DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Albon rendkívül elégedett az új Williams egyensúlyával

Először gördült pályára a Williams 2023-as F1-es konstrukciója Silverstone-ban, Alex Albon pedig az autóból kiszállva mesélte el első benyomásait.

A McLaren és az Aston Martin esti bemutatói előtt is akadt érdekesség az F1-rajongók számára,  ugyanis a Williams a Red Bullhoz és a Haashoz hasonlóan Silverstone-ban vitte pályára először az FW45-ös konstrukciót egy filmes nap keretében. A renderelt képek után így végre tényleg teljes valójában csodálhattuk meg a grove-i alakulat új négykerekűjét, amelyet Alex Albon próbálhatott ki először. A thai pilóta elégedetten szállt ki az autóból, tapasztalatait pedig a Williams hivatalos weboldalának adott interjújában osztotta meg elsőként.

„Nagyon jónak éreztem” – kezdte lelkesen Albon. „Néha amikor először vezetsz egy autót, akkor úgy vagy vele, hogy lesz még tennivalótok, ma azonban sokkal inkább úgy éreztem, hogy egy jó alapról indulunk, és egy remek egyensúllyal rendelkező autónk van. A sebesség olyan, amilyen, de jónak éreztem az autót. Nagyon boldog vagyok, mert azt tapasztaltam, hogy sikeresen oldottunk meg néhány problémát.”



„Mindig van egy kis bizonytalanság, mielőtt kipróbálhatjuk a valódi autót, tehát nem akarok elkiabálni semmit, mert lehet, hogy közel sem vagyunk annyira jók mint hisszük. A legfőbb azonban, hogy jó irányba indultunk el, és van egy jó kiindulási alapunk Bahreinre, így most már nekiláthatunk a leszorítóerő növelésének” – magyarázta a 26 éves versenyző. A Williams háza táján az is bizakodásra adhat okot, hogy minden procedúra gördülékenyen ment a bejáratás során, ellentétben a tavalyi évvel. „Nincsenek problémáink. Ez a második évünk ezekkel az autókkal, ezért minden sokkal olajozottabban, hatékonyabban és gyorsabban megy” – zárta beszámolóját Albon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: