DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

A McLaren-fejlesztés, amely elvette a Red Bull előnyét

Az F1-es Holland Nagydíjon bevetett új hátsó szárnnyal a wokingiak olyan területen tettek szert előnyre, amely eddig az energiaitalosok fő erősségének számított.

Miami óta a legjelentősebb fejlesztési csomaggal rukkolt elő a múlt hétvégi Formula-1-es Holland Nagydíjon a McLaren. És ahogy a májusi újítások beváltak és azt eredményezték, hogy hirtelen megérkeztek a közvetlen élbolyba és kvázi egy szintre kerültek a Red Bull-lal, úgy a zandvoorti csomag is szemlátomást beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Az újítások közül kétségkívül a legfontosabb az új nagy leszorítóerős hátsó szárny és ahhoz kapcsolódóan az új övszárny volt. A zandvoorti pálya technikás jellegéből adódóan igényli a nagy leszorítóerőt, ám a McLaren úgy érte el mindezt, hogy közben a Red Bull egyik fő erősségének számító területen is előrelépést ért el.

f1-mclaren-zandvoort

Javult a DRS-hatékonyság



A Red Bull egyik nagy 2023-as előnye az volt, hogy sokkal hatékonyabban működött a DRS-e a riválisokhoz képest. Magyarán az állítható hátsó szárny nyitásával nagyobb sebességet nyertek a többiekkel összevetve, ezáltal az egyenesekben javult a tempójuk, és különösen a csaták során – legyen szó támadásról vagy védekezésről – jelentett ez nagy segítséget Max Verstappenéknek.

Látva ezt, természetesen az ellenfelek igyekeztek az energiaitalosok nyomdokaiba lépni, és úgy fest, a McLarennek most ez sikerülhetett. Ugyanakkor nem olyan egyszerű ezt elérni. A DRS nyitása annál nagyobb különbséget eredményez, minél nagyobb a hátsó szárny – a nagyobb hátsó szárny azonban értelemszerűen nagyobb légellenállást eredményez, ami rontja a végsebességet.

A „trükk” tehát az, hogy olyan aerodinamikai megoldással kell előállni, amely nagyobb leszorítóerőt generál ugyan a kanyarokban, de közben nem növeli (jelentősen) a légellenállást. Az MCL38-asra Hollandiában felszerelt hátsó szárny pedig a jelek szerint pontosan ezt tudja.

f1-mclaren-szarny-zandvoort

„Ez a szárny általános hatékonysági előnyöket jelent számunkra: kicsivel több leszorítóerőt, jobb teljesítményt a lassú kanyarokban, és nagyobb DRS-előnyt” – ismerte el Rob Marshall, a McLaren főtervezője.

Az F1.com technikai elemzése szerint a szárny több eleme is hajaz a korábbi alacsony leszorítóerős megoldásra – példul a hátsó élek kialakításánál –, de közben ezzel csak minimális leszorítóerőről mond le a csapat, miközben azt rögtön kompenzálják a nagyobb fő terelőlappal.

Az Autosport.com GPS-adatok révén arra is rámutatott, hogy a gyakorlatban is jól látszott az előrelépés a DRS-hatékonyságban. A szaklap a hungaroringi adatokkal vetette össze a Zandvoortban látottakat: míg a Magyar Nagydíj helyszínén a McLarennek a kanyarok kijáratán volt csak előnye az egyenes szakaszokban és azok végére a Red Bull lelépte őket végsebességben, Hollandiában már a toptempó is a wokingiaknál volt erősebb.

Ez pedig Lando Norris szerint is számíthatott a vasárnapi győzelmében: bár a brit szerint a fejlesztések nélkül is nyerhettek volna a Holland Nagydíjon, de az új hátsó szárny vélhetően segítséget jelentett számára a Verstappen ellen bemutatott előzése során.

f1-norris-verstappen-zandvoort-1

A Red Bull kísérletezése viszont besült

Miközben a McLaren tehát szemlátomást ismét sikerrel vetett be egy fejlesztést, a Red Bullnál viszont újabb kudarcos hétvégét könyvelhetnek el. Verstappenék egy ideje panaszkodnak az RB20-as egyensúlyára, amely az évközi fejlesztésekkel csúszhatott félre, ezért Zandvoortban korábbi alkatrészek visszaszerelésével (is) próbálkoztak.

Ez azonban érezhetően nem jött be a bikáknak. A regnáló világbajnok ismét elmondta, hogy nem volt jó az autó egyensúlya, és nem úgy reagált a versenygép, ahogy azt akarta. Ami pedig különösen érdekes, hogy Christian Horner csapatfőnök azt hibának nevezte, hogy nagyobb leszorítóerős csomaggal kísérleteztek – miközben alapvetően Hollandiában épp olyanra lenne szükség.

Csakhogy a jelek szerint ez Verstappennél nem nagyobb leszorítóerőben és stabilabb autóban mutatkozott meg, hanem pusztán rosszabb gumikezelésben – ami amúgy a DRS-hatékonysághoz hasonlóan korábban a Red Bull előnye volt, most mégis már futamok óta a McLaren tűnik erősebbnek a versenyetapok második felében.

Azaz hiába mondja azt Horner és Verstappen is, hogy egyelőre nincs ok pánikra, teljesítményben az MCL38-as már olyan területeken is az RB20-as fölé nőtt, amely tradicionálisan a címvédő gárda erősségének számított.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: