Mindössze öt gyári prototípus vághatott neki a 85. Le Mans-i 24 órásnak, így azt sejteni lehetett, hogy aki különösebb probléma nélkül végigmegy közülük, az dobogóra állhat majd. Vagy akár meg is nyeri a versenyt. Arra már kisebb esélyt láttunk, hogy az fog győzni, akinek a legkisebb gondjai lesznek csak, az pedig egyenesen elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy 60 perces szerelést követően érjen a csúcsra egy egység.
„Ez a hátrány már túl nagy ahhoz, hogy be lehessen hozni, őket kihúzhatjuk a győzelemre esélyesek közül – idén sem lesz meg Hartley első Le Mans-sikere” – írtuk nem sokkal szombat este hét előtt, szűk négy órával a rajt után, amikor a #2-es Porschét betolták a bokszba. Aztán azonban elkezdődött a csillaghullás: a #8-as Toyotát a 2. helyről kellett javításra vinni a 8. óra végén, s ezzel két órát veszítettek. Végül mégis csak ők értek célba a Toyoták közül, a másik kettő ugyanis éjfél után, mindössze huszonöt perc különbséggel megállt a pályán, és nem jutott vissza a bokszba.
Ezt követően 10 órán át az #1-es Porsche vezette a futamot, de végül ők is ugyanúgy végezték, mint a Toyoták: kevesebb, mint négy órával a leintés előtt Lotterer is a pálya szélén volt kénytelen kiszállni az autóból. Ekkor az LMP2 éllovasa, a #38-as Jackie Chan-autó állt az élre, de sejteni lehetett, hogy újabb dráma nélkül nem futhatnak be elsőként. A #2-es Porsche ugyanis folyamatosan közelített, s végül az utolsó előtti órában az élre állt – úgy, hogy a szerelést követően az utolsó pozícióban voltak. Innen már nem volt megállás: Timo Bernhard és Earl Bamber másodszor, Brendon Hartley pedig először nyerte meg a 24 órás futamot.
A Jackie Chan-autó (Tung, Jarvis, Laurent) megérdemelten szerezte meg a második helyet, miután a verseny első szakaszában az LMP2 mezőnyét három csapat két-két autója uralta, ők tudtak kiemelkedni a Manor és a Rebellion által alkotott élmenők közül. Volt a versenynek egy szakasza, amikor a két Rebellion magabiztosan őrizte a kategória első két helyét, de a #31-es egy komolyabb műszaki gond miatt, míg a #13-as több kisebb problémából kifolyólag visszaesett. Utóbbi végül így is dobogóra állhatott (amihez a Signatech #35 hajrábéli problémái is kellettek), így ezzel a Rebellion az LMP2-ben hajtott végre azt, ami P1-esként nem sikerült. Harmadik (és összetett negyedik) helyen a másik Jackie Chan-gép zárt, egészen csodálatos versenyen vannak tehát túl a Jota által felkészített autók.
A legszorosabb versenyt a GTE Pro hozta, ahol sokáig csak azok az autók kerültek körön kívülre, melyek balesetet szenvedtek. Végül öt gyártó öt egysége ért be az első öt helyen, a győzelem sorsa pedig csak vasárnap 15:00, azaz a 24 óra letelte után dőlt el: ekkor előzte meg ugyanis az előző körös pályaelhagyása miatt lassú defektet szenvedő #63-as Corvette-et a #97-es Aston Martin (Adam, Turner, Serra). Taylor végül a harmadik helyre hozta be a sérült autót, míg a második pozíciót a nem sokkal korábban még a dobogóesélyesnek sem tűnő #67-es Ford szerezte meg.
Ezúttal az amatőr kategória versenye volt a legkevésbé változatos: a pole-ból rajtoló Larbre art car gyorsan visszaesett, s végül csak az utolsó célba érőként intették le. Órákon át az előzetesen legerősebbnek tűnő egység, az előző két évben (is) az élről bukó Aston Martin #98 vezette a versenyt, ám egy durrdefekt katasztrofálisnak bizonyult, ugyanis széttépte a karosszéria jobb elejét. Ekkor állt az élre a #84-es JMW Ferrari (Stevens, Vanthoor, Smith), akik vissza se néztek, s a verseny kétharmadán át vezetve nyerték meg a Le Mans-t. A 2–3. helyen szintén Ferrarik végeztek, az AF Corse által felkészített Spirit of Race #55 és a Scuderia Corsa #62.
Összesen 49 autó fejezte be a versenyt, öttel több, mint az eddigi célba érési rekord. Négy LMP1-es esett ki, mind műszaki hiba miatt, négy LMP2-es, ebből három baleset, egy pedig technikai okok miatt, valamint két Pro- és egy Am-kategóriás GT, mind balesetek miatt. Azaz az LMP1-en kívüli másik három géposztály 54 autója közül egyetlen egy esett ki technikai okokból 24 óra alatt.
