A Le Mans-i 24 órás verseny folyamatos élő szöveges tudósítása ide kattintva követhető!
A délelőtti órákban is a Ferrari uralta a 2025-ös Le Mans-i 24 órás versenyt, viszont délhez érve immár a #83-as „privát” AF Corse vezeti a futamot a két gyári testvérautó előtt, miután Alessandro Pier Guidi megforgott a bokszbejáratnál az #51-essel.
Pedig előtte Robert Kubica hiába hajtotta Antonio Giovinazzit, kettejük csatájába pedig a Ferrari is bele akart szólni: a lengyel panaszkodott a rádión, hogy gyorsabb az olasznál, majd helycserét is kértek az #51-estől – ami viszont nem történt meg, mivel a #83-as nem ért támadási közelségbe a vb-éllovashoz.
Mindenesetre délben Yifei Ye vezet, méghozzá jó fél perccel az #50-es és 45 másodperccel az #51-es előtt. A Ferrarik házi csatájától nincs még messze a #6-os Porsche, ők is percen belül – a Toyota viszont elszállhatott: nem sokkal dél előtt rosszul rögzítették a #8-ason a bal első kereket, így Ryo Hirakawának lassú tempóban kellett visszaevickélnie a bokszba.
Ezzel az ötödik helyre a #12-es JOTA Cadillac zárkózott fel, és körön belül még a #7-es Toyota és az #5-ös Porsche – ahogy egyébként a BMW-k sincsenek messze ettől. Volt egy kieső is a Hypercar-kategóriában a délelőtt folyamán: a #311-es Whelen Cadillac adta meg magát nem sokkal reggel 8 óra után, így a #101-es WTR után a másik „extra” Cadillac is búcsúzni kényszerült.
A másik két kategóriában reggel óta nem történt változás. Az LMP2-ben továbbra is az Inter Europol #43-as egysége vezet, a „turbópékek” nagyjából 15 másodperces előnnyel rendelkeznek a Panis Racing #48-asa előtt. A legegyértelműbb pedig az LMGT3-as géposztály, ahol a #92-es Manthey Porsche egyperces előnnyel áll az élen a #21-es Vista AF Corse Ferrari előtt.
Egy nagyobb baleset is történt a GT3-asoknál: az Akkodis #78-as Lexusa ütközött falnak, ezzel ez az egység lett a futam tizenegyedik kiesője – azaz 51 induló van még versenyben a 62-ből.
A Le Mans-i 24 órás verseny folyamatos élő szöveges tudósítása ide kattintva követhető!