DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Hírösszefoglaló

Teljes a mezőny, a Ferrari nem változtatna – pénteki F1-es hírek

Megvan a 20. pilóta, Hamilton elégedetlen, a Red Bull félti dominanciáját, a Ferrari megtartaná versenyzőit – ezek voltak péntek F1-es hírei és sztorijai.

A nap legfontosabb híre kétségkívül az volt, hogy a Williams – miután néhány órával előtte már megszellőztettékbejelentette Logan Sargeant szerződtetését 2024-re, s ezzel kialakult a jövő évi mezőny. Más téren is szóba került ma 2024, hiszen szinte még véget sem ért a szezon, a Pirelli máris ismertette az első hétvégék abroncskiosztását.

Nos, ebben a 2024-es szezonban Toto Wolff nem érzi úgy, hogy el lehetne kapni a Red Bullt, a csapat vezető versenystratégája viszont pozitívan nyilatkozott: elmondása szerint meg fogják próbálni megszerezni az elsőséget jövőre.

wolff-horner-2023



A csapat hétszeres világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton arról beszélt, hogy továbbra sem elégedett a Mercedesnél tapasztalható diverzitással, amit az istálló évvégi csapatfotójával illusztrált, míg csapattársa, George Russell félmeztelen fotóval adott hírt róla, hogy megkezdte a feltöltődést – a GPDA-nál igazgatói posztot betöltő versenyző arról is beszélt, hogy miért nem híve a fordított rajtrácsos sprinteknek.

Kanyarodjunk kicsit vissza a versenyzői felállásokhoz: azt régóta tudjuk, hogy a Ferrarinál jövőre még marad a Leclerc–Sainz kettős, 2024-en túlra viszont még nincsen megállapodásuk egyik versenyzővel sem – most a Ferrari elnöke, John Elkann hitet tett a monacói és a spanyol megtartása mellett is.

leclerc-sainz

Az általunk a szezon legidegesebb versenyzőjének választott Pierre Gasly csapattársával, Esteban Oconnal való kapcsolatáról beszélt az F1 hivatalos podcastjének, és felidézte az Ausztrál Nagydíjon történt ütközésüket is.

A világbajnok csapatról is írhattunk ma: a Red Bull nem biztos a dominancia folytatásában, amire a Mercedes 2021-es példája inti őket, emellett Christian Horner csapatfőnök arról is beszélt, hogy kapcsolatuk az AlphaTaurival „egészségesebb”, mint a Mercedesé és a rózsaszín Mercedesé volt néhány évvel ezelőtt.

tsunoda-2023-suzuka

Az AlphaTauri név 2024-ben eltűnik a rajtrácsról, s egyre biztosabbá válik, hogy az Alfa Romeo is, ugyanis a hírek szerint nem sikerült tető alá hozni a megállapodást a Haasszal sem, s emellett beszámolhattunk arról is, hogyan méltatta Robert Kubica régi barátját és egykori riválisát, Fernando Alonsót.

Végül jutott mára egy érdekes kimutatás is: kinek hány dollárba került egy pontja a csapat számára, azaz hogyan aránylik a szerzett pontmennyiség a fizetésükhöz – hozzá kell tenni, a fizetések csak becslések, s vannak ezt illetően más kimutatások is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: