DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Bakuban mindig szenvedtem” – Sainz elégedett

A versenytempójában bízik, egy körön pedig sosem volt a topon ezen a pályán, úgyhogy elégedett a harmadik rajtpozícióval.

A szabadedzések alatt rengeteg hibát követett el Carlos Sainz, nem igazán tudott ráérezni a Ferrarival a speciális bakui derékszögű kanyarokra, főleg a fékegyensúly nem volt meg – voltak biztató körei, de amikor igazán feszíteni kellett, akkor egyértelmű volt a hátránya Charles Leclerc-hez képest.

Ez a Q3 végén is megvolt, viszont a spanyol így is képes volt a harmadik helyet megszerezni az időmérőn, amivel érthetően elégedett volt – főleg úgy, hogy karrierje során mindig ugyanígy szenvedett Bakuban, miközben Leclerc-nek ez talán a legjobb pályája.

„Szerintem alapvetően jó napunk, jó időmérőnk volt a két autóval, és nagyon jó helyzetbe hoztuk magunkat holnapra” – kezdte az értékelést az autóból kiszállva Sainz.

f1-sainz-ferrari-baku



„A karrierem során sosem volt 100%-os ezen a pályán, Bakuban valahogy mindig szenvedni szoktam, szóval harmadik helyen lenni egész jó, ráadásul tegnap a versenytempóm erősnek tűnt. Úgyhogy bármi benne lehet holnap” – tette hozzá a spanyol, aki a hosszabb etapja során nagyon erősnek tűnt pénteken a második szabadedzésen.

„A pálya egyre jobbá vált, egyre javult a tapadás, ahogy hűlt az aszfalt és ment lefelé a nap, szóval minden az alkalmazkodásról szólt. Találtam valamit a Q3-ban, ami kicsit több önbizalmat adott, valószínűleg nem volt a legjobb a Q3-as körök előtti felfedezés, de legalább volt valami, ami lehetővé tette, hogy ott legyek a top háromban, ami megfelelő pozíció a futamra” – összegzett Sainz.

Arra a kérdésre pedig, hogy elérhető volt-e az első sor, megint a bakui formáját említette:

„Ha egy kicsit gyorsabb vagyok, akkor igen, de Bakuban sosem tudtam a legjobb formámat hozni. Holnap még hozhatom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: