DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
WTCR

Honda-tarolás, három „magyar” a top 10-ben

Esteban Guerrieri nyerte a WTCR harmadik futamát a Hungaroringen két márkatársa előtt, miközben a Zengő Motorsportot erősítő Azcona a negyedik, Tassi a hatodik, Michelisz pedig a tizedik lett.

A hungaroringi Super Racing Festival záró eseményeként került sor a Túraautó-világkupa harmadik futamára, amelynek Esteban Guerrieri és Tassi Attila vághatott neki az első sorból. Az argentin meg is őrizte a vezetést, magyar márkatársát viszont egyből lerajtolta Tiago Monteiro, majd az első kanyarok lökdösődése után még Nestor Girolami és Jean-Karl Vernay is elment mellette. Tassit ezután a Zengő Motorsportot erősítő Mikel Azcona támadgatta, miközben hátrébb a címvédő Michelisz Norbert két helyet javítva a 12. pozícióban autózott a start után.

A hatodik kör elején Azcona egy kemény első féktávval és némi koccanással megelőzte Tassit, így immár a spanyol haladt a legelőkelőbb helyen a magyar érdekeltségű autók közül – sőt, néhány körrel később Vernay Alfa Romeóját is megelőzte a Cuprával. A Hyundaiok is jó tempót diktáltak a mezőny közepén: Gabriele Tarquini és Michelisz gyakorlatilag kéz a kézben lépdeltek előre – igaz, Santiago Urrutia komoly ellenállást fejtett ki a magyar ellen.

A dobogósokat viszont senki és semmi nem zavarta: Guerrieri újból nyerni tudott, Monteiro és Girolami pedig teljessé tette a Honda-pódiumot. Azcona negyedik helyet szállított a Zengő Motorsportnak, megelőzve Vernay-t, míg Tassi kivédekezte Tarquini támadásait a hatodik helyen. A világkupát vezető Yann Ehrlacher csak nyolcadik lett, így 22 pontra olvadt a fórja Guerrierivel szemben. Őt Yvan Muller és Michelisz követte, azaz három magyar érdekeltségű autó is az első tíz között végzett. Ami a másik két zengőst illeti: Boldizs Bence a 17., Kismarty-Lechner Gábor a 21. helyen látta meg a kockás zászlót.

A 3. futam végeredménye:

1. E.Guerrieri Honda  
2. Tiago Monteiro Honda 0.478
3. Néstor Girolami Honda 0.869
4. Mikel Azcona Cupra 1.715
5. Jean-Karl Vernay Alfa Romeo 2.055
6. Attila Tassi Honda 3.354
7. G.Tarquini Hyundai 3.654
8. Yann Ehrlacher Lynk & Co 5.707
9. Yvan Muller Lynk & Co 9.262
10. N.Michelisz Hyundai 9.476
11. N.Berthon Audi 10.169
12. Thed Björk Lynk & Co 10.906
13. Tom Coronel Audi 13.159
14. Gilles Magnus Audi 13.508
15. Luca Filippi Alfa Romeo 15.060
16. Luca Engstler Hyundai 15.273
17. Bence Boldizs Cupra 15.861
18. J.M.Sapag Hyundai 21.683
19. Aurélien Comte Renault 22.170
20. Nicolas Gruber Hyundai 22.749
21. G.K.-Lechner Cupra 1'08.111
  Santiago Urrutia Lynk & Co Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: