DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Hírösszefoglaló

Két bemutató, két bejáratás: beindult az F1-es nagyüzem! – hétfői hírek

A McLaren és az Aston bemutatta, a Williams és az Alpine bejáratta 2023-as autóját, Domenicali pedig kritikát fogalmazott meg Ben Sulayemmel szemben.

Hétfőn igazán beindult az élet a Formula-1-ben, hiszen két csapat is ma tartotta az autóbemutatóját: előbb a McLaren rántotta le a leplet az MCL60-asról, amely az eddiginél kicsit több feketét kapott, majd jött az Aston Martin az AMR23-assal.

Maradva a McLarennél: az új csapatfőnök, Andrea Stella nem kertelt és beismerte, hogy még nem teljesen elégedettek a most bemutatott versenygéppel, több területen is a szezon korai fázisában érkező fejlesztésekkel igyekeznek majd előrelépni – a szokatlanul őszinte nyilatkozat itt olvasható.

A wokingiaknál már ötödik szezonjára készülő Lando Norris arról beszélt, hogy valójában a tavalyi autó jobban passzolt a nála haloványabban teljesítő Daniel Ricciardóhoz – de a brit keményen beleszállt az FIA véleménynyilvánítással kapcsolatos új szabályába is.

Eközben az Aston Martinnál Dan Fallows technikai igazgató arról beszélt, hogy szinte teljes egészében, 95 százalékban megújult az autó a 2022-eshez képest, ugyanis igyekeztek merész és agresszív hozzáállást felvenni a tervezés során – bővebben itt.

Talán ez is mondatja azt a csapat új igazolásával, Fernando Alonsóval, hogy hisz benne, hogy a zöldeknél újra versenyt nyerhet az F1-ben – igaz, azt is elismerte, hogy ez idén még aligha reális. A spanyol szavairól itt írtunk részletesen.

Bár a bemutatóját egy hete tartotta, de az igazi Williamst ma láthattuk meg, miután a grove-i alakulat shakedownt tartott Silverstone-ban. Alexander Albon első szavai itt olvashatók, ide kattintva pedig galéria nyílik az FW45-ösről.

f1-williams-shakedown-2023



De nem a Williams volt egyedül jelen ma a brit helyszínen, ugyanis három nappal a leleplezése előtt az Alpine is bejáratta új autóját – részletek és egy nem túl sokat mondó fotó ITT.

Sajtóhírek szintjén szóba került hétfőn a Mercedes is, ugyanis arról szólnak a pletykák, hogy két számjegyű extra lóerőt találhatott az alakulat a motorjában – minderről itt írtunk bővebben.

George Russell szerint akkor is megmaradna a jó kapcsolat közte és Lewis Hamilton között, ha csapattársakként a világbajnoki címért harcolnának: https://formula.hu/f1/2023/02/13/russell-lewis-es-koztem-akkor-sem-lenne-gond-ha-a-vb-cimert-kuzdenenk

f1-domenicali-sulayem

Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója terjedelmes interjút adott a Sky Sportsnak, amelyben többek között kritikus hangvételben beszélt az FIA elnökéről, Mohammed ben Sulayemről és a vele kialakult feszültségről. A szakember szót ejtett még arról is, hogy akár futamot is törölhetnek az emberi jogok szempontjából kifogásolt helyszíneken.

Max Verstappen eközben teljesen abszurdnak nevezte, mennyibe kerül az F1-es szuperlicensz számára – részletek itt.

Az F1-en kívülre tekintve: dobogóval tért vissza a nemzetközi versenyzéshez Nyikita Mazepin – méghozzá egy olyan versenyen, ahol Tóth László is rajthoz állt. Részletek ide kattintva.

Emellett részletes elemzést készítettünk a MotoGP sepangi tesztjéről, amelynek fő tanulsága, hogy felköthetik a gatyát a Ducati ellenfelei. De írtunk arról is a nap során, miért ígér kiváló szezont a WRC-ben az idei első két futam.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: