DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Halál a ralin, versenyzői rangsor – szerdai hírek

Tragédia történt a Szilveszter Ralin, a pilóták szerint is Verstappen volt a legjobb, Alonso összevetette az Alpine-t és a McLaren-Hondát.

Sajnos szerdai hírösszefoglalónkat egy tragédiával kell kezdenünk: a Szilveszter Ralin az  előfutóként az első szakaszt teljesítő Kaposi Lászlónak a célba érkezést követően megállt a szíve. Az 59 éves versenyzőt már nem lehetett újraéleszteni – bővebben itt.

kaposi-laszlo-szilveszter-rali



Rátérve az F1-es témákra: a versenyzők által felállított pilótarangsorban is Max Verstappen végzett az élen 2022-ben. Arról, hogy mi volt mögötte a sorrend és ki nem szavazott egyedül, itt írtunk.

Mi eközben az év F1-es botrányait vettük sorra – a toplistánk itt található. A rangsor egyik eleme volt a suzukai traktorincidens, aminek kapcsán épp nemrég árulta Mohammed ben Sulayem FIA-elnök, hogy egyből elnézést kért Pierre Gaslytól – erről itt írtunk.

Toto Wolff arról beszélt, hogy bár nem volt a helyszínen George Russell első győzelmekor, ezt nem sajnálja – részletek itt.

f1-alonso-2017

Fernando Alonso eközben arra jutott, hogy bár borzalmas volt az Alpine megbízhatósága 2022-ben, az meg sem közelítette a McLaren-Hondánál töltött évek szenvedéseit – a spanyol nyilatkozata itt olvasható.

Ralf Schumacher azt vizionálja, hogy akár Lewis Hamilton helyét is átveheti majd unokaöccse, a tartalékpilótaként a Mercedeshez szerződő Mick – itt írtunk erről bővebben.

Max Verstappen és apja, Jos is úgy látja, hogy a Monacói Nagydíj után kezdett el igazán passzolni a holland stílusához az RB18-as: https://formula.hu/f1/2022/12/28/monacot-latjak-fordulopontnak-verstappenek

Jenson Button eközben már a 2023-as szezonról adott igen bizakodó nyilatkozatot – hogy pontosan mit mondott a brit, itt kiderül.

f1-ferrari-redbull-mercedes

Charles Leclerc elárulta, hogy Sebastian Vettel már az F1-be kerülése előtt írt neki levelet – hogy ebben mi állt, itt olvasható.

A napokban tűzi műsorára a Spektrum a Bernie Ecclestone és az F1 történetét bemutató dokumentumfilm-sorozatot a Spektrum: az első rész alapján írt kritikánk és ajánlónk itt olvasható.

Magyar vizekre evezve fontos fejlemény, hogy jövőre két nívós TCR-sorozatban is rajthoz áll Losonczy Levente – részletek itt.

Végezetül pedig ismét felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy december 31-ig év végi készletkisöprés és akció van a Formula webshopjában – itt mutatjuk a részleteket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: