Az utóbbi hetek hullámvölgye kapcsán uralkodó véleménnyé vált szurkolói körökben az, hogy Oscar Piastri autóját/teljesítményét/szezonját elszabotálja a McLaren. Órákat lehetne erről beszélni, de megpróbálom átláthatóan összefoglalni azt, hogy mit gondolok a témáról:
A tények: Piastri az első 16 futamból 14-szer dobogón állt, megnyert hetet, magabiztos előnyben volt Lando Norrishoz képest egy körön, futameredményekben, miegymásban – és a pontversenyben is. Azóta négy hétvégéből nulla dobogó, ellenben négy, sőt Monzával együtt sorozatban öt vereség Norristól, a 30+ pontos előnyéből egy pontos hátrány lett a tabellán, és főleg az utóbbi két hétvégéje volt egészen szörnyű, sőt főleg Mexikó vállalhatatlan.
A teória alapja: a McLaren Norrist favorizálja. Nos, ezt megértem, sőt valamennyire egyet is értek vele. A tettek, a döntések, a tények ezt igazolják. Hogy a papaja-szabályokat mindig sikerül úgy hajlítani, hogy Norris felé húzzanak az adott szituációban (Silverstone, Hungaroring, Monza, Szingapúr…), akár következetlenül is; hogy az ő problémáját akár külön rászabott fejlesztésekkel kezelik; hogy ahol lehet, őt próbálják előnyösebb helyzetbe hozni. Aki ezeket tagadja, az szerintem elvakult Norris-szurkoló lehet, amivel semmi gond nincs, csak érdemes a tényeket racionálisan vizsgálni egy komplex véleményalkotás előtt – ezek pedig egy irányba mutatnak.

Ráadásul: el kell fogadni, hogy ez a jelenség nem egyedi az F1-ben, sőt. A legtöbb csapatnál van egy kiválasztott húzóember, aki mindenki felett áll. A Red Bullnál Verstappen, a Ferrarinál Leclerc, a McLarennél Norris és még lehetne sorolni – egyszerűen vannak pilóták, akik a hátterük, a csapattal közös múltjuk, stb. miatt igenis prioritást élveznek. Nem is lehet tökéletes egyensúlyt tartani egy csapaton belül a két versenyző között, mert egyszerűen nem lehet mindig mindent kétfelé osztani. Egy ember véleménye szerint lehet fejleszteni, beállítani, dolgozni, maximum úgy lesz belőle kettő, ha a két pilóta egyetért – ha pedig egyiket se veszik figyelembe, egyikük ízléséhez sem igazítják a technikát, akkor senki nem fogja tudni kihozni belőle a 100%-ot. Zsákutca. Adam Norris és Zak Brown évtizedes barátsága pedig annyi energiát, időt, munkát és főleg pénzt emésztett fel, hogy teljesen nyilvánvaló: Lando Norris világbajnoki címe közös ügy.
De vajon szabotálja-e Piastri autóját és teljesítményét a McLaren? A szó széles körben elterjedt értelmezése szerint biztosan nem. Hogy megtesz-e mindent 100%-osan azért, hogy Piastri problémái a lehető leggyorsabban megoldódjanak? Nem teljesen biztos. Mert nem ő a prioritás. De ezt húzzuk alá: nem lényegtelen, nem érdektelen, csak nem prioritás ebben az organizációban az ő szava. Előbb Norris, ő legyen rendben, de ha ő rendben van, miért ne lenne rendben Piastri is?

Ami pedig az utóbbi két hétvége valós problémáit illeti: ez a felület, ez az Austinban dobálós, Mexikóban csúszós aszfalt nem fekszik Piastri stílusának. Az ő legnagyobb erőssége az iszonyatosan jó bal lába, úgy kezeli a féket, ahogy csak kevesen a mezőnyben, emiatt rendkívül stabil és pontos féktávokat tud venni, és jól tudja egyensúlyozni vele az autót. Márpedig egy ilyen ideges féktáv után pontatlanok a kanyarbejáratok, rengeteg belsőkamerás felvételen látni, hogy az egyik körben itt, a másikban már ott fordul, sokkal-sokkal bizonytalanabb volt végig.
Az austini huplikon ettől sokszor blokkoltak a kerekek, idegesebbé vált az autó mozgása, Mexikóban a kis leszorítóerő és a csúszós aszfalt miatt pedig szintén, gyakorlatilag ahányszor a pedálra lépett, megmozdult az autó. Ezt beállításokkal lehet valamelyest kezelni, de egészen másképp kell összefűzni a setup több elemét, ha egy, a megszokottól ennyire eltérő autót szeretnénk. Ráadásul a vezetési stílus sem lehet ugyanaz: másképp fékezett a hétvége során Piastri, ez látszik az adatokból. Hosszabbakat, kisebb féknyomással, ezt próbálta meg elérni sessionről sessionre, és a vasárnapi futamon, amikor nem az egykörös, kiélezett tempót kellett megtalálni, már sokkal jobban is ment mindez.
Helyszíni információk szerint a stábjával szombat este nagyon későig elemeztek mindent, amit lehetett, és próbáltak kisebb javításokat találni, ami valamelyest sikerült is, de soha senki nem fog tudni egy számára testidegenül mozgó autóval testidegen stílusban ugyanolyan gyorsan menni, mint egy neki fekvő kombinációval. Ez az előnye annak, ha valaki kedvezményezett egy csapaton belül, és ez a hátránya annak, ha valaki nem az. De minden arra utal, hogy harmadik szezonjában ezt a faktort még tanulnia kell.
Ehhez jön az, hogy közben Norris talán a szezonja legerősebb hétvégéjét produkálta, ő pontosan úgy csinált mindent, ahogy kellett, tökéletesen együtt élt az autóval, neki nem gond a fékezés, ő inkább a finom kormánymozdulatok nagymestere, amellyel az autó kúszását kezeli és jól menedzseli vele a gumikat ilyen tapadás mellett – ami itt most még inkább kidomborodott.

De tényleg csak ennyi történt? Részben. Jelentős részben. De szerintem nem teljesen. Zandvoort óta más pályákon, más helyzetekben is elmarad a korábbi szintjétől Piastri, aminek valaki oka van, valami más. A monzai „engedd vissza Norrist”, a szingapúri „neked ment a csapattársad, de szerintünk ez így van jól”, és a csapat hozzáállása biztosan befolyásolja a helyzetét.
Ráadásul Norrisnál tavaly mindenki azt mantrázta nyolc hónapon keresztül, hogy első vb-harc, ne várjuk tőle, hogy hibátlan legyen. Piastrinak ez a harmadik szezonja, tényleg az első vb-harca, április óta vezette a tabellát, és Zandvoort után hirtelen jelentős előnybe került, ami alighanem kicsit elvitte a fókuszt – és erre jött rá a csapat viselkedése, hozzáállása, amely egyáltalán nem azt segítette, hogy ő minél koncentráltabb legyen a kulcsfontosságú hétvégéken.
Az előny elment, a nyomás viszont megmaradt, én úgy érzem, hogy amíg nem tud visszavágni Norrisnak és legyőzni, addig rajta is marad, a britet viszi a lendület.
Éppen ezért lesz kulcsfontosságú Brazília. Az egy olyan pálya, amelyen a tulajdonságai alapján újra erős lehet az ausztrál. Ha csak a pályajellegzetességek okozták a problémát, akkor ott „visszatér.” Ha nem, akkor Norris hamarosan ellovagolhat a naplementébe…