A második Formula-2-es Európa-bajnoki szezon első fordulóját a Hockenheimringen rendezték 1968. április 7-én. A versenyt két húszkörös szakaszra osztották, melyek közül az első délután fél egy körül rajtolt el. Borongós idő, nedves pálya fogadta a II Deutschland Trophäe résztvevőit, köztük a kétszeres világbajnok Jim Clarkot, aki a téli Tasman Series megnyerése után a Formula-1-es szezont győzelemmel nyitotta Kyalamiben.
A Lotus sztárjának nem volt valami nagy hétvégéje, sőt eredetileg ott sem akart lenni Hockenheimben, ugyanis ugyanekkor rendezték a sportautó világbajnokság Brands Hatch-i fordulóját, ami alapvetően sokkal fontosabb esemény volt egy németországi F2-es futamnál. Egy szerződés azonban arra kényszerítette Clarkot, hogy elutazzon Hockenheimbe...
A negyedik kör végén Lotusa a nyolcadik pozícióban haladt át a célvonalon – majd többet nem bukkant fel a bokszok mellett... A versenyzők ekkor még mit sem tudtak a történtekről, csapattársa, Graham Hill is csak annyiról értesült, hogy egy autó összetört a pálya leggyorsabb, erdei szakaszán. Aztán a leintést követően szörnyű hír kezdett terjedni a paddockban, a versenyzők arcára kiült a döbbenet...
A nézőket csak később, a második futam kezdetekor értesítették arról, hogy a valaha élt egyik legnagyobb autóversenyző, Jim Clark halálos balesetet szenvedett az első verseny ötödik körében. A zászlókat félárbocra engedték, s néma csenddel emlékeztek meg az elhunyt óriásról. Ezen a versenyen már többen nem álltak rajthoz: Clark csapattársa, Hill mellett mások is úgy érezték, hogy nem akarnak visszaülni autójukba.
A baleset részleteiről nem sokat lehetett tudni: mindössze annyi volt bizonyos, hogy Clark nagy sebességgel, viszonylag nagy ívben tért le a nedves pályáról, s mivel semmilyen védőelem nem volt az aszfalt és az erdő közt, esélye sem volt a túlélésre. A fákkal való ütközés darabokra tépte a Lotust, a versenyző pedig még a kórházba érkezés előtt belehalt súlyos nyak- és koponyasérüléseibe.
Egyetlen dolog tűnt mindenki számára elképzelhetetlennek, mégpedig az, hogy Clark hibázott, és ez vezetett a végzetes balesethez. Egyes hírek arról szóltak, hogy defektet kapott, míg mások szerint Lotusának motorja minden előzetes figyelmeztetés nélkül lefulladt – sőt még olyanról is hallani lehetetett akkoriban, hogy egy kislány szaladt át az úton Clark előtt.
Évtizedekkel később Fred Gamble, aki a hatvanas években a Goodyear sportigazgatójaként tevékenykedett, magyarázatot kínált a történtekre Eljött az igazság ideje című nyílt levelében, melyben azt állította, hogy Clark autójának hátsó felfüggesztése hibásodott meg, ami a szupergyors, de igen törékeny Lotusok visszatérő hibája volt. Elmondása szerint a Lotus gumipartnerénél, a Firestone-nál tudtak erről, de nem akarták bemártani a csapatot, s inkább tűrték, hogy a hírek arról szóltak, hogy az ő abroncsuk meghibásodása vezetett a tragédiához, mely elvette a világ leggyorsabb emberének életét.
„Úgy gondolom, hogy akik akkoriban ismerték Jimmy halálának részleteit, részint Colin Chapman, a briliáns tervező iránti tiszteletből kifolyólag hallgattak, de még inkább azért, mert a nagy Jim Clark olyan volt Chapman számára, mintha a fia lett volna. Biztos vagyok benne, hogy ő ismerte a baleset okát, de az, hogy nyilvánosan meghurcolják a tervezési hiba miatt, érzelmileg túl sok lett volna a számára...” – írta Gamble 1993-ban.
Jim Clark egy hónappal 32. születésnapja után hunyt el, de ez a rövid élet is elég volt számára ahhoz, hogy örökre beírja nevét az autóversenyzés legnagyobbjai közé. Több pole-t szerzett és több futamot nyert, mint előtte bárki más, de talán minden másnál figyelemre méltóbb az az adat, hogy 25 nagydíjgyőzelme mellett csupán egyetlen második helyet szerzett. Nem olyan típus volt, aki másodikként ér célba...
