Az Alpine sikerét hozta az Endurance-világbajnokság idei utolsó előtti, hatórás futama Fujiban: a Habsburg Ferdinánd, Charles Milesi, Paul-Loup Chatin fémjelezte #35-ös egység ezzel a francia gyártó első győzelmét jegyezte a saját LMDh-autójával (2022-ben Monzában még egy LMP1-es autó alapjaira épülő géppel nyertek).

Az Alpine azok után érkezett meg a győzelemért folyó harcba, hogy két és fél órával a leintés vége előtt éppen másodpercekkel egy biztonsági autós fázis – amelyből amúgy három is volt a versenyen – kezdete előtt hajtottak be a bokszutcába, így kevesebb időt veszítettek a szervizeléssel.
Pedig előtte pechjük is volt hasonló esetben, amikor vésztankolásra be kellett hajtaniuk a pitbe egy SC-fázis során, valamint büntették is az egységet a Toyotával való ütközésért. A szerencsés bokszkiállással viszont megérkeztek az élbolyba, az utolsó órában pedig az élre álltak azzal, hogy csak két friss abroncsot raktak fel az autójukra, míg a kihívó Peugeot-n és Porschén mind a négy gumit cserélték.

A #35-ös végül bő hét másodperccel előzte a célban a Paul di Resta, Jean-Eric Vergne, Mikkel Jensen által vezetett #93-as Peugeot-t, amelyet az utolsó etapban közelről követett a vb-címvédő #6-os Porsche Kevin Estrével és Laurens Vanthoorral a volánnál.
Utóbbi páros ezzel életben tartotta a világbajnoki reményeit is, főleg úgy, hogy a Ferrarik pocsék napot fogtak ki. Az éllovas #51-es (Antonio Giovinazzi, James Calado, Alessandro Pier Guidi) csak a 15. lett, a gyári testvérautó, az #50-es pedig ugyancsak nem szerzett pontot a 11. helyen. A kivételt a „privát” #83-as AF Corse jelentette a tizedik pozícióban, így Robert Kubicáék egyetlen ponttal közelebb léptek az #51-eshez.

A dobogósok mögött amúgy az #5-ös Porsche és a #94-es Peugeot következett, majd jött a #009-es Aston Martin, amely messze a márka legjobb eredményét érte el a WEC-ben – igaz, az időmérős harmadik helyet érő tempótól azért elmaradt a Valkyrie, a #007-es testvérautó pedig ütközés miatt ki is esett. De ha már balesetek: a legnagyobbat a #15-ös BMW szenvedte el Raffaele Marciellóval a volánnál, amikor egy kiforgás után a falban találták magukat.
A Cadillac hiába sajátította ki az első sort szombaton és vezette az első etapban a futamot is, a számos megszakítás során visszacsúsztak a mezőnyben, és végül csupán a hetedik helyen futott be a #12-es autó. A Toyota is haloványan teljesített, a #7-es egység lett a nyolcadik, míg a pontszerzők közé a #20-as BMW tudott még beférni – azaz egyébként a Hypercar-géposztály mind a nyolc márkája feltűnt a top 10-ben.
Büntetés döntött az LMGT3-ban

Ami az LMGT3-as kategóriát illeti: ott a TF Sport #81-es Corvette-je (Charlie Eastwood, Rui Andrade és Tom van Rompuy) húzta be a győzelmet – igaz, a célba nem ők értek elsőként, csakhogy a #21-es AF Corse Ferrarit öt másodperces büntetéssel sújtották a bokszkiállásnál történt kihágásért.
Mindkét egység közelített viszont a bajnoki tabellát vezető #92-es Manthey Porschére, így hármas versenyfutás várható még a szezonfinálén. A dobogót pedig egyébként a #31-es The Bent Team WRT BMW tette teljessé, megelőzve a Valentino Rossi-féle #46-os testvérautót.
A WEC idénye november 8-án zárul a bahreini 8 órás futammal.
A Fuji 6 órás futam végeredménye:
| 1. | Hypercar | #35 Alpine | P Chatin, F Habsburg, C Milesi |
| 2. | Hypercar | #93 Peugeot | P di Resta, M Jensen |
| 3. | Hypercar | #6 Porsche Penske | K Estre, L Vanthoor |
| 4. | Hypercar | #5 Porsche Penske | J Andlauer, M Christensen |
| 5. | Hypercar | #94 Peugeot | L Duval, M Jakobsen |
| 6. | Hypercar | #009 Aston Martin | A Rivieras, M Sorenson |
| 7. | Hypercar | #12 Cadillac Hertz Team Jota | A Lynn, N Nato, W Stevens |
| 8. | Hypercar | #7 Toyota Gazoo Racing | JM Lopez, K Kobayashi, N de Vries |
| 9. | Hypercar | #20 BMW Team WRT | R Rast, R Frijns, S van der Linde |
| 10. | Hypercar | #83 AF Corse | R Kubica, Y Ye, P Hanson |
| 11. | Hypercar | #50 Ferrari AF Corse | A Fuoco, M Molina, N Nielsen |
| 12. | Hypercar | #99 Proton | N Jani, N Pino, N Varrone |
| 13. | Hypercar | #38 Cadillac Hertz Team Jota | E Bamber, S Bourdais, J Button |
| 14. | Hypercar | #36 Alpine | J Gounon, F Makowiecki, M Schumacher |
| 15. | Hypercar | #51 Ferrari AF Corse | A Pier Guidi, J Calado, A Giovinazzi |
| 16. | Hypercar | #8 Toyota Gazoo Racing | B Hartley, R Hirakawa, S Buemi |
| 17. | LMGT3 | #81 TF Sport | T van Rompuy, R Andrade, C Eastwood |
| 18. | LMGT3 | #21 Vista AF Corse | F Heriau, S Mann, A Rovera |
| 19. | LMGT3 | #31 The Bend Team WRT | Y Shahin, T Boguslavskiy, A Farfus |
| 20. | LMGT3 | #46 Team WRT | A Al Harthy, V Rossi, K van der Linde |
| 21. | LMGT3 | #92 Manthey | R Hardwick, R Pera, R Lietz |
| 22. | LMGT3 | #54 Vista AF Corse | T Flohr, F Castellacci, D Rigon |
| 23. | LMGT3 | #27 Heart of Racing | I James, Z Robichon, M Drudi |
| 24. | LMGT3 | #33 TF Sport | B Keating, J Edgar, D Juncadella |
| 25. | LMGT3 | #61 Iron Lynx | M Berry, L Hodenius, M Martin |
| 26. | LMGT3 | #78 Akkodis ASP | A Robin, F Ghersitz, B Barnicoat |
| 27. | LMGT3 | #95 United Autosports | D Leung, S Gelael, M Sato |
| 28. | LMGT3 | #77 Proton | B Sousa, B Tuck, B Barker |
| 29. | LMGT3 | #85 Iron Dames | C Martin, R Frey, M Gatting |
| 30. | LMGT3 | #59 United Autosports | J Cottingham, S Baud, G Saucy |
| 31. | LMGT3 | #87 Akkodis ASP | P Umbrarescu, C Schmid, J Hawksworth |
| 32. | LMGT3 | #60 Iron Lynx | A Gilbert, L Hanafin, F Rueda |
| 33. | LMGT3 | #10 Racing Spirit of LeMan | D DeBoer, E Barrichello, V Hasse Clot |
| 34. | LMGT3 | #88 Proton | S Gattuso, G Levorato, D Olsen |
| Hypercar | #007 Aston Martin | H Tincknell, T Gamble | |
| Hypercar | #15 BMW Team WRT | D Vanthoor, R Marciello, K Magnussen |