DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ben Sulayem azonnal elnézést kért Gaslytól a traktoros incidens miatt

Az FIA 2021 óta regnáló elnöke elárulta, hogy jó kapcsolatban van a Formula-1-es pilótákkal, Pierre Gaslytól pedig maga kért elnézést.

Mohammed Ben Sulayemet 2021 decemberében választották meg az FIA élére, miután 12 évet követően Jean Todt visszalépett a Nemzetközi Automobil Szövetség irányításától. A korábbi raliversenyzőnek azonnal a 2021-es szezonzáró indulataival kellett megküzdenie, majd idén a Red Bull költségvetési botránya nehezítette az életét.

Emellett a pilótákkal is próbál közeli kapcsolatot kialakítani az FIA-elnök, aki miután maga is versenyző volt korábban, könnyen a helyükbe tudja képzelni magát. „Korábban én is versenyeztem – húsz éven keresztül -, így együtt tudok érezni a pilótákkal” – mondta Ben Sulayem még a szezonzáró után, ahol a Formula.hu is a helyszínen tartózkodott.



„Az a fél órányi frusztráció egy bizonyos eset után teljesen szokványos a részükről. A pilótákkal jó a kapcsolatom, számot cseréltünk egymással, így bármikor fel tudjuk egymást hívni.”

 

Újra egy munkagép a Japán Nagydíjon

Az idei suzukai verseny mély sebeket tépett fel az F1-szerető emberekben, hiszen Jules Bianchi halálos kimenetelű balesete után ismét egy munkagép hajtott a pályára, miközben a mezőny még körözött, ráadásul Pierre Gasly – aki maga is balesetbe keveredett az első körben – lemaradt a mezőnytől, s miközben próbált felzárkózni a sorra, egy munkagéppel találta szemben magát.

„Pierre azonnal felhívott engem a Japánban történt incidens után, én pedig bocsánatot kértem tőle a történtek miatt a telefonban. Örülök, hogy felkeresett, hiszen a versenyzőktől visszajelzéseket várunk. Rendkívül fontosak a jelzéseik felénk, hiszen mégiscsak ők azok, akik ott vannak a pályán.”

Az FIA elnöke elmondta, hogy volt már szerencséje egy-egy hosszabb beszélgetéshez Alonsóval, Hamiltonnal és még sok más pilótával, akikkel rendkívül jól szót értett.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: