DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Formula+

F1Stat: A valaha volt legszorosabb időmérő

Ez volt a legszorosabb időmérős top10 az F1 történetében, a McLaren a második csapat, mely 200 futamot nyer, Leclerc megelőzte Hakkinent, és 11. a pole-örökranglistán – magyarországi statisztikák.

A dobogósok

Lando Norris karrierje 9. futamgyőzelmével immár egyedül a negyedik a jelenlegi mezőnyben a három világbajnok mögött. Az örökranglistán ez a 36. helyre elég, míg ebben az évezredben a 12. helyen áll ezzel.

A McLaren az F1 történetében második csapatként érte el a 200 futamgyőzelmet – a Ferrari 2007-ben, a Raikkönen vb-címe szempontjából kulcsfontosságú Kínai Nagydíjon húzta be a kétszázadikat.

norris-hungary



Itt egy másik kétszázas is: a mindenkori 4-es rajtszámú autó 200. dobogós helyezése volt a mogyoródi, ez az ötödik rajtszám, mely ilyen sok pódiumot szerez.

Norris pedig 38 dobogójával jelenleg 26. az örökranglistán, még hét pódium kell ahhoz, hogy az első 20-ba kerüljön.

Ausztrália után idén másodszor futott be az első két helyezett egy másodpercnél kisebb különbséggel úgy, hogy nem safety car mögött ért véget a futam.

A McLaren sorozatban negyedik kettős győzelmét aratta, ezzel beállította az 1988-ból származó csapatrekordot. Az F1 történetében 11. alkalommal ér el egy csapat zsinórban négy kettős győzelmet, az esetleges ötödik abszolút csúcsbeállítás lesz.

brown-piastri-hungary-1 

A wokingiak 26. és 27. magyarországi dobogójukkal megelőzték a Ferrarit a pálya örökranglistájának élén.

A melbourne-i betli óta Oscar Piastri a 13 futamból és három sprintből 12+3-at az első három között zárt, egyedül Kanada jelenti a kivételt, ahol negyedik lett.

Piastri jelenleg az egyetlen versenyző a Magyar Nagydíjak történetében, aki egynél többször indult a Hungaroringen, és mindig pontot szerzett.

Az F1 történetében 38. alkalommal fordul elő, hogy egy versenyző sorozatban 10 futamon át vezeti a világbajnokságot. Ha viszont Piastrinak még két hétvégén keresztül sikerül megőriznie a vezetést, azzal az első húszba kerül ebben a tekintetben.

És ha már Piastri sorozatai: sorozatban ez volt az ausztrál 42. célba érése és 32. pontszerzése. Ha Hollandiában is pontot szerez, előbbi téren a második, utóbbi szempontból a harmadik helyre lép előre az örökranglistán.

piastri-hungary-3

Egyébként a harmadik helyezett Russell is szép szériában van, ha neki sikerül Zandvoortban célba érnie, azzal már az első 20-ban lesz minden idők leghosszabb sorozatai között.

Piastri 22, Russell 21 dobogónál jár karrierje során, előbbinek egy, utóbbinak kettő kell még a top50-hez az örökranglistán.

A pontszerzők

Charles Leclerc karrierje 27. rajtelsőségével megelőzte Mika Hakkinent, és már csak két pole-ra van attól, hogy a top10-be kerüljön az örökranglistán. A jelenlegi mezőnyben harmadik Hamilton és Verstappen mögött.

Leclerc a legutóbbi 16 rajtelsőségéből egyet váltott győzelemre, a Magyar Nagydíjon pedig 2020 óta nem nyert a pole-pozíciós.

leclerc-hungaroring

A monacói eddigi rajtelsőségeinek 18,52 százalékát tudta győzelemre váltani, ennél rosszabb aránya csak Coulthardnak és Arnoux-nak van a legalább tíz pole-t szerző pilóták közül.

Leclerc pole-köre és Hadjar 10. helyet érő köre között 0,543 másodperc volt a különbség, ez minden idők legszorosabb top10-e az F1 történetében.

Fernando Alonso több mint egy éve, a 2024-es dzsiddai futam óta nem végzett olyan előkelő helyen, mint a mostani ötödik pozíció.

Gabriel Bortoleto rövid F1-es karrierje legjobbját érte el a hatodik hellyel, a Sauber pedig 2007 óta először végett az első hatban Magyarországon – brazil pilóta a 2017-es bahreini futam óta először zárt az első hatban.

bortoleto-hungary-2

A Kanada és a nyári szünet közötti európai négyesen csak Piastri, Norris és Russell tudott mind a négy alkalommal pontot szerezni, míg Verstappen, Leclerc, Hamilton, Alonso, Lawson és Bortoleto három alkalommal ünnepelhetett pontszerzést.

Lance Stroll hetedik helyezése holtversenyben idei második legjobb eredménye, valamint a 2023-as interlagosi hétvége óta legjobb rajthelyét szerezte. Ez volt a kanadai 179. futama, amivel immár az ötödik helyen áll a győzelem nélküli pilótákat tekintve.

Max Verstappen 200. nagydíján indult a Red Bull színeiben, s ezen a versenyen „ünnepelhette” 2018 eleje óta leghosszabb dobogó nélküli sorozatát, miután zsinórban negyedszer maradt le a pódiumról.

Andrea Kimi Antonelli az előző nyolc futamon mindössze másodszor szerzett pontot a kanadai dobogója után.

A többiek

Lewis Hamilton karrierje során először ért célba pontszerző helyen kívül a Hungaroringen, s összesen másodszor nem szerzett pontot itt 2010-es kiesése után – 2015 óta ez volt az első Magyar Nagydíja, ahol a legjobb négyen kívül végzett.

Carlos Sainz 2015-ös kiesése óta először, azaz összesen másodszor maradt pont nélkül Magyarországon – a Williams viszont a csodaszámba menő 2021-es sikerük óta zsinórban negyedszer nem szerzett pontot.

Alexander Albonnal karrierje során másodszor fordult elő, hogy teljesített mért kört egy időmérőn és utolsó lett – az első alkalom a 2022-es imolai hétvége volt.

albon-hungary

Ocon 16. lett, Bearman pedig kiesett, a Haasnak ez volt a legrosszabb magyarországi szereplése, hiszen eddig még nem fordult elő velük, hogy a legjobb 14-be se kerül be egyik autójuk sem.

Yuki Tsunoda sorozatban hetedszer maradt pont nélkül, ennél hosszabb ponttalan szériája csak Kliennek és Coulthardnak volt a Red Bull színeiben 2006-ban és 2007-ben.

A japánnál többször senki nem esett ki a Q1-ben Magyarországon, eddigi öt fellépéséből negyedszer búcsúzott az időmérő első szakasza után.

Sorozatban harmadszor nem volt Alpine a Magyar Nagydíj első 17 helyezettje között.

alpine-hungary

Pierre Gasly karrierje során először lett 19. helyezett, ezzel az első 19 hely mindegyikén végzett már legalább egyszer.

Oliver Bearman végül kiesett, pedig a futam elején nagy esély mutatkozott rá, hogy sorozatban ötödször is 11. lesz, ami rekordot jelentett volna, ugyanis az első helyet kivéve egyik pozícióban sem zárt pilóta zsinórban ennél többször.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: