DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

Öt dolog, amit megtudtunk az F1-es Brit Nagydíjból

A Mercedes odaért, Hamilton még mindig a régi, a McLarennek meg kell tanulnia nyerni, a Ferrari befuccsolt, Hülkenberg az alsóház sztárja.

A Mercedes most már egyértelműen felzárkózott

Az előző hetekben is már látszottak a jelei annak nagyjából a Formula-1-es Kanadai Nagydíjtól kezdődően, hogy a Mercedes végre irányba állt, nem kis részben a Monacóban még csak George Russell autóján bevetett új első szárny révén, Silverstone-ban azonban bebizonyosodott, hogy tényleg megérkeztek a közvetlen élbolyba.

f1-hamilton-norris-silverstone-1



Egy héttel korábban a Red Bull Ringen még kellett Max Verstappen és Lando Norris összeakadása a győzelemhez, a Brit Nagydíjon azonban már erőből hoztak egy pole-pozíciót, sajátították ki az első rajtsort, valamint húzták be Lewis Hamilton révén a futamot is. A futam vizes pályán zajló részein Norris is hasonlóan versenyképes volt, de azt leszámítva nem is kérdés, hogy a W15-ös volt a leggyorsabb konstrukció a hétvégén.

Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól minden pályán ez lesz a helyzet: valószínűleg helyszínfüggő lesz, hogy a Mercedes mennyire fog közvetlenül a legelejében szerepelni. Az viszont most már egy négyversenyes mintán kijelenthető, hogy mindenképp számolni kell velük a dobogókért és esetenként  a győzelmekért folyó csatában – márpedig ilyenre huzamosabb időn át nem volt példa 2021 vége óta.

Ráadásul a Mercedes nem áll le: Toto Wolff csapatfőnök szavai alapján még soha nem fejlesztettek ilyen ütemben, mint most, és a nyári szünet előtti soron következő két versenyre, a Magyar és a Belga Nagydíjakra is további újításokkal készülnek. Úgy tűnik, tényleg rátaláltak végre a Hamilton által oly sokszor emlegetett Sarkcsillagra.

f1-hamilton-mercedes-silverstone-1

Hamilton még mindig a régi, ha…

Külön beszélni kell magáról Hamiltonról is, aki két és fél év, csaknem ezer nap után nyert újra futamot a Formula-1-ben. Az elérzékenyülés – elmondása szerint még soha nem sírt egyetlen győzelme után sem – nem volt véletlen: egy korábban diadalmenethez szokott sokszoros világbajnoknak nehéz lehetett megemészteni, hogy hirtelen elapadtak a sikerekhez – ráadásul rögtön a botrányos 2021-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után, azaz nemigen kapott lehetőséget arra, hogy a legkeményebb ütésből felálljon.

Hamilton maga is elismerte a hazai siker után, hogy voltak olyan pillanatai ennek az időszaknak, amikor saját maga is megkérdőjelezte, hogy van-e még annyira jó versenyző, mint korábban. A Brit Nagydíjon azonban egyértelmű tette, hogy igen: ha megérzi a lehetőséget, ha versenyképes alatta a technika, akkor ugyanúgy harap, mint korábban, és ha olykor hiányzott is a motiváció nélkül az elmúlt években, a komolyabb eredmény esélye újra kihozta belőle a jó értelemben vett versenyállatot.

A silverstone-i futamot is két momentumnak köszönhetően nyerte meg. A lényegesebb persze az utóbbi, amikor Norrisék a kelleténél egy körrel tovább vártak az intermediate abroncsokról slickre gumira váltással (erről még bővebben lentebb), de hasonlóan fontos volt a versenynek az a szakasza is, amikor még a kezdeti, kisebb intenzitású esőben Hamilton sokkal magabiztosabban mozgott a nyálkás aszfalton, mint a versenyt addig vezető csapattársa, George Russell, és át is vette tőle a vezetést.

f1-hamilton-mercedes-silverstone-2

Sokáig azt hihettük, hogy a teljesen elborult 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj volt a hétszeres világbajnok utolsó Mercedes-színekben aratott diadala. Elnézve viszont Hamilton teljesítményét és az Ezüst Nyilak lendületét, most már arra sem fogadnánk, hogy a tegnapi volt az.

 

Norrisnak és a McLarennek (újra) meg kell tanulnia nyerni

„Sokszor hallom ezt az utóbbi időben, szóval utálom újra ezt mondani, de eldobtuk a győzelmet magunktól” – fogalmazott Norris a harmadik helye. A brit szavai pedig tökéletesen leírják azt a helyzetet, amiben ő és a McLaren jelenleg találta magát.

Az Miami óta nem kérdés, hogy a McLaren megérkezett a Red Bull nyakára, olykor talán vele egy szintre vagy akár elé is. Ennek ellenére Norris csak azt az említett Miami Nagydíjat tudta megnyerni, ahol ehhez egy óriási safety caros mázli is segítette őt. Pedig nem volt messze Imolában sem, volt sansza Kanadában és Barcelonában is, a Red Bull Ringen a győzelemért csatázva ütközött Verstappennel, és Silverstone-ban is vezette a versenyt annak középső fázisában.

f1-norris-mclaren-silverstone-1

A kulcsfontosságú pillanatokban azonban vagy Norris, vagy a csapat eddig a legtöbbször nem hozott jó döntést. A Spanyol Nagydíj a rajton úszhatott el, Spielbergben is lehetett volna esélye megelőzni Verstappent.

Most vasárnap pedig egyértelműen a csapat hibázott az utolsó bokszkiállásnál – egyrészt annak kései időzítésével, másrészt azzal, hogy a lágy gumit rakták fel az autóra az utolsó etapra a közepes keverék helyett. (És akkor még azt nem is említettük, ahogy az eső megérkeztekor double stack helyett a pályán hagyták Oscar Piastrit, eldobva egy kettős győzelem vagy legalább dobogó esélyét.)

Norris és a McLaren megérkezett a győzelemért folyó csatában, de meg kell tanulniuk, hogyan kell ezeket a lehetőségeket kihasználni. Norris nyilván először van ilyen helyzetben az F1-es karrierje során, amikor reális esélye van az első helyért csatázni, de a wokingi gárda sem mostanában ízlelhette meg folyamatosan a diadal ízét a Formula-1-ben.

f1-norris-mclaren-silverstone-2

Ezek az elhibázott döntések és momentumok arról árulkodnak, hogy még szokniuk kell az új szituációt – viszont az is egyértelmű, hogy amint belerázódnak a közvetlen élmezőnyben folyó csatákba, akkor félelmetes kihívói lesznek a Red Bullnak és a Mercedesnek akár a végső siker szempontjából is.

 

Befuccsolt a Ferrari barcelonai csomagja

A Ferrarit nem véletlenül nem említettük az előző mondat végén, ugyanis mostanra kijelenthető, hogy a Scuderia visszaesett az erősorrend negyedik helyére, ráadásul a legtöbb pályán nem is igazán tudnak harcban lenni az előttük álló hármassal.

A silverstone-i forduló során pedig az is beigazolódott, hogy besült a néhány héttel korábban a Spanyol Nagydíjon bevetett fejlesztési csomag. Carlos Sainz már Barcelonában is jelezte, hogy az új padlólemezt is magában foglaló csomag révén újra pattogás jelentkezik az SF-24-esen a nagy tempójú kanyarokban, ezért a brit hétvégének már a korábbi változattal vágott neki.

f1-sainz-ferrari-silverstone-1

A pénteki közvetlen összehasonlítás pedig visszaigazolta, hogy az újítás semmilyen előnyökkel nem járt teljesítmény terén, cserébe rontott az autó stabilitásán és kiszámítható viselkedésén, így szombattól már Charles Leclerc is az imolai konfigurációt használta. Magyarán ahogy Sainz is fogalmazott: két-három hónapnyi szélcsatornás munka és fejlesztés ment a levesbe Maranellóban.

Ami rossz hír a Ferrari számára, hogy időbe telik, mire újabb fejlesztésekkel állnak elő a korábbi alapokra építve. Addig pedig, ahogy arra Sainz is utalt, előfordulhat, hogy az imolai és a barcelonai variációk között fognak váltogatni attól függően, mennyire bosszantó a pattogás – igaz extra teljesítményt egyik változat sem jelent majd számukra.

Bár Monte-Carlóból kiindulva, ahol Leclerc révén még nyertek a vörösök, a soron következő Hungaroring, ahol sok a lassú rész és szokták „falak nélküli Monacónak” is hívni, akár valamelyest pozitívabb esélyekkel is kecsegtethet a vörösöknek.

 

Hülkenberg az alsóház császára

f1-hulkenberg-haas-silverstone

Nem mehetünk el szó nélkül mellett Nico Hülkenberg újabb parádés szereplése mellett sem. Azok után, hogy egy hete a Red Bull Ringen Sergio Perezt is maga mögött tartva (a mexikói újabb csúfos betlije is megérne amúgy egy misét, de róla már írtunk elégszer és még fogunk is alighanem) hatodikként látta meg a kockás zászlót, Silverstone-ban is megismételte ugyanezt az eredményt.

Méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag az egész versenyen a négy élcsapat jól szereplő pilótái mögött haladt, kiemelkedve a középmezőnynek vagy alsóháznak hívott bolyból. A német így két futam alatt összesen 16 pontot gyűjtött zsebelt be, és ezzel ráesett a tabellán tizedik Lance Stroll nyakára – és ami persze még fontosabb, hogy a Haas is négy pontra megközelítette a Visa Cash App RB-t a konstruktőri értékelés hatodik helyén.

Hülkenberg egész évben konstansan parádés teljesítményt nyújt az amerikai istálló színeiben, kis túlzással egymaga tartja versenyben a Haast az alsóház legjobbja címért, ráadásul nem kevesebb mint négy alkalommal is a 11. helyen ért be célba azon futamok közül, amikor nem jött össze a pontszerzés. Úgy fest, hogy emellé a Haas silverstone-i fejlesztései is működnek, így további Hülkenberg-villanásokra lehet kilátás – az Audi pedig határozottan jó lóra tett vele a szerződtetésével.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: