A dobogósok
Oscar Piastri az F1 történetében 37. versenyzőként jut el nyolc futamgyőzelemig, ezzel egyébként a jelenlegi mezőnyben holtversenyben a negyedik helyen állnak a két másik dobogóssal – természetesen a három világbajnok mögött.
A McLaren története során 55. alkalommal aratott kettős győzelmet, egyúttal idén már hatodszor, aminél többet csak egyszer ért el a csapat, egészen pontosan 1988-ban, szám szerint tízet.
Ez volt sorozatban a harmadik kettős győzelme a csapatnak, az F1 történetében 18. alkalommal ér el egy csapat zsinórban három duplát (a rekord egyébként öt, amire összesen ötször volt példa). A McLaren mellett a Ferrari, a Mercedes, a Williams és az Alfa Romeo büszkélkedhet még ilyesmivel – a Red Bull viszont nem.

Piastri sorozatban 31. alkalommal szerzett pontot, ami az F1 történetének negyedik leghosszabb szériája, csak Lewis Hamilton (kétszer) és Max Verstappen (egyszer) szerzett zsinórban több pontot nála. A célba érési sorozata 41-nél jár, két futam múlva érheti be az örökranglista második helyén álló Verstappent.
Piastri sorozatban kilencedik versenyén vezeti a világbajnokságot, ezzel beállította a Jack Brabham által tartott ausztrál rekordot.
Norris 37. dobogós helyezését szerezte, ezzel megelőzte Kimi Raikkönent a McLaren színeiben elért pódiumok tekintetében – a csapat örökranglistáján hatodik ebből a szempontból Prost, Senna, Hakkinen, Coulthard és Hamilton mögött.

A kanadai kiesést leszámítva először fordult elő idén, hogy Norris rosszabb helyen ért célba, mint ahonnan elindult.
Charles Leclerc karrierje 48. dobogójával az örökranglista 18. helyére lépett előre Gerhard Bergerrel holtversenyben.
A többiek
Max Verstappen sorozatban harmadik versenyén maradt le a dobogóról, 2019 ősze óta nem fordult elő vele ilyesmi, ennél is hosszabb ilyen szériát keresve pedig a 2017–18-as szezon fordulójáig kell visszamennünk.
Lewis Hamilton karrierje során a pályarekordot jelentő 14. alkalommal ért célba Spában, és most először fordult elő, hogy nem az első négy hely valamelyikén tette ezt.

Gabriel Bortoleto 9. helye a Sauber legjobb spái eredménye a 2010-es futam óta – egyúttal a svájci csapat sorozatban ötödször szerzett pontot, amire eddig csak a négy nagycsapat volt képes idén.
Oliver Bearman egymás után negyedszer ért célba a majdnem-pontszerző 11. helyen. Olyan még sosem fordult elő az F1 történetében, hogy az 1. helyet leszámítva bármely másik pozícióban sorozatban ötször végezzen valaki.
Yuki Tsunoda 100. versenyét teljesítette a hétvégén, s ő a hatodik versenyző Alliot, Martini, Sutil, Hülkenberg és Sainz után, aki dobogós hely nélkül éri el ezt a számot.
A japán sorozatban hatodszor nem szerzett pontot, Red Bull-pilótának 2007 óta nem volt ilyen hosszú ponttalan szériája.

Esteban Ocon a 2016-os bemutatkozása után másodszor marad pont nélkül Spában.
Az Aston Martin és mindenkori jogelődjei utoljára a 2008-as idényben, a Force India első szezonjában nem szereztek pontot a Belga Nagydíjon.
Carlos Sainz a sprinten remekelt, a nagydíjon viszont zsinórban harmadszor nem szerzett pontot, ami utoljára 2019 kora őszén történt meg vele.
A 2022-es Monacói Nagydíj óta ez volt az első verseny, melyen nem volt állórajt.
A sprint
Max Verstappen 12. sprintgyőzelmét aratta – az F1 történetében mindössze 21 sprintet rendeztek eddig…
A rajtelsőséget viszont Piastri szerezte meg, aki ezzel a második helyen áll az örökranglistán Verstappen (9) mögött és csapattársával holtversenyben.

A dobogóra a formátum történetének három legsikeresebb versenyzője állhatott fel: Verstappen a 17., míg Piastri és Norris a 8. alkalommal.
Oliver Bearman és Isack Hadjar egyaránt először szereztek pontot sprinten, ezzel a 21 sprint alatt épp 21 versenyző iratkozott fel a pontszerzők közé – a jelenlegi mezőnyből Bortoletónak, Lawsonnak és Colapintónak nem sikerült még ez sosem, míg az egykori sprintpontszerzők közül az egyaránt tavaly búcsúzó Perez, Bottas, Ricciardo és Magnussen nincs már a mezőnyben.