DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 28. kedd
Formula+

Williamses zúzások és utcai karambolok: az év F1-es balesete

A legnagyobb bukásokkal folytatjuk év végi F1-es szezonértékelőnket: négy Williams-törés is a listán, de az első helyet nem ők vitték el.

Következzenek a legnagyobb balesetek a 2024-es F1-es szezonból: akárcsak a hagyományos szezonértékelőnk többi kategóriájában, ezúttal is felállítottuk a saját top 3-as rangsorunkat, majd ezeket pontozva – az első helyezettek 3, a másodikak 2, a harmadikak 1 egységet kaptak – összeállt a szerkesztőség listája.

 

Bódog Balázs: A legnagyobb balesetet a monacói pályát eltorlaszoló Haas-Red Bull-Haas fogat hozta össze, az első kört követően piros zászlóra is szükség volt, akkora kárt okozott a dominót elindító Magnussen hibája. A második helyen ismét feltűnik Perez, aki az utolsó körökben mindent próbált megtenni Azerbajdzsánban, hogy a dobogóra kerüljön, azonban ez végül egy ütközéssel zárult. A harmadik pozíciót Russell melbourne-i balesete szerezte meg, aki az utolsó körökben bukott hatalmasat, annyira, hogy azonnal piros zászlót szeretett volna.

1. Magnussen-Perez-Hülkenberg – Monacói Nagydíj

2. Perez-Sainz – Azerbajdzsáni Nagydíj

3. Russell – Ausztrál Nagydíj

Nagyházi Anna: Az F1-ben szerencsére idén nem sok látványos, nagy baleset történt, viszont a Williams gondoskodott róla, hogy hármat mégiscsak sikerüljön összeszednünk a toplistánkra. Szegény Franco Colapintónak sikerült összehoznia egy nagy balesetet az esős Interlagosban, majd rögtön utána egy hatalmas becsapódást Vegasban is. Ezek mellett Perez és a Haasok monacói zúzása maradt még emlékezetes számomra idén.

1. Colapinto 50G-s törése Las Vegasban

2. Perez és a Haasok egy kupacban Monacóban

3. Colapinto balesete az esős Interlagosban

 

Strommer Benjamin: Roncsok és törmelékek mindenhol, egy alig felismerhető Red Bull, vadul lengetett piros zászló – a monacói tömegbaleset volt nálam az év legnagyobbja. A Williams-pilóták idei baleseteiből egy top 10-es lista legtöbb helyét meg lehetne tölteni, ezek közül kettőt emelnék ki, Logan Sargeant bukását a zandvoorti FP3-on, valamint Alex Albon törését az interlagosi Q3-ban – előbbi a versenyző F1-es pályafutásába került.

1. Perez, Magnussen és Hülkenberg monacói ütközése

2. Sargeant zandvoorti balesete

3. Albon interlagosi balesete

 

Gobodics Tamás: Szerencsére igazán nagy, levegőt kiszorító, ijesztő baleset talán nem történt 2024-ben, de voltak azért csúnyább csattanások. Nálam a Perez, Hülkenberg, Magnussen trió esete kívánkozik az élre Monacóból, amikor nem sok maradt a Red Bullból a falak között, de Franco Colapinto Las Vegas-i hatalmas balesete, illetve George Russell melbourne-i fejtetője is befér a top háromba – ezekből lehetett volna rosszabb végkimenetel is…

1. Perez, Magnussen, Hülkenberg Monacóban

2. Colapinto Las Vegasban

3. Russell Melbourne-ben

Horváth Dániel: A szezon közben menesztett Logan Sargeant legnagyobb bukását talán Zandvoortban mutatta be – a harmadik szabadedzésen balesetező amerikai versenyző szerencsére megúszta a balesetet, amelyről látványos fotók készültek az éppen közelben tartózkodó kollégák jóvoltából. Perez a második, a mexikói versenyző Monacóban, a rajtot követően szenvedett látványos balesetet. Russellé a harmadik hely, aki Melbourne-ben, az utolsó körben törte össze a Mercedest, miközben Fernando Alonsót próbálta levadászni a hatodik helyért.

1. Sargeant Hollandiában

2. Perezék Monacóban

3. Russell Ausztráliában

 

Angyal Zsófia: Bár szerencsére a 2024-es szezonban nem történt komolyabb személyi sérülés, látványos balesetekből így sem szenvedtünk hiányt. Russell Ausztráliában látott bukását követően bár ijesztő rádiózást hallhattunk a brittől, épségben szállt ki az oldalára fordult Mercedesből. A második és a harmadik helyen Perez két incidense látható: az egyik a Monacóban történt összeakadás Kevin Magnussennel, a másik pedig a Bakuban látott összeérés és a fal megtalálása Sainz Ferrarijával. 

1.Russell az Ausztrál Nagydíjon

2.Perez és Magnussen a Monacói Nagydíjon

3.Perez és Sainz az Azerbajdzsáni Nagydíjon

Gellérfi Gergő: Tulajdonképpen külön kategóriát képezhettek volna a williamses balesetek, illetve az interlagosi balesetek, de az első helyre végül nem e kategóriák egyikéből választottam, hanem a szezon leglátványosabb elsőkörös bukását, melyet Perez és Magnussen hoztak össze Monacóban, vétlen áldozatként pedig Hülkenberg is belekeveredett. A második pozícióba az év talán legbutább balesete került, mely megpecsételte Logan Sargeant karrierjét, a harmadikra pedig Interlagos (szerintem) leglátványosabb bukása került.

1. Perez, Magnussen és Hülkenberg a Monacói Nagydíjon

2. Sargeant a Holland Nagydíjon

3. Colapinto a Sao Pauló-i Nagydíjon

 

Balogh Tamás: A szezon legnagyobb balesetének azt választottam, amelyben a legtöbben voltak érintettek, hiszen Sergio Perez és Kevin Magnussen monacói rajt utáni összeérésébe Nico Hülkenberg is belekeveredett. A Williamsek zúzásai közül Alexander Albon interlagosi Q3-as bukása volt talán a legnagyobb, de mindenképp a legjelentősebb, hiszen a thai-brit ezt követően rajthoz sem tudott állni. Emellett emlékezetes és látványos volt George Russell melbourne-i borulása – ahogy Fernando Alonso ezt követő büntetése is…

1. Perez, Magnussen és Hülkenberg Monacóban

2. Albon az interlagosi időmérőn

3. Russell Melbourne-ben

Végeredmény: Nem kevesebb, mint négy williamses autótörés is felkerült a toplistánkra, az első helyet azonban egy hármas rajtbaleset vitte el: Perez, Magnussen és Hülkenberg monacói csattanása mindenkinél bekerült az első háromban. Összesen négy baleset szerepelt valamelyikünknél első helyen: az említett karambol mellett Sargeant kirúgást érő zandvoorti, Russell Alonso-büntetést maga után vonó melbourne-i és Colapinto kínos vegasi bukása.

1. Perez, Magnussen és Hülkenberg Monacóban 21 pont

2. Sargeant Zandvoortban és Russell Melbourne-ben 7-7 pont

4. Colapinto Las Vegasban 5 pont

5. Albon Interlagosban 3 pont

6. Perez és Sainz Bakuban 3 pont

7. Colapinto Interlagosban 2 pont

 

A korábbi kategóriák eredményei:

Az év versenyzője: 1. Max Verstappen, 2. Charles Leclerc, 3. Lando Norris

Az év csapata: 1. McLaren, 2. Ferrari, 3. Alpine

Az év meglepetése: 1. McLaren, 2. Pierre Gasly, 3. Haas

Az év csalódása: 1. Sergio Perez, 2. Lewis Hamilton, 3. Aston Martin

Az év újonca: 1. Oliver Bearman, 2. Franco Colapinto, 3. Liam Lawson

Az év csapatvezetője: 1. Frederic Vasseur, 2. Andrea Stella, 3. Ayao Komatsu és Oliver Oakes

Az év versenye: 1. Sao Pauló-i Nagydíj, 2. Brit Nagydíj, 3. Kanadai Nagydíj

Az év előzése: 1. Albon dupla előzése Kanadában, 2. Piastri Norris ellen Monzában és Leclerc ellen Bakuban

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: