DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

F1Stat: Világbajnok dobogó, pirosrekord

Tizenegy (plusz egy) vb-cím a dobogón, ritkán volt ennyi állórajt, ennyi piros meg sosem, történelmi szezonkezdés, 349 pontszerző – ausztrál statisztikák.

Összesen 11 F1-es világbajnoki cím tulajdonosa állt a mai dobogón, ami rekordot jelent. Definíció kérdése, hogy először vagy másodszor fordult elő ilyesmi, hiszen a 2020-as Török Nagydíjon a hetedik címét épp akkor bebiztosító Hamilton és a négyszeres bajnok Vettel is dobogóra állhatott – de ekkor Hamilton hivatalosan még „csak” hatszoros bajnok volt.

Az viszont egészen biztosan rekordot jelent, hogy Alonso WEC-bajnoki címének köszönhetően 12 FIA-világbajnoki cím „állhatott dobogóra” ma Melbourne-ben.

melbourne-dobogo



Utoljára a 2018-as Magyar Nagydíjon fordult elő, hogy három világbajnok végzett az első három helyen, arra pedig az 1991-es USA Nagydíj (Senna, Prost és Piquet) óta nem volt példa, hogy ez úgy történjen meg, hogy épp három világbajnok van a mezőnyben.

Ez utóbbi egyébként összesen ötödször fordul elő az F1 történetében, az 1991-es phoenixi futam előtt 1988-ban Adelaide-ben (Prost, Senna és Piquet), 1973-ban Interlagosban (Fittipaldi, Stewart és Hulme) és 1953-ban Silverstone-ban (Ascari, Fangio és Farina). Továbbá ha szigorúan csak a nagydíjindulásokat vesszük, akkor az 1965-ös Brit Nagydíj (Clark, Hill és Surtees) is idesorolható, hiszen Jack Brabham a sikeres kvalifikáció után nem rajtolt el a futamon.

Az Ausztrál Nagydíj volt az F1 történetének első futama, melyet háromszor is piros zászlóval szakítottak félbe. Két pirosra sem sokszor volt példa: 1981, Belgium; 1987, Ausztria; 1990, Belgium; 2014, Japán; 2016, Brazília; 2020, Toszkána; 2021, Szaúd-Arábia.

l-albon

Ez volt az ötödik F1-es nagydíj, melyen három állórajt történt, az előző négy a fenti felsorolásból az 1987-es spielbergi, az 1990-es spái, a 2020-as mugellói és a 2021-es dzsiddai verseny volt.

Legutóbb a 2022-es monzai futam ért véget safety car mögött – talán épp az ez által kiváltott felhördülés vezetett ahhoz a döntéshez, hogy most harmadszorra is belengetik a piros zászlót…? Összesen a 14. alkalommal fordult elő ez az F1 történetében.

Max Verstappen első győzelmét aratta Melbourne-ben, és a Red Bull is mindössze másodszor tudott itt nyerni a 2011-es szezonnyitót követően, ráadásul a csapat először hajtotta végre azt a bravúrt, hogy egy idén első három futamát egyaránt megnyeri.

verstappen-melbourne_1

Verstappen és Hamilton már 34. alkalommal végez egy futam első két helyén (bármilyen sorrendben), ami rekordot jelent az F1 történetében. A második Hamilton Rosberggel, a harmadik szintén ő Vettellel.

Verstappen karrierje 80. dobogós helyezését szerezte, ezzel beérte Ayrton Sennát az örökranglista hetedik helyén.

Előttük a listán az a Fernando Alonso található, aki 2013 kora ősze óta először szerzett sorozatban három dobogót – míg a mindenkori silverstone-i csapat 1991 óta íródó történetében először örvendhetett ilyesminek.

Alonso hatodik versenyzőként ér el 101 dobogót, de ő az első, akinek nem egy futamgyőzelem volt a százegyedik.

alonso-melbourne-podium

Az Aston Martin három futam alat tízzel több pontot szerzett, mint a tavalyi szezonban összesen.

Nico Hülkenberg a legutóbbi hat Ausztrál Nagydíjából ötöt is a hetedik helyen zárt.

Az Indy 500-akat is figyelembe véve Oscar Piastri az F1 történetének 349. pontszerzője, és Lance Stroll (2017) óta az első, aki hazai pályán ünnepelhetett először. Ritka dolog az ilyesmi, Stroll előtt Ricciardónak (2012), Satónak és Webbernek (2002) adatott meg ilyesmi ebben az évezredben.

piastri-mclaren

Zhout éppúgy a kilencedik helyen értékelték, mint a legutóbbi safety car mögött véget érő futamon, a tavalyi Olasz Nagydíjon.

Tsunoda sorozatban negyedszer zárt 11.-ként, azaz egyetlen hellyel a pontzónán kívül, de Sainz büntetése után mégis begyűjtötte idei első egységét.

Charles Leclerc az 50. versenyző az F1 történetében, aki legalább 5 alkalommal esett ki az első körben.

A mai volt George Russell mercedeses karrierjének második kiesése a tavalyi Brit Nagydíj után, és az első, amit műszaki hiba okozott.

l-russell

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: