Michael Schumacher, 1996, Benettontól a Ferrarihoz
Azon kívül, hogy a kétszeres bajnok a Scuderiában tökéletes alapot talált egy potenciális, jövőbeli győztes csapathoz, és a maranellóiak egy rakás pénzt ajánlottak fel szolgálataiért, nem sok érv szólt amellett, hogy elhagyja a Benetton diadalmas alakulatát. Ám Schumachernek sikerült magával vinnie az enstone-iak több kulcsemberét is, a kezdeti nehézségek után pedig 2000-ben végre felülhetett a sportág trónjára, hogy öt ével keresztül ott is maradjon.
Lewis Hamilton, 2013, McLarentől a Mercedeshez
A brit pilóta egy ideig még a bajnoki címért is harcban állt 2012-ben a McLarennel, a Mercedes viszont őt szemelte ki Michael Schumacher pótlására. Hamilton megegyezett a csillagosokkal, melyről később kiderült, élete szerződésének bizonyult. Első évében még csak egy versenyt nyert, utána viszont a Mercedes bivalyerős motorjainak köszönhetően (is) két évig megállíthatatlannak bizonyult.
Alain Prost, 1984, Renault-tól a McLarenhez
A Renault gyári erőfeszítéseit 1983-ban csaknem világbajnoki cím koronázta meg, ám Prost végül két ponttal elbukta az elsőséget Nelson Piquet-vel szemben. A francia a szezon végén kemény kritikákat zúdított a sárgákra, ezért kirúgták őt. Prost Ron Dennis alakulatánál lelt menedékre, amely éppen felszálló ágban volt, s miután 1984-ben fél ponttal kikapott Niki Laudától, a következő két évben megállíthatatlannak bizonyult.
Jenson Button és Rubens Barrichello, 2009, Hondától a Brawn GP-hez
Maga az alakulat nem, csak a név változott, de a japánok kivonulásakor megtehették volna, hogy a bizonytalan időszakot elkerülve máshol keresnek maguknak állást. Végül maradt a remény, és a Honda elképesztőre sikerült 2009-es autója, mely Ross Brawn irányításával egészen a világbajnoki címig juttatta Buttont, de Barrichellónak is jutott a jóból.
Alan Jones, 1978, Shadowtól a Williamshez
Az ausztrál nagy kockázatot vállalat, amikor a futamgyőztes Shadow-t otthagyta Frank Williams éppen csak formálódó alakulatáért, de lépése busásan megtérült. Már 1979-ben sikerült elcsípnie a bajnokság harmadik helyét a két Ferrari mögött, egy évre rá pedig a bajnoki címet is bezsebelte.
Felipe Massa, 2014, Ferraritól a Williamshez
A brazil pilótát már legtöbben 2011-ben visszavonultatták volna, Stefano Domenicali azonban még két évig bizalmat szavazott neki. Ez alatt az idő alatt mindössze három dobogós helyezést szerzett, a Ferrari pedig inkább leigazolta helyére Kimi Raikkönent a Lotustól. A brazil elfogadta a Williams ajánlatát, és annak köszönhetően, hogy a grove-iak konstans a Mercedes mögé ugrottak az erősorrendben, Massa másodvirágzását kezdte élni – és sokkal jobb teljesítményt nyújtott a Ferrariknál.
Didier Pironi, 1981, Ligier-től a Ferrarihoz
Ma már csak sejteni lehet, hogy a tehetséges francia mire ment volna a Scuderiával, ha nincs az a karrierjét derékba törő baleset 1982-ben, Hockenheimben, de még így is elmondható, hogy vörösben töltött második szezonja karrierje legsikeresebbjének bizonyult. A kockázat itt is komoly volt: a Ligier második helyen zárta a ’80-as szezont, míg a Ferrari csak a katasztrofális 10. pozícióban. 1981-re sem történt számottevő javulás, Pironinak mindössze egy negyedik hely volt a legjobbja, egy évvel később viszont esélye nyílt a bajnoki címre is. Az év elején csapattársával, Gilles Villeneuve-vel történt acsarkodása rányomta a bélyegét a szezon képére, mégis a tabella éllovasaként érkezett a Német Nagydíjra – hogy aztán majdnem lábak nélkül távozzon onnan.
Heinz-Harald Frentzen, 1999, Williamstől a Jordanhez
A karrierje elején Michael Schumacherrel egy lapon emlegetett pilóta komoly fegyvertényként könyvelhette el, hogy 1997-re őt szemelte ki a Williams Damon Hill helyetteséül. Ám csapattársának, Jacques Villeneuve-nek eltökélt szándéka volt, hogy kicsinálja őt, ezért csak egyetlen győzelemre volt képes, és amikor a Williams leszállóágba került 1998-ban, nem habozott, hogy csapatot váltson. Szerencséjére a Jordan 1999-es gépe a csapat történetének legjobb modellje lett, Frentzen pedig egy ideig még a vb-címért is harcolva hat dobogós helyezéssel (közöttük két győzelemmel), valamint egyéni összetettben harmadik hellyel pályafutása legjobb szezonját futotta (érdekes, 1997-ben második lett Villeneuve mögött, kevesebb pontot szerezve, mint 1999-ben).
David Coulthard, 1996, Williamstől a McLarenhez
Talán ez az egyik legingatagabb lábakon álló kijelentés a listán, hiszen azok után, hogy DC másfél szezont teljesített a grove-iaknál, 1996-ban és ’97-ben is bajnoki címig jutott az istálló, neki viszont meg kellett elégednie két győzelemmel a McLarennél. 1998-ban aztán elkezdtek csepegni a sikerek, és 2003-ig minden szezonban szerzett legalább egy diadalt a wokingiak színieben, de előbb Mika Hakkinen, majd Kimi Raikkönen akadályozta meg abban, hogy a világbajnoki címért harcoljon. Nem beszélve Michael Schumacherről.
Sebastian Vettel, 2007, BMW-től a Toro Rossóhoz
Későbbi sikerei fényében ma már a múlt homályába vész, hogy a német pilóta tíz éve, az USA Nagydíjon egy BMW volánja mögött ejtette meg debütálását a sérült Robert Kubica helyén. Vettel pontot szerzett Indianapolisban, de mivel a bajorok mellett a Red Bull szintén támogatta őt, nem habozott, amikor felkínálták neki Scott Speed toro rossós helyét a Magyar Nagydíjtól kezdve. A többi már történelem.
