Az egy csapaton belüli világbajnoki párharcok mindig másfajta dinamikával rendelkeznek a Formula-1-ben, mint amikor két (vagy több) istálló egy (vagy több) versenyzője küzd a címért. A múltban sokszor láthattuk, hogy ilyen esetekben gyakran még inkább elfajulnak az események – elég csak Nelson Piquet és Nigel Mansell Williamsen belüli, vagy Ayrton Senna és Alain Prost, illetve Lewis Hamilton és Fernando Alonso McLarennél lezajlott csörtéire gondolnunk (amelyekből nem egyszer egy nevető harmadik jött ki győztesen Prost vagy Kimi Raikkönen személyében).

Az idei világbajnoki küzdelem azonban teljesen más. Most tekintsünk el attól, hogy Max Verstappen az utóbbi két hónapban nem is annyira lassan visszaegerészte magát a vb-esélyesek közé, ami még inkább felboríthatja a viszonyokat a hátralévő négy fordulón, de a szezon nagy részében azért elsősorban a McLaren két pilótája, Oscar Piastri és Lando Norris tűnt az abszolút esélyeseknek.

A wokingiak pedig ezt a párharcot már az első pillanattól – sőt, amióta tavaly év közben megérkeztek az élbolyba – igyekeztek kordában és az irányításuk alatt tartani, olykor egészen apró eseteket is mikromenedzselve a versenyzők között. Mindezt annak jegyében, hogy folyamatosan azt hangoztatja Zak Brown vezérigazgató és Andrea Stella csapatfőnök egyaránt, hogy a McLarennél a tisztesség, a fairség az első, igyekeznek abszolút egyenlő feltételeket biztosítani a két bajnokaspiráns pilótájuk számára, egyáltalán nem belenyúlva a küzdelembe. Cserébe csak a házon belüli versenyzési irányelvek betartását várják el: ezek az elhíresült papaja szabályok, amelyekről Norris nemrég azt állította, hogy tulajdonképpen nem is léteznek, csupán annyi szerepel bennük, hogy a két autó nem ütközhet egymásnak.

Ahogy az várható egy ilyen helyzetben, természetesen adódtak vitás helyzetek bőséggel – amelyek egy része, mint látni fogjuk, épp a McLaren fentebb taglalt kommunikáció révén váltak vitás helyzetekké. De vajon igaz-e az, ami kívülről kétségkívül úgy tűnik: hogy ezek a belső szabályok rendre Norrisnak kedveznek, akár annak árán is, hogy következetlenül alkalmazzák őket a papaják? Vegyük sorra az egyes eseteket!

Ausztrál Nagydíj: Kevesebb alkalommal emlegetett eset, pedig szerintem az egyetlen igazán véleményes (bár magyarázható). A verseny középső fázisában, amikor éppen felszáradóban volt az aszfalt, és az élen álló Norris–Piastri duó autók hadának lekörözésére készült, rászóltak a csapattársára felzárkózó ausztrálra, hogy tartsák a pozíciót, amíg el nem mennek a lassabbak mellett.

Aztán mire megtörténtek a lekörözések, Piastri újfent leszakadt Norrisról, így hiába tették újra szabaddá a versenyt, támadni nem tudott – arra épp abban a fázisban lett volna lehetősége, amikor a McLaren befagyasztotta a pozíciókat. Bár nyilván soha nem tudjuk meg, Piastri tudott volna-e igazán támadást indítani és előzni, ez kétségkívül tekinthető úgy, hogy a csapatvezetés belenyúlt a versenybe, méghozzá Norrisnak kedvezve, még ha amúgy az indoklásuk érthető is volt.

Emilia-romagnai Nagydíj: Ez is egy elfeledett epizód, amelyhez hasonló aztán a későbbi futamokon többször is előfordult: nevezetesen az, hogy a két pilóta eltérő stratégiára kerül. Piastri haladt előrébb a verseny korai fázisában – miután a rajtnál elveszítette a vezetést Verstappennel szemben –, de meglehetősen korán hívták ki az első kerékcseréjére, míg Norris elnyújtott első etapot teljesített. Az eltolt kiállás frissebb gumikat eredményezett a hajrára a britnek, hiszen miközben Piastrit a 30. körben, VSC-fázis alatt hívták másodszor, a britet csak a 46.-ban, így meg is előzte kollégáját.

Kanadai Nagydíj: Norris ismét eltérő stratégiával – ezúttal konkrétan a rajtnál használt szett keveréke is eltért, hiszen ő keményeken indult, ami hosszabb első etapot eredményezett neki, míg Piastri a közepeseken – rohamozott az elrontott időmérő után, a McLaren pedig nemcsak ezt hagyta, hanem a futam hajrájában az éles csatát is kettejük között. Ennek lett eredménye az ütközés a két autó között, egyértelműen Norris hibájából, amelyet már ott az autóban ülve fel- és elismert a brit, ennek az incidensnek emiatt nem is lett komolyabb következménye házon belül.

Osztrák Nagydíj: Ismét egy eltérő taktikai húzás, bár kevésbé látványos, mint az eddig említettek, ám ezúttal Piastri volt a hátul haladó fél. A világbajnokság akkori éllovasa és stábja között csak nehezen született meg a döntés, hogy inkább a frissebb abroncs és a gumielőny legyen a cél a stratégiánál, viszont így nagyobb hátrányt kellett ledolgoznia Norrisszal szemben – ráadásul aztán a második szervizelésre már csak egyetlen kör különbséggel került sor az élen haladó páros tagjai között.

Fontos momentum még a spielbergi versenyről, hogy amikor Piastri a korai fázisban támadni próbálta Norrist a DRS-nek is köszönhetően, és egy ízben csak egy kemény fékezéssel kerülte el, hogy beleszálljon hátulról a csapattárs autójába, a McLaren figyelmeztette, hogy ez necces manőver volt, a hasonlókat kerülni szíveskedjék.

Brit Nagydíj: Piastri magabiztosan vezette a futamot Silverstone-ban, amikor a biztonsági autós fázis zárásakor a sportfelügyelők megítélése szerint túl keményen fékezett és veszélyes mértékben lassított, amiért tíz másodperces büntetéssel sújtották. Ezzel Norris a rivális elé került, és bár Piastrinak volt egy halovány próbálkozása a rádión annak kapcsán, hogy amennyiben a csapat is igazságtalannak érzi a büntetését, akkor visszaállíthatnák az eredeti sorrendet közöttük, ám erre nem került sor.

Magyar Nagydíj: A számos eltérő taktikát hozó futam közül kétségkívül a hungaroringi volt a leglátványosabb – már csak azért is, mert ezúttal győzelmet ért az eleinte hátrébb haladónak a húzás. Norrisék ugyanis menet közben egykiállásos stratégiára váltottak, amire Piastriék már nem tudtak megfelelő választ adni, és bár a hajrában utolérte az ausztrál a kollégáját, csak egy a spielbergihez hasonló – és a McLaren oldaláról is ugyancsak figyelmeztetést is kiváltó – elfékezős manőverig jutott, előzésig nem.

Olasz Nagydíj: Nem kérdés, hogy a legvitatottabb, Mexikóban Norris kipfujolását eredményező, de szerintem leginkább félreértelmezett eset az, ami Monzában történt. A McLarenek Norris, Piastri sorrendben szinte az egész futamon a második-harmadik helyen haladtak, az egyetlen kerékcseréjüket a végsőkig elhúzva, remélve egy esetleges VSC-s, biztonsági autós vagy piros zászlós megszakítást.

Csakhogy annyira elhúzták a szervizelést, hogy közben Charles Leclerc a frissebb gumikon kezdett közel kerülni ahhoz, hogy bekerüljön Piastri kiállási „ablakába”. A McLaren emiatt a szokottól eltérő sorrendben, előbb a hátrébb haladó ausztrált szerette volna hívni a bokszba – ám ezt jelezték Norrisnak is, aki rábólintott a lépésre abban az esetben, ha az nem eredményez elévágást a csapattárs részéről, aminek kapcsán megnyugtatták, hogy nem fog.

Joggal merülhetne fel a kérdés, hogy eleve miért „hagyatták jóvá” a nagy riválissal Piastri taktikáját, de erre a válasz nagyon egyszerű: azért, mert különben Norris érkezett volna kereket cserélni a 45. körben, és mivel a két mclarenes túl közel volt egymáshoz, Piastrinak várnia kellett volna még egy kört, ami a wokingiak megítélése szerint már veszélybe sodorta volna a pozícióját Leclerc-rel szemben – látva a későbbi eseményeket, könnyen lehet, hogy így is történt volna. Azaz valójában Piastri első körben nyert is azzal, hogy megkapta az elsőként való kiállás jogát.

Norris cseréjénél aztán beütött a krach, lassúra sikerült a kiállás (nem először és nem utoljára hibáztak a szerelők a McLarennél), ez pedig a fordított sorrendű szervizeléssel azt eredményezte, hogy a brit csak az ausztrál mögé tért vissza a pályára. Ezután kérte a McLaren arra Piastrit, hogy állítsák vissza az eredeti sorrendet, adja vissza a második helyet Norrisnak, amelyet a vb-éllovas ugyan kissé vonakodva – a rádióban jelezte, hogy szerinte abban állapodtak meg, hogy a lassú csere „a versenyzés része” –, de meg is tett.

A történetben a kulcspont az, hogy nem elsődlegesen Norris elrontott kerékcseréje indokolta a visszacserét, hanem az, hogy a csapat taktikája miatt Piastrit hívták előrébb, azzal az ígérettel, hogy ez nem eredményez majd elévágást. A lassú bokszkiállás miatt viszont megtörtént mégis az elévágás: ebben az esetben a csapat az eredeti döntésével és a hibájával belenyúlt a két pilóta meccsébe, ezért kérték a sorrend visszaállítását.

Szingapúri Nagydíj: Norris a start után egy merész manőverrel beszúrt az ismét jobban kvalifikáló Piastri mellé, majd miután hátulról megkoccolta Verstappen autóját, autójával belecsúszott az ausztráléba. Piastri a rádión egyből nehezményezte, hogy az rendben van-e a csapat szerint, hogy Norris odébb lökte, de a McLaren a versenyen nem avatkozott közbe a Red Bull-lal történt kontakt miatt. Később azonban saját bevallásuk szerint Norrist találták felelősnek, amelynek „következményei” voltak a britre nézve: ezeknek mibenlétét nem fedték fel Stelláék – de már nincs is jelentősége, mivel a Piastri közreműködésével elindult austini sprintrajtbaleset után törölték is ezeket.

Beavatkozni vagy nem beavatkozni?

Kétségtelen tény, hogy a fenti esetek szinte mindig Norrisnak kedveztek – pontosabban végeredményben ő jött ki jobban belőlük, noha az eltérő stratégiák esetén ezt nem feltétlenül lehetett mindig megjósolni előre, hiszen még csak az sem mindig – bár többnyire igen – egyértelműen kirajzolódó tény, hogy a pályapozíció jelenti az előnyt (lásd: Imola).

A fő kérdés szerintem az, hogy a McLaren következetesen alkalmazta-e a saját belső szabályait és azt, hogy hagyják-e a pilótákat szabadon versenyezni vagy beleszólnak a küzdelmükbe. A válasz: nagyjából.

Ami a belső versenyzési elveket, a „papaja szabályok” azon részét illeti, hogy ne legyen ütközés a két autó között: Norris következmények nélkül megúszta a montreali hibáját – már azon túl, hogy csak ő esett ki miatta –, Szingapúrért viszont már elmeszelték házon belül, még ha nem is tudtuk, hogy mi volt a „büntetése” (Brown szerint olyasmi, ami sportszakmai, de aligha észrevehető). Piastri miatt még nem történt kontakt, de kétszer is, Spielbergben és a Hungaroringen is jelezték neki, hogy egyes manőverei már a határon mozogtak.

Ami a beavatkozást vagy nem beavatkozást illeti: a McLaren egy esetet leszámítva csak akkor nyúlt bele Piastri és Norris csatájába, amikor az ő döntésük és/vagy hibájuk hatással volt kettejük helyzetére. Ez volt természetesen Monza. Az összes többi esetben, amikor nem érkezett felülről belenyúlás, nem a csapat teremtette a kialakult helyzetet: Silverstone-ban Piastri követett el szabálytalanságot, amely ugyan lehet véleményes, de nem a csapat tehetett róla; az eltérő taktikák esetén épp az lett volna a beavatkozás, ha nem engedik a próbálkozást a hátrébb haladónak; Szingapúrban pedig eleinte úgy ítélték meg, külső körülmény (a Verstappen-kontakt) is hozzájárult Norris hibájához és az összeéréshez.

Azaz: ezekben az esetekben épp az számított volna belenyúlásnak a McLaren részéről, ha az adott helyzetben Piastri számára kedvező döntést hoznak – mondjuk helycserével a Brit és Szingapúri Nagydíjakon –, miközben nem a csapat miatt jött létre az adott szituáció. Monzában viszont miattuk alakult úgy az állás, hogy megfordult a sorrend Norris és Piastri között.

A következetesség ebben érhető tetten Stelláék részéről: csak akkor nyúlnak bele a küzdelembe, ha egy csapatdöntést vagy csapathibát kell korrigálni vele. Egyesével lehet vitatni és egyetérteni is a McLaren lépéseivel, viszont aki szerint az Olasz Nagydíjon nem kellett volna visszacserére utasítani Piastrit, viszont például Silverstone-ban vagy Szingapúrban így kellett volna tenni Norrisszal, az pont ennek a „papaja logikának” mond ellent.

Nem véletlenül írtam azonban az elején azt, hogy csak nagyjából állja meg a helyét ez a következetesség. Ott van ugyanis a melbourne-i eset, a szezon legelső fordulójáról, ahol úgy szólt bele a küzdelembe a csapatvezetés, hogy nem kellett semmit korrigálni, csupán a körülményeket és a helyzetet látva úgy ítélték helyesnek, hogy a rizikós körökben ne legyen csata a pilótáik között. Ez egyértelműen vitatható döntés volt minden eddig leírtak alapján is, de azt se felejtsük el, hogy az évadnyitóról volt szó, a McLaren nem láthatta előre, hogy többé-kevésbé dominálni fogják az esztendő jelentős részét, így ezen a ponton még inkább a kettős győzelem bebiztosítását láthatták elsődlegesnek a házon belüli vb-harccal szemben.

Saját magát lavírozta ebbe a helyzetbe a McLaren

Mindezek ellenére, hogy a McLaren belső logikája alapján szinte az összes vitás helyzetet meg lehet magyarázni, sőt kifejezetten jó döntéseknek is tűnnek a saját szabályrendszerük alapján, az tagadhatatlan tény, hogy úgy hat mindez, hogy Norris felé húznak a wokingiak. És ott motoszkálhat bennünk a kisördög: vajon minden fenti esetben ugyanúgy döntöttek volna-e Stelláék, ha fordított a szereposztás a két versenyző között? Ismerve azt, hogy Norris kétségkívül közelebb áll Brownék szívéhez – ami a sokkal régebbre nyúló kapcsolat fényében persze nem meglepő –, annyi legalábbis kijelenthető, hogy valószínűleg több gondolkodásra sarkallta volna a vezetőséget az adott szituáció.

Bizonyosságot pedig csak akkor kaphatunk, ha egy hasonló szituációban egyértelműen Piastrinak kedvező döntés születik – ahogy egyébként tavaly egy teljesen más világbajnoki és egyéni szituációban, de így történt a Magyar Nagydíjon, amikor az idei monzaihoz hasonló módon a fordított sorrendű bokszkiállás Norrist juttatta az élre, de a győzelem átadását kérték tőle.

A McLaren azonban csak saját magát hibáztathatja azért, hogy ennyire patikamérlegen kell elemezni az egyes helyzeteket és folyamatosan beszédtémát jelentenek a döntéseik az esetleges versenyzői preferenciájuk. Ez távolról sem lenne így, ha nem akarnák kisujjeltartósan, görcsösen azt bizonygatni, hogy ők aztán a végsőkig a tisztességes és egyenlő versenyzést helyezik minden elé. A wokingiak kommunikációja nélkül egyes esetekre ezek közül csak legyintenénk (sőt, talán az összesre), ám a házi elveik folytonos sulykolása okán rendszeresen magyarázkodásra kényszerülnek – annak ellenére, hogy mint fent írtuk, a döntéseik alapvetően helyesek, logikusak, igazságosak és következetesek voltak a saját elveik mentén.

Egy ilyen kiélezettebb világbajnoki párharc során, ahol legalábbis a szezon teljes képét nézve nincs egyértelmű előnyben egyik vagy másik pilóta – adott szakaszokon természetesen volt, Piastrinak nyilvánvalóan jobban sikerült az évad első fele-kétharmada, míg a zandvoorti motorhibás kiesése óta Norris az erősebb –, ráadásul apránként egy kívülálló harmadik fél is becsatlakozik ebbe a csatába, ez fenntarthatatlan. Értékelendő a McLaren és Stella szándéka, és a hosszú távú sikereknek és csapategységnek ez a hozzáállás alighanem segít, de hamarosan eljöhet a pont, amikor az egyéni érdekeknek muszáj lesz ezt felülírniuk Piastri és Norris részéről. És onnantól kezdve az eddigiek miatt csak még kényesebb helyzetbe kerülhet a McLaren, bármit is lép.