DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sajtó: A Mercedes-motor már 1000 lóerő felett

Utolsó előnyét is elveszítheti a Ferrari, a Mercedes ugyanis Kanadában beveti továbbfejlesztett erőforrását, amely a hírek szerint már képes 1000 lóerő felett teljesíteni. Eldőlni látszik a szezon.

Már az elmúlt napokban is olvashattunk arról, hogy az Ezüst Nyilak is frissített motort kapnak (a topcsapatok közül utolsóként) Montrealban, ezt Lewis Hamilton meg is erősítette. Korábban úgy szóltak a hírek, hogy nagyjából húsz extra lóerővel gazdálkodhat innentől a világbajnoki címvédő istálló, az olasz Motorsport szaklap számításai szerint a német gyártó ezzel átlépte az ezer lóerős álomhatárt.

A Mercedes eddig is teljes mértékben dominálta a 2019-es évadot, az első öt nagydíjon kettős győzelmet aratott a Hamilton-Bottas páros, Monacóban pedig az első és a harmadik helyen futottak be, a győzelmeket tekintve az ötszörös világbajnok brit vezet 4:2 arányban.

Újabb csapás a riválisoknak, a hírek szerint a Mercedes átlépte az 1000 lóerőt


Leginkább az időmérő edzéseken kristályosodott ki a Mercedesek óriási fölénye, mindössze egyszer, Bahreinben nem sajátították ki az első rajtsort. A pontversenyben hatalmas előnyre tett szert az elmúlt öt évben zsinórban mindent megnyerő gárda. Lewis Hamilton éppen a napokban nyilatkozott arról, hogy valószínűleg simán bírna további öt évet is a Formula-1-ben (erről bővebben ide kattintva olvashat), ha pedig ezt ilyen remek Mercedesben teheti meg, akkor meglehetősen kevés izgalomra számíthatunk a száguldó cirkuszban, a rutinos brit 8-10 világbajnoki címet is bezsebelhet.

Ebben az évben a Ferrari gyengélkedik, egyetlen terület kivétel ez alól, az egyenesekben mért sebességének mindenki a csodájára járt, de ha igaznak bizonyulnak az olasz Motorsport értesülései, akkor ezt az egyetlen fölényt is elveheti immáron a Scuderiától a Mercedes és jó hír a Racing Pointnak és a Williamsnek is (igaz, utóbbinak akkora a hátránya, hogy valószínűleg nem sokat számít majd).

Tavaly Sebastian Vettel szerezte meg a pole-pozíciót és a győzelmet is Montrealban, most Hamilton, a frissített motorral felvértezve indulhat harcba. Amennyiben sikerül nyernie Kanadában, beállítja Michael Schumacher hét (kanadai) győzelmes csúcsát és még hol a vége…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: