DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Mi váltotta ki a Norris kiesését okozó sárga zászlót?

A McLaren szükségtelennek nevezte az Ocon lassú autója miatt kiadott sárga jelzést – de vajon mi is történt pontosan?

A Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj legkellemetlenebb meglepetését Lando Norris okozta azzal, hogy már a Q1-ben kiesett és csak a 17. helyen végzett. Pedig Oscar Piastri második rajthelye alapján esélye lehetett volna rá a britnek, hogy a gyengébb péntek után mégis kedvezőbb helyzetből kezdje meg a csupán hatodik helyre kvalifikáló Max Verstappenhez képest a bakui futamot.

Norrisszal két dolog babrált ki az első szakasz végén. Egyfelől ő maga rontott a 16-os kanyar kijáratán, felült a kerékvetőre a McLarenje. Másfelől nem sokkal utána sárga zászlós jelzést kapott Esteban Ocon lassan haladó autója miatt: Norris el is vette a gázt, majd miután a mérnöke a kérdésére válaszolva mondta neki, hogy nincs idő újabb körre, be is ment a bokszba.

f1-norris-mclaren-day2-baku-1



Ocon még a kör korábbi részében, a 4-es kanyarnál csapta falnak az Alpine-t – ahol pénteken a szabadedzésen Franco Colapinto is megtörte a Williamst –, de annyira nem sérült az autója, hogy ne tudjon megpróbálni visszaevickélni a garázsba.

Andrea Stella, a McLaren F1-es csapatfőnöke a kvalifikáció után azt nehezményezte, hogy „szükségtelen” volt Ocon miatt sárga zászlós jelzést kiadni, hiszen a lassan haladó autókat általában fehér zászlóval szokták jelezni a versenyzőknek.

Mint arra a Motorsport.com beszámolója kitér, a kör korábbi részében ez így is történt Ocon autójával is. Ám a 18-19-es kanyaroknál vagy inkább csak gyors töréseknél, a poszton lévő sportbíró úgy ítélte meg, hogy a pálya vonatkozó miniszektorában, a vonalvezetés egy igen kritikus, helyenként beláthatatlan, mégis nagy tempójú szekcióján életbe lépteti a sárga jelzést.

f1-norris-mclaren-day2-baku-2

Az idézett szaklap úgy tudja, az FIA illetékesei elégedettek a marsall eljárásával. A portál azt is hozzáteszi, hogy a pénteki második szabadedzés után – amelyen Norrisnak ugyanitt kellett elvennie a körét a másik Alpine-pilóta, Pierre Gasly gondjai miatt – külön felhívták az F1-es mezőny figyelmét arra, hogy ezen a szakaszon azonnali hatállyal tartsák be a sárga zászlóval kapcsolatos szabályokat, magyarán vegyenek vissza a tempótól.

Egy ideig egyébként az is kérdéses volt, hogy ténylegesen sárgát kapott-e Norris az adott szakaszon, de ezt az FIA megerősítette a Motorsportnak, ahogy Stella is utalt rá a Sky F1-nek adott nyilatkozatában. Ráadásul Norris belső kamerás felvételén is látható, hogy miután elhaladt az adott rész és Ocon lassan csordogáló Alpine-ja mellett, a zöld jelzés villog a pálya széli LED-falon – márpedig fehér zászlós szakaszt követően ilyenre nem lenne szükség.

A sárga zászlós jelzést egyébként egyből be is vonták, miután Ocon – és az épp odaérő McLaren – áthaladtak az adott szakaszon. Magyarán Norris számára ez rendkívül pechesen jött ki, és mint arra a brit pilóta utalt, a 17. helyről startolva túl sok esélyt az előretörésre sem lát a vasárnapi versenyen, ami jelentősen visszavetheti a világbajnoki reményeit…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: