DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Elrontottuk az autót az időmérőre” – Verstappen

Javítani igyekeztek még az amúgy előrelépő RB20-ason, de ez rosszul sült el: ezzel magyarázta a bakui hatodik rajthelyét a regnáló F1-es világbajnok.

A szabadedzéseken sokkal ütőképesebbnek tűnt a Red Bull Bakuban a két héttel ezelőtti F1-es Olasz Nagydíjhoz képest, részben vélhetően a padlólemez-fejlesztésüknek köszönhetően. Az időmérőn és annak utolsó fázisában azonban megint eltűnt a tempójuk: Sergio Perez a negyedik, Max Verstappen pedig csupán a hatodik helyre kvalifikálta magát.

Mint azt Verstappen a leintés után a Sky Sports F1 kamerái előtt nyilatkozva elárulta: a kvalifikáció előtt rossz irányba mentek el a beállításokkal, ez tette nehezebben vezethetővé az autót.

f1-verstappen-redbull-baku-1



„Végrehajtottunk néhány változtatást az időmérőre fordulva, amiknek köszönhetően sokkal nehezebbé vált a vezetés, nem volt annyira jó a kapcsolat az aszfalttal, elkezdett tőle ugrálni az autó” – magyarázta a világbajnoki éllovas.

„Utána próbáltunk megoldásokat találni a kvalifikáció során, de aztán a 16-os kanyar közepén elúszott az autó, és ez kifogott az első Q3-as körömön, és még a kerékvetőn is leért az autó alja. Igazából az a legrosszabb kanyar, ahol ilyen történhet.”

Az írott sajtónak nyilatkozva Verstappen elmondta: hiába tűnt még jónak az első két szakasza az időmérőnek, már az elején érezte, hogy nem stimmel valami, ugyanis nem érezte komfortosan magát az RB20-as volánjánál.

„Mindig nehéz tudni, mi fog történni a Q3-ban. Amint kihajtottam a pályára az első körömben a Q1-ben, éreztem, hogy tettünk egy lépést hátra az autóval. Az autó hihetetlenül kiszámíthatatlanná vált a változtatásainkkal. És emiatt vagyok csalódott.”

f1-verstappen-redbull-baku-2

Azt ugyanakkor hangsúlyozta a címvédő, hogy már nem szörnyeteg a Red Bull: „Nem gondolom, valójában sikerült javítanunk az autón. Csak azzal a beállításokkal, amelyekkel próbáltuk jobbá tenni, sajnos fordítva sült el a dolog” – fogalmazott Verstappen, aki elmondta: alapvetően javult az RB20-as egyensúlya a korábbi futamokhoz képest.

 

Norris kiesése jó, a Ferrari tempója nem meglepő

Verstappen számára öröm az ürömben, hogy fő világbajnoki üldözője, az őt 62 pontos távolságból követő Lando Norris már a Q1-ben búcsúzott. A Red Bull-os szerint ez persze jó hír, de ettől függetlenül is mindig jobban akar teljesíteni. Ami pedig a Ferrari erős tempóját illeti, Verstappen nem lepődött meg:

„Mindig gyorsak itt, szóval nem meglepetés, már az utóbbi három évben is pole-pozíciót szereztek. Úgy vélem, Charles és a Ferrari párosa nagyon-nagyon erős itt.”

„De ami a magunk részét illeti, szerintem nem optimalizáltuk a helyzetet. Próbáltuk tökéletesíteni az autót, megnéztük a részleteket, ahol azt gondoltuk, jobban teljesíthetünk. Azt gondoltuk, hogy a változtatásokkal jobb lehet az autó, de sajnos fordítva történt. Olykor előfordul az ilyesmi, de persze kár érte, hogy ez az időmérőn történt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: