DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 19. vasárnap
F1

Magnussen lehet a hatodik eltiltott F1-es pilóta

Mindössze ötször fordult elő az F1 történetében, hogy egy versenyzőt eltiltott a szövetség – ebből három is 1994-ben, és az ötből háromszor későbbi bajnokok jártak így.

Kevin Magnussen meglehetősen közel került az eltiltáshoz, hiszen immár 10 büntetőpontja van, és idén egyet se dobhat el, azaz ha a hátralévő 18 versenyen begyűjt két egységet, ő lesz az F1 történetében az első, aki a 12 pont összegyűjtése miatt kényszerül egy futamot kihagyni.

magnussen-saudi



Ehhez 2022 végén, illetve 2023 elején Pierre Gasly például elég közel járt, de ő sikeresen átvészelte az ennél persze rövidebb „kritikus időszakot”, Magnussen esetében viszont a Miamiben begyűjtött öt pont után nagyon rezeg a léc.

Nem túl gyakran fordul elő az F1 történetében, hogy egy versenyzőt kihágások miatt eltiltanak, eddig mindösszesen, öt alkalommal fordult elő ilyesmi, ha szigorúan értelmezzük a kérdést. Az első pilóta, akit hivatalos eltiltásban részesített az FIA, Nigel Mansell volt, aki az 1989-es Portugál Nagydíjon nem állt ki a versenyből, miután bokszutcai tolatás miatt fekete zászlóban részesítették, ellenben összeütközött Ayrton Sennával.

Az öt eltiltás közül három is 1994-ben történt, az első Eddie Irvine volt, aki a szezonnyitón történt tömegbaleset okozásáért kapott egyversenyes pihenőt, majd csapata sikertelen fellebbezése nyomán ezt megtoldották még kettővel.

A Brit Nagydíjon Michael Schumacher és csapata hagyott figyelmen kívül egy fekete zászlót, amiért egy felülvizsgálat során két versenyre eltiltották, míg Mika Hakkinen egy felfüggesztett eltiltást gyűjtött be ezen a versenyen, melyet a soron következő német futamon fel nem függesztettre cserélt a számos autó kiesésével járó rajtbaleset okozásával.

Az azóta eltelt harminc évben egyetlen pilóta jutott az eltiltás sorsára, méghozzá Romain Grosjean, aki a 2012-es szezonban több balesetet is okozott, s a Belga Nagydíj rajtjánál történt incidens után, melyben többek között Lewis Hamilton és Fernando Alonso is kiesett, a döntéshozóknál betelt a pohár.

Volt még néhány olyan eset, amelyről szót kell ejteni, még ha ezek nem is a szövetség általi eltiltás kategóriájába esnek. Ricciardo Patresát az 1978-as Olasz Nagydíjon történt, Ronnie Peterson életét követelő tömegbalesetért tartották sokan felelősnek, s versenytársai közül többen (így Lauda, Fittipaldi, Andretti, Hunt és Scheckter, azaz gyakorlatilag a visszavonult Stewarton és az elhunyt Rindten kívül az évtized összes bajnoka) azzal fenyegetőztek, hogy visszalépnek a versenytől ha Patrese rajthoz állhat.

A verseny szervezői nem fogadták el Patrese nevezését a futamra, s bár úgy tűnt, hogy jogi úton ki tudja vívni a jogot a részvételre, az Arrows csapat végül visszaléptette a futamtól az olaszt. Hasonlóan járt 1973-ban a silverstone-i rajtbaleset okozásával vádolt Jody Scheckter, akinek eltiltását a GPDA követelte, de a McLaren végül elébe ment ennek, és önként kispadra ültette a dél-afrikait.

Végül még egy nevet meg kell említenünk, azt a Yuji Idét, akit nem eltiltottak, hanem ennél is súlyosabb szankcióval sújtottak: a Super Aguri 31 éves újoncának a szuperlicenszét 2006-ban bevonták négy futamon át tartó ámokfutását követően, melyet Christijan Albers röppályára állításával koronázott meg Imolában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: