DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
Hírösszefoglaló

Leclerc-pole és Norris-dráma: szombati F1-es hírek

Negyedszer nyert időmérőt Bakuban a ferraris, Verstappenék rossz irányba mentek, a McLaren nem érti a sárga zászlót, Gaslyt kizárták: a nap hírei egy helyen.

A szombati nap legfontosabb eseménye természetesen a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj időmérő edzése volt, amelyet zsinórban a negyedik évben nyert meg Charles Leclerc. A pole-pozíciós ferraris mögött Oscar Piastri végzett a második, Carlos Sainz a harmadik helyen, míg a vb-aspiránsok közül Max Verstappen a hatodik lett, Lando Norris viszont már a Q1-ben búcsúzott.

f1-leclerc-pole-baku-ferrari



A kvalifikáció végeredménye aztán órákkal később módosult, Pierre Gaslyt ugyanis kizárták a 13. helyről azok után, hogy az Alpine-jában az üzemanyag-áramlás mértéke meghaladta az engedélyezett pillanatnyi értéket – indoklás és részletek itt.

Ezen kívül még Guanyu Zhou büntetése rajzolja át majd a rajtrácsot, a kínai Sauberjében ugyanis több motorkomponenst is kicseréltek, így a rajtrács végére száműzték (igaz, Gasly a fentiek miatt mögé kerül majd).

Volt amúgy még két vizsgálat az időmérő után, Alexander Albon bizarr esetét, amikor a szerelők fent hagyták az autóján a légbeömlőt hűtő eszköz, a Williams megúszta 5000 eurós bírsággal, míg George Russell is csak egy megrovást kapott azért, mert nem lassított le eléggé sárga zászló hatálya alatt a Q1-ben – bővebben ide kattintva.

 

Mi történt pontosan Norrisszal?

f1-norris-mclaren-day2-baku-1

Ha már sárga zászló: ez okozta Norris vesztét is az első szakaszban. A brit pilóta ráadásul nem túl optimista a versenyt illetően sem, szerinte nehéz előzni Bakuban, így nem igazán számít nagy felzárkózásra a mezőny végéről.

Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke ugyanakkor némi kritikát is megfogalmazott, szerinte ugyanis „szükségtelen” volt a sárga jelzés, ami kibabrált Norrisszal. Mint kiderült, Esteban Ocon falnak csapott és lassan csordogáló autója miatt léptették érvénybe a sárgát – ennek a pontos részleteiről itt írtunk hosszabban.

 

A top 3 értékelése

„Ez az egyik kedvenc pályám a szezon során. Nagyon szeretem” – így kezdte értékelését a pole-pozíciós Leclerc. „A futam viszont hosszú lesz. A múltban nagyon erősek voltunk az időmérőn és kicsit szenvedtünk a versenyen. Idén erősebb az autó a futamokon, úgyhogy reméljük, hogy meg tudjuk holnap csinálni.”

f1-baku-top3-idomero

A második helyről startoló Piastri elégedett volt a Q3-as körével, és szerinte jó is a McLaren versenytempója, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy „a Ferrari sem lassú”.

Ami pedig Carlos Sainzot illeti: ő is a versenytempójában bízik, egy körön pedig sosem volt a topon ezen a pályán, úgyhogy elégedett a harmadik rajtpozícióval.

 

Verstappenék félrementek, Hamilton is elveszett

A világbajnokságot vezető Verstappen elmondta: hiába sikerült előrelépniük ezen a hétvégén a Red Bull autójával, a kvalifikációt megelőzően módosítottak a beállításokon, ami viszont nehezebben vezethetővé és kiszámíthatatlanná tette az RB20-ast – a holland szavai itt olvashatók.

f1-verstappen-redbull-baku-1

A Red Bull F1-es sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko ugyanakkor úgy véli: a félresikerült beállítások ellenére elérhető lett volna Verstappennek a második rajthely, ha nem hibázik bele az első Q3-as körébe.

A címvédő a Mercedest erősítő Lewis Hamiltont előzte meg, aki a biztató péntek után megint csalódott volt: „Ugyanaz történt, mint minden szombaton” – összegzett a hétszeres világbajnok. „Tegnap csodálatos volt az autó, ma viszont nem tudtuk működésre bírni a gumikat.”

 

Villogtak a helyettes újoncok

Az időmérő két hőse Franco Colapinto és Oliver Bearman volt. A Williamsnél karrierje második F1-es kvalifikációját teljesítő argentin ugyanis Q3-ba jutott, ahol ráadásul Albont is legyőzte: elmondása szerint a pénteki autótörése után a szerelők munkája lendületet is adott neki, a mostani eredménnyel pedig egy álma vált valóra.

f1-colapinto-williams

Bearman eközben 11. lett a Haas színeiben, ám hiába győzte le ezzel rutinos és egykörös menő társát, Nico Hülkenberget, mégis csalódott volt a brit, szerinte ugyanis a délelőtti hibája nélkül a Q3 is benne lehetett volna az autóban – a nyilatkozata itt olvasható.

 

Új győztes az F2-ben, Cadillac-pole a WEC-ben

Végezetül egy kis kitekintés az F1-en kívülre: a Formula-2-esek sprintversenyén Joshua Dürksen karrierje első győzelmét aratta, de kiemelendő még, hogy az F3-as ezüstérmes újoncként a dobogón végzett.

wec-cadillac

A WEC-ben sor került az időmérőre Fujiban, ahol a Cadillac az első pole-ját szerezte az Endurance-vb-n, de remekelt a BMW és a Toyota is, top 10-be jutott az Alpine és a Lamborghini – beszámoló itt.

Ami pedig a jelenleg is zajló motoros Bol d’Ort illeti: a magyar HERT by Moto-Jungle parádés első két órát teljesített, vezették a Superstock-kategóriát, összesítésben pedig ötödik-hatodik helyen is álltak, ám két és fél óra után motorblokk-meghibásodás miatt kénytelenek voltak feladni a viadalt – további részletekért és motoros hírekért csatlakozzatok a Formula MotoGP Facebook-csoporthoz!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: