Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 4. szombat
F1

Hamarosan új első szárnnyal támad a Ferrari

Bár egyre inkább úgy tűnik, a 2019-es szezon mehet a kukába a Scuderiánál, az olasz istálló még egy kísérletet tesz a felzárkózásra és a hírek szerint a Francia Nagydíjra teljesen új vezetőszárnyat hoz.

A Mercedes eddig majdnem tökéletes idényt tudhat magáénak, zsinórban öt kettős győzelemmel indította az idei évet, Monacóban is csak a biztonsági autós kálváriának köszönheti Valtteri Bottas, hogy csak harmadik lett Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött. A pontversenyt és az elmúlt versenyeket elnézve azonban a domináns német gyártó elsőségét semmi sem fenyegeti sem a gyártók, sem a versenyzők pontversenyében.

Kanadában ráadásul egy fejlesztett erőforrással jelentkezik a Mercedes, ami a hírek szerint már 1000 lóerő feletti teljesítmény leadására képes. Ez újabb csapást jelent a Red Bullnak és a Ferrarinak, mivel az egyenesben mért sebesség volt az utolsó olyan szegmens idén, ahol még némi előnye volt a Ferrarinak, most már jó eséllyel ez is elveszik, nagyon nehéz lesz legyőzni az Ezüst Nyilakat.

A Francia Nagydíjon alaposan megváltozhat a Ferrarik első szárnya


A Ferrari a fő riválisoktól merőben eltérő első szárnykialakítással próbált sikert elérni eddig, Nico Rosberg már a Kínai Nagydíj után elmondta, hogy szerinte rossz úton jár a Scuderia, a kanyarokban ugyanis annyira sokat veszítenek a vörös autók, hogy sürgősen át kéne tervezni a kérdéses alkatrészt.

Úgy tűnik, ezt időközben a Ferrari is belátta és a sikeres téli teszt után mégis tömény csalódást megélt istálló meghozta a szükséges döntéseket. Az olasz Motorsport értesülései szerint a Francia Nagydíj hétvégéjén frissített első vezetőszárnnyal érkeznek Paul Ricard-ra, ami ugyan nem tér el gyökeresen az eddig használt szárnykialakítástól, mégis a hátrány csökkenését várják az elemtől.

A Motorsport arról is hírt ad, hogy információik szerint a téli teszteken a Ferrari egy különleges első felfüggesztést használt, amivel a kanyarokban sokkal hatékonyabb dőlésszöget és tempót generált az autó, emiatt jóval gyorsabb is volt, ám ezt versenyhétvégéken valamiért mégsem használták és a hírek szerint továbbra sem vetik be (újra), Franciaországban sem terveznek fejlesztett első felfüggesztést használni. Elképzelhető, hogy szabályellenes lenne a megoldás?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?