DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 22. péntek
Formula+

Átszabott Mercedes és McLaren – az F1-es csapatok fejlesztései a Kanadai Nagydíjra

A Mercedes és a McLaren alaposan, a Red Bull kissé átdolgozta autóját Montrealra, a Ferrari azonban – az Astonhoz hasonlóan – nem vitt fejlesztést a mostani hétvégére.

A várakozásoknak megfelelően a Mercedes és a McLaren is újítások egész sorát hozta el az F1-es Kanadai Nagydíjra, miközben a Ferrari például hivatalosan egyetlen fejlesztéssel sem rukkolt elő.

Az FIA által közzétett dokumentum szerint a szezont eddig uraló Mercedes konkrétan egy nyolc elemből álló listát adott le a montreali fejlesztéseiről. Kezdjük az első szárnnyal, ahol a külső elemek lejjebb kerültek és beleérnek a talplemezbe, ehhez pedig módosították a szárnyvéglapot és a dőlést is: a cél ezzel a jobb levegőáramlás az autó hátsó szekciói felé, valamint a leszorítóerő növelése.

fejlesztesek-kanada-f1-1-mercedes

A Mercedes fejlesztései (kép: FIA)


A W17-esen emellett teljes egészében átszabták a padlólemezt, több elemét is újraprofilozták, beleértve a diffúzor tetejét. Ha pedig mindez nem lenne elég, az első és hátsó kerekek környékéhez is hozzányúltak, szintén a leszorítóerő növelése és a levegő áramlásának jobb irányítása végett – igaz, az egyik módosítás pályaspecifikus: az első keréknél növelték a fékcsatornák bejáratát a jobb hűtés érdekében.

A legutóbb fő üldözőnek tűnő McLaren is alaposan átszabta az autóját. Új első szárnnyal és motorborítással érkeztek Kanadába, hozzányúltak a hátsó felfüggesztés burkolati elemeihez, a hátsó szárny véglapjához, valamint a padlólemez széléhez, sőt még a halón található kis szárnyacskához is. Az új motorborítás részeként pedig többféle hűtőnyílás-megoldás is elérhető (magyarán a számuk és a zárhatóságuk), illeszkedve a különböző hőmérsékleti feltételekhez.

fejlesztesek-kanada-f1-2-mclaren

A McLaren fejlesztései (kép: FIA)

A nagycsapatok közül a Ferrari tehát egyetlen fejlesztést sem vet be a hétvégén – rajtuk kívül csak az Aston Martinnál üres az FIA dokumentuma, ők beszéltek is erről csütörtökön, hogy egyelőre nincsenek tervben nagy újítások –, de a Red Bull is visszafogott a Mercedeshez és a McLarenhez képest. Módosították az első szárny egyes elemeit, megbízhatósági célzattal az első fékcsatorna kijárati geometriáját, a padlólemez elejének bizonyos részeit, valamint a „montreali időjárás-előrejelzés miatt” a Miamiban szükséges hűtőnyílásokat lezárták a motorborításon.

fejlesztesek-kanada-f1-3-redbull

A Red Bull fejlesztései (kép: FIA)

Ami a középcsapatok illeti, közülük a várakozásoknak megfelelően a Haas villogott – igaz, elmondásuk szerint az egyetlen szabadedzésen még csak Oliver Bearman autójára szerelik fel az újításokat. Átalakították az oldaldoboz bemeneti nyílását, a motorborítást, a padlólemez geometriáját is rendesen átrajtolták, optimalizálták a hátsó futóműnél a burkolati elemek dizájnját, valamint a hátsó keréknél is hozzányúltak a szárnyacskához.

fejlesztesek-kanada-f1-4-haas

A Haas fejlesztései (kép: FIA)

A Racing Bulls új padlólemez-geometriával készült Kanadára, de emellett módosítottak a hátsó kerék környékén, az övszárnyon, valamint ezekhez kapcsolódóan a kipufogócső környékén is változtattak. Az Audi az első és a hátsó fékcsatornákat is áttervezte, módosította a diffúzort, valamint új oldaldoboz-hűtőnyílásokkal rukkolt elő.

Mindezekhez képest az Alpine és a Cadillac visszafogott volt. Előbbi átrajzolta a padlólemez és a hátsó szárny geometriáját, míg utóbbi az első keréknél módosított ezt-azt, beleértve a fékcsatorna kijárati geometriáját, illetve a diffúzor egyes elemeit.

Mindezek kipróbálására pedig egyetlen szabadedzés áll a csapatok rendelkezésére, hiszen a Kanadai Nagydíjat is sprintformátum szerint rendezik – a hétvége menetrendje ide kattintva böngészhető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: