A McLaren története 9. konstruktőri világbajnoki címét szerezte, amivel beérte a Williamst az örökranglista második helyén, s mivel jóval több versenyzői címük van, valamint futamgyőzelmük van a grove-iaknál, statisztikailag immár vitathatatlanul ők az F1 történetének második legsikeresebb csapata a Ferrari után.
Sosem nyert még F1-es csapat ekkora, 26 éves kihagyás után újra konstruktőri bajnokságot, az eddigi rekord a Ferrarié volt, akik 1999-ben 16 év szünet után győztek újra. Egyúttal 2009 óta először nyert konstruktőri (sőt bármilyen) bajnokságot a Red Bullon és a Mercedesen kívül bárki.
A McLaren hat futamot nyert idén, 1999 óta ez a legkevesebb, amit konstruktőri győztes elért, ráadásul akkor még csak 16 futamból állt a szezon, nem pedig 24. A wokingiak utolsó, 1998-as címük óta négyszer is több versenyt nyertek ennél, legutóbb 2012, szám szerint hetet.
A McLaren a megszerezhető pontok 58,12 százalékával lett bajnok, ami nem kirívóan kevés – három ízben 40 százalék se kellett ehhez, utoljára 2012-ben szerzett kevesebbet a végső győztes –, az viszont, hogy az elérhető győzelmeknek csak a negyedét szerezték meg, ritkaságszámba megy. Ennél rosszabb százalékos aránnyal csak a Ferrari lett bajnok 1982-ben (16-ból 3) és 1977-ben (17-ből 4), míg egy kevéssel jobbat produkált a McLaren 1974-ben, a Williams 1981-ben és a Ferrari 1983-ban (15-ből 4). Érdekességként kiemelhetjük, hogy az említett hat szezonból négyszer nem a konstruktőri bajnok adta az egyéni győztest.
Az viszonylag gyakran megesik, hogy nem az a csapat nyeri a konstruktőri bajnokságot, akiknek a versenyzője az egyénit, arra viszont 1983 óta nem volt példa, hogy egy olyan páros vívja ki a konstruktőri címet, melynek egyik tagja sem volt még világbajnok.
Lando Norris karrierje negyedik futamgyőzelmét aratta kilencedik rajtelsőségéből, egyúttal először nyert úgy, hogy nem Max Verstappen lett mögötte a második.
Sorozatban tizedszer nyert Abu Dhabiban a pole-pozíciós versenyző, ami rekordot jelent a pályák között, beállítva Barcelona (2001–2010) csúcsát.
A Ferraritól második hellyel búcsúzó Sainz lett a Scuderia kilencedik versenyzője, aki 25 dobogóig jut a csapattal.
Charles Leclerc 11 helyet javított a verseny első körében – ennél több helyet az első körben a 2021-es Magyar Nagydíjon szerzett utoljára valaki, méghozzá nem más, mint Nicholas Latifi, aki a rajt utáni káoszt remekül kerülte el, és 12 helyet jött előre, ami végül karrierje első pontjaihoz vezetett. Akkor Sainz és Tsunoda is 11-11 helyet javított, 2017 óta egészen a mostani szezonzáróig ez volt az egyetlen verseny, ahol valaki legalább 10 helyet jött fel a rajt után.
Lewis Hamilton utolsókörös előzésével nemcsak a negyedik helyet vette el csapattársától, George Russelltől, hanem ezzel egyúttal a maga javára fordította kettőjük hároméves párharcát a pontok terén: Hamilton 697 egységet szerzett 2022 és 2024 között, míg Russell 695-öt.
A brit versenyző az előző hat hétvégén épp annyiszor esett ki a Q1-ben, mint a megelőző 170-en.
Nem csupán minden idők legeredményesebb, hanem egyúttal a valaha volt leghosszabb csapat–pilóta együttműködése is véget ért azzal, hogy Hamilton 246 verseny után elhagyja a Mercedest. Magnussen és a Haas (145) hatodikak a listán, kettejük között található Verstappen és a Red Bull, Schumacher, illetve Raikkönen és a Ferrari, valamint Coulthard és a McLaren.
Oscar Piastri az idei szezon összes versenykörét teljesítette, az F1 történetben mindössze negyedikként Schumacher (2002), Hamilton (2019) és Verstappen (2023) után. Az ausztrál versenyző zsinórban 28 célba érésnél jár, ami a 9. leghosszabb széria az F1 történetében.
Azon versenyzők sincsenek sokan, akik minden versenyen célba értek egy szezonban. Ha csak a tényleges célba éréseket vesszük, azaz az utolsó tíz százalékban történt kieséseket kiesésnek tekintjük, a lista így néz ki: Dan Gurney (1961), Richie Ginther (1964), Michael Schumacher (2002), Nick Heidfeld (2008), Kimi Raikkönen (2012), Max Chilton (2013), Daniel Ricciardo (2016), Lewis Hamilton (2017 és 2019), Carlos Sainz (2021), Max Verstappen (2023), Oscar Piastri (2024).
Tíz év után először debütált versenyző az F1-es szezonzárón: 2014-ben Will Stevens a Caterhammel, most Jack Doohan az Alpine-nal mutatkozott be.
Kevin Magnussen szerezte meg a leggyorsabb kört karrierje (minden bizonnyal) utolsó versenyén, ezzel csúcsbeállítás történt, hiszen 2012-höz hasonlóan idén is 12 különböző versenyző futotta meg egy verseny legjobb körét – Lewis Hamilton és Sergio Perez mindkét listában szerepel.
A dán versenyző ezen a versenyen az F1 történetében 21. pilótaként átlépte az 50 ezer versenykilométert.
Mivel az első szabadedzésre a Ferrari beültette Arthur Leclerc-t, először gördült pályára testvérpár csapattársként egy hivatalos F1-es eseményen.
És bár nagyon sok helyen lehetett olvasni az elmúlt napokban, itt is rögzítsük a hasonlóságokat a 2012-es és az idei szezonzáró között, hiszen mindkét versenyre igaz a következő: Lewis Hamilton ezen a versenyen búcsúzott csapatától, a Red Bull többszörös világbajnoka az első körben megpördült, s végül hatodik lett, Sergio Perez kiesett az első körben, a futamot a McLaren brit pilótája nyerte a Ferrari spanyolja előtt, míg a másik Ferrari harmadikként futott be.