DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 15. kedd
Formula+

F1Stat: Verstappennek nem megy Szingapúrban

A 10. legtöbb F1-es futammal búcsúzó Ricciardo akadályozta meg a McLaren első Grand Slamjét Hakkinen óta, Verstappen nyolcadszor sem nyert – se sorozatban, se Szingapúrban.

Lando Norris karrierje harmadik F1-es futamgyőzelmét aratta, ő a sportág történetében a 68. versenyző, aki eljut három sikerig, míg a jelenlegi mezőnyből Sainzcal holtversenyben a nyolcadik helyen áll – a három világbajnok mellett Bottas, Ricciardo, Leclerc és Perez rendelkezik több sikerrel náluk.

norris-sinagpore-2



Norris a 47. versenyző, aki eljut hat rajtelsőségig – ez volt az első alkalom, hogy a pole megszerzése után meg tudta tartani az elsőséget az első kör végéig, ez a korábbi öt pole-ja (és két sprintpole-ja) után egyszer sem sikerült neki.

A brit karrierje során először töltött minden egyes versenykört az élen, amivel a 60. pilóta az F1 történetében, akinek ez legalább egyszer sikerül. Közel állt a Grand Slamhez is, ám Daniel Ricciardo a hajrában megfosztotta őt a leggyorsabb körtől, így továbbra is Mika Hakkinen 1998-as monacói futama az utolsó alkalom, hogy valaki megfutotta a tökéletes versenyt egy McLarennel.

Sorozatban ötödik alkalommal győzött különböző versenyző Szingapúrban, az előző négy itteni versenyt Hamilton, Vettel, Perez és Sainz nyerte.

norris-singapore

A hollandiai sikere után a szezon második legnagyobb különbségű győzelmét arató Norris az egyetlen pilóta, aki az elmúlt tíz versenyen győzni tudott a pole-ból rajtolva – immár kétszer is.

Ismét nem jött össze a rajtelsőség Max Verstappennek Szingapúrban: a jelenlegi naptárban ez azon három pálya egyike, ahol még sosem szerzett pole-t, a másik kettő Baku és Las Vegas.

Ami a győzelmeket illeti, ez az egyetlen a jelenlegi helyszínek közül, ahol Verstappent sosem intették le az első helyen, pedig összesen nyolcszor próbálkozott már – Szocsiban hétszer, Isztambulban és Portimaóban kétszer, Mugellóban és a Nürburgringen pedig egyszer indult győzelem nélkül.

verstappen-singapore-2

A világbajnok nyolc verseny óta nem győzött egyszer sem, amire utoljára 2020-ban volt példa – azóta három futam volt a leghosszabb sikertelenségi sorozata.

A jelenlegi mezőny tagjai közül Piastri a 11. versenyző, aki egy szezonban hét dobogót gyűjt be legalább egy ízben karrierje során – a futamgyőztes pilóták közül ez csak a két egyszeres győztesnek, Oconnak és Gaslynak nem sikerült.

A két Ferrari csak az ötödik sorból indult, ami a két autó eredményét összesítve a csapat legrosszabb szingapúri időmérős produkciója 2009 óta, amikor Raikkönen a 13., Fisichella pedig a 18. helyre kvalifikált.

leclerc-szingapur

Lewis Hamilton karrierje 350. nagydíján állt rajthoz, ezzel beérte Kimi Raikkönent az örökranglista második helyén. Az éllovas, Fernando Alonso Las Vegasban érheti el a négyszázat – és Sainz is jubilált, neki ez volt a 200. startja az F1-ben.

A Szingapúrban immár tizenötödik alkalommal rajthoz álló Lewis Hamilton továbbra is minden egyes alkalommal az első öt közé kvalifikált a Marina Bay Circuiten. Rajta kívül Lando Norris is minden itteni fellépésén bejutott a Q3-ba, persze ez neki még csak a negyedik volt.

Fernando Alonso karrierje során már 22. alkalommal végzett a 8. helyen, nála és Sergio Pereznél többször senki nem futott be ebben a pozícióban – ahogy Perez 21. tizedik helye is új rekordot jelent, korábban ezt Barrichellóval tartották együtt, Lance Stroll pedig a tizenhatodszor elért 14. helyével állított fel újabb rekordot.

alonso-singapore

Perez idén hatodszor nem jutott be a Q3-ba, azaz összesen 12-szer sikerült ez neki, épp annyiszor, mint Fernando Alonsónak, és csak hárommal többször, mint Yuki Tsunodának – miközben a négy nagycsapat többi hét pilótájának legalább 15 alkalommal összejött ez.

Bár az utcai pályák specialistájának tartják, Perez 12 nekifutásból csak háromszor érte el a Q3-at Szingapúrban, miközben Hülkenberg például azt követően, hogy első öt itteni fellépésén kiesett a Q2-ben, sorozatban hat Q3-nál jár a Marina Bayen.

Franco Colapinto első három versenyét egyaránt az első 12 között zárta, a Williams színeiben (akár a csapatnál debütálva, akár oda megérkezve) ez eddig csak Jacques Laffite-nak (1983), Marc Genének (2003–2004) és Rubens Barrichellónak (2010) sikerült.

colapinto-singapore

Lance Stroll karrierje során 71. alkalommal esett ki a Q1-ben, ezzel beérte Marcus Ericssont az örökranglista második helyén. A kanadai ötödször esett ki Szingapúrban a Q1-ben, senki másnak nincs háromnál több korai időmérős búcsúja itt.

Guanyu Zhou idén már tizedszer végzett egy időmérő utolsó helyén, csapata a Sauber, pedig sorozatban negyedik kettős Q1-es kiesésével „büszkélkedhet”.

Daniel Ricciardo karrierje 257. nagydíján állt rajthoz, mely jó eséllyel az utolsó volt számára. Ezzel a 10. helyen áll a legtöbb futamon induló pilóták sorában, s kiszorította a top10-ből az egykori csúcstartót, Riccardo Patresét.

ricciardo-singapore-5

Ricciardo karrierje során a 17. alkalommal érte el egy futam leggyorsabb körét, mely a VCARB számára ezen a néven az első volt (összesen pedig a negyedik a faenzai csapat 1985 óta íródó története során). Az ausztrál mindössze a hetedik versenyző lett az F1 történetében Moss, Surtess, Fangio, Prost, Perez és Alonso után, aki négy csapattal is leggyorsabb kört szerez.

A verseny elején kieső Alex Albon zsinórban öt időmérőt zárt az első 11 között, az előző hármon mindig bejutott a Q3-ba is.

Ez volt az első alkalom a Szingapúri Nagydíjak történetében, hogy egyszer sme kellett beküldeni a biztonsági autót a pályára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: