DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
WTCR

Huff helyett Boldizs indul a Zengőnél az utolsó futamokon

Váratlan bejelentést tett közzé a magyar csapat: az elmúlt hónapok eseményeinek következményei miatt a bajnokságban harmadik helyen álló korábbi világbajnok nem tud rajthoz állni a hátralévő versenyeken.

A 2022-es évad egyik üde színfoltja eddig Rob Huff és a Zengő Motorsport: a brit pilóta két győzelemmel és számos dobogós helyezéssel örvendeztette meg a magyar istállót, ráadásul ezeknek köszönhetően a harmadik helyen áll jelenleg az összetettben a Cuprával, miközben a privát versenyzőknek kiírt WTCR Trophyt már meg is nyerte.

A Zengő Motorsport Facebookon közzétett közleménye alapján azonban a 2012-es világbajnok nem lesz ott a Túraautó-világkupa idei (és összességében is) utolsó két fordulóján, Bahreinben és Dzsiddában. A csapat szerint „az elmúlt hónapok eseményeinek következményeként” nem tudja folytatni a szereplést Huff, akinek a helyére Boldizs Bence ül majd. Az alábbiakban a Zengő Motorsport közleménye:

huff-zengo-dppi



„Kedves zengős és autósportot szerető barátaink! A Zengő Motorsport az elmúlt években erején felül is jelen volt a túraautó királykategóriájában, az FIA WTCR versenyein. Remek eredményeket értünk el együtt a csapattal és a versenyzőinkkel. Kiemelkedik ebben az évben Robert Huff, aki az utolsó két verseny előtt már a francia versenyen megnyerte a privát csapatok közötti egyéni bajnoki címet! Az összetettben pedig jelenleg a harmadik helyen áll.

Sajnos az elmúlt hónapok eseményeinek a következményei miatt a bahreini és a jeddai versenyen Huffy nem tud részt venni a megmérettetésben. Nagyon hálásak vagyunk az egész zengős család nevében hogy velünk volt eddig és csodálatos, felejthetetlen eredményeket értünk el együtt.

A csapatunk egy része a nehézségek ellenére már Bahreinben van, és készíti elő az autóinkat a versenyre. 

Bahreinben Nagy Dániel mellett Boldizs Bence ül be a Cuprákba. Kövessetek bennünket és szurkoljatok a privát magyar csapatnak! Köszönjük a támogatásotokat! Huffynak „Makaó királyának” sok sikert kívánunk! Hajrá Zengő Motorsport! Hajrá magyarok!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: