítésének.

A meglepett McLaren elsuhant mellette, de győzelmében még ez a néhány másodperces vezetés alatt sem lehetett biztos, hiszen Brabham lelassulásakor egy pillanatra ő is megtorpant, ezzel vészesen magára rántva Trintignant-t, aki megérezte a diadal illatát. Végül McLaren hattizedes előnnyel elsőként ért célba, így 22 évesen az F1-es versenyek legfiatalabb futamgyőztesévé vált, amely rekord egészen Fernando Alonso érkezéséig az ő nevéhez fűződött.

Végül Brabham is célt ért, noha ehhez McLaren leintését követően további öt percre volt szüksége. Ám mivel ekkor már csak heten voltak versenyben, közülük is hárman körhátrányban, így az ausztráltól a 4. helyezést nem lehetett elvenni - már akkor sem, ha nem akart volna eljutni a kockáz zászlóig. Brooks ugyan elsuhant mellette és ezzel elcsípte a dobogót, de ez a bajnokság szempontjából már mit sem számított. Mint ahogy Brabham hősies autótolása sem, hiszen a cím már a zsebében volt, ráadásul még a pozíciójáért járó három pontját sem írták jóvá, mivel az nem tartozott szezonbeli legjobb öt eredménye közé. Az ausztrál azonban ezzel az erőltetett menettel bizonyította, hogy az igazi bajnokokban az eredménytől függetlenül is ott ég a küzdeni akarás.