DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 4. hétfő
Formula+

F1Stat: Nem minden rekord lett a Red Bullé

Maradtak csúcsok a Mercedesnél, Alonso tíz éve nem volt ilyen magasan, Sainz rég nem volt ilyen mélyen, Tsunoda először vezetett, Sargeantot lenullázták – Abu Dhabi F1-es statisztikái.

Max Verstappen karrierje 54. futamgyőzelmével megelőzte Sebastian Vettelt, s immár egyedül áll az örökranglista 3. helyén. Az egy szezonbeli 19 futamgyőzelem természetesen rekordot jelent, akárcsak a 86,36 százalékos győzelmi arány.

Verstappen lett az első versenyző ő az F1 történetében, aki egy szezonon belül 1000 körnél többet teljesített az élen, és százalékos arányban is az ő teljesítménye a legjobb 75,7 százalékkal, az eddigi rekordot Jim Clark tartotta 71,47-tel még 1963-ból. A teljes karriert nézve Verstappen ötödik az örökranglistán 2858 körrel, Ayrton Sennát a következő szezon második futamán érheti utol.

verstappen-abu-3



A világbajnok sorozatban negyedik alkalommal győzött Abu Dhabiban, korábban ez még egy pályán sem sikerült neki. Szingapúr óta egyébként zsinórban hét győzelemnél jár, ennél csak két (vagy három) hosszabb sorozat volt az F1 történetében – ebből az egyik az ő idei, Szingapúrban megszakadó szériája.

Verstappen az idei szezon összes versenykörét teljesítette, mindössze harmadik pilótaként az F1 történetében Michael Schumacher (2002) és Lewis Hamilton (2019) után.

verstappen-abu

És még egyet Verstappenről: ez volt karrierje 11. mesterhármasa, azaz győzelem, pole és leggyorsabb kör egyazon hétvégén, ezzel beérte Jim Clarkot az örökranglistán, és ahogy a győzelmek terén, úgy itt is csak Schumacher és Hamilton jár előtte.

A Yas Marina Circuiten a pole gyakorlatilag futamgyőzelmet jelent: sorozatban kilencedszer győzött itt a rajtelsőséget megszerző pilóta – minden más pályánál többször.

abu-dhabi-rajt

A Red Bull 22-ből 21 versenyt nyert idén, ami 95,45 százalékos arány, az eddigi rekordot 93,75-tel a McLaren tartotta még 1988-ból. Összesen 113 futamot nyertek, így jövőre a Williamsre (114) és a Mercedesre (125) is veszélyesek lehetnek. Előbbire minden bizonnyal lesznek is.

Minden rekordot viszont nem tudtak megdönteni, elsősorban Perez teljesítményének „köszönhetően”: a Mercedesé maradt többek között az egy idényen belüli legtöbb kettős győzelem, legtöbb első sor, legtöbb dobogó és legtöbb pole, akárcsak a szerzett pontok aránya az összes megszerezhetőhöz képest.

verstappen-redbull-champ

Charles Leclerc öt ferraris szezonjából harmadszor maradt győzelem nélkül – mindenkori csapattársa viszont csak kétszer, Vettel 2020-ban és Sainz 2021-ben. De hogy valami pozitívat is mondjunk róla: sorozatban ötödször rajtolhatott az első sorból.

George Russell mindössze a második dobogóját szerezte idén, míg tavaly nyolcszor is a pódiumon ünnepelhetett.

russell-abu-3

Sergio Perez sorozatban harmadik versenyét nem abban a pozícióban zárta, ahol megkezdte az utolsó kört: az előző két versenyen egy előzés, most egy utólag hozzáadott időbüntetés miatt veszített egy helyet.

Ráadásul a szezoneleji remeklés végétől, egészen pontosan Monacótól kezdve a mexikói átlagos rajthelye a 10-en kívül van, egészen pontosan 10,4 – mindezt egy Red Bull ülésében.

perez-abu

Fernando Alonso 2013 óta a legjobb bajnoki helyezését érte el a 4. pozícióval, csapattársa, Lance Stroll pedig az abszolút legjobbját a 10. hellyel. Norris a 6. helyezéssel beállította egyéni legjobbját, ahogy Yuki Tsunoda a 14., illetve Guanyu Zhou a 18. pozícióval.

Ha már Tsunoda, az AlphaTauri pilóta karrierje során először állt az élen egy nagydíjon, ő a 181. versenyző és a második japán, aki ezt elmondhatja magáról – Takuma Sato még 2004-ben a Nürburgringen teljesített két kört az első helyen.

tsunoda-abu

Tsunoda ráadásul karrierje legjobb időmérős eredményét érte el azzal, hogy a hatodik helyre kvalifikálta magát – Nico Hülkenberg pedig annak örülhetett, hogy idén nyolcadszor is bejutott a Q3-ba, Abu Dhabiban pedig zsinórban hatodszor. Mindeközben csapattársa, Kevin Magnussen idén 12. alkalommal esett ki a Q1-ben.

Lewis Hamilton 2014 óta először maradt le egymás után kétszer is a Q3-ról, akkor Németországban fékhiba miatt balesetet szenvedett, Magyarországon pedig kigyulladt az autója – így is dobogós lett mindkét versenyen.

hamilton-abu-2

Míg a Mercedes időmérős párbaja döntetlennel zárult, addig a Williamsnél kiütés lett a vége: Albon–Sargeant 22–0. Érdekes, hogy utoljára épp Albon volt az, akit „nullára vertek” egy időmérős párharcban, hiszen 2020-ban 17–0-ra kapott ki Verstappentől.

Először fordult elő az F1 történetében, hogy egy szezonzárón mindenkit célba érőként értékeltek – egyedül a versenyt a bokszban feladó Sainzot nem intette le a kockás zászló.

sainz-abu

Apropó Sainz, a spanyolé volt a leghosszabb Q1-es továbbjutási sorozat, utoljára a mostani hétvége előtt 83 futammal esett ki az első szakaszban. Az a verseny, a 2019-es Brazil Nagydíj egyébként karrierje első dobogóját hozta – a mostani viszont nullázást, ezzel együtt a konstruktőri 3. és az egyéni 7. helyezést… Ennyire hátul utoljára még 2018-ban, a Renault színeiben zárt a pontversenyben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: