DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Két döntéssel dobtuk el a győzelmet” – Norris

A brit szerint se a kiállás köre, se a választott gumi nem volt megfelelő a silverstone-i F1-es futamon. A McLaren-főnök levette pilótájáról a felelősséget.

A Formula-1-es Brit Nagydíj középső, esős szakaszában Lando Norris vezette a versenyt vasárnap, azonban miután a száradó pályán egy körrel később állt ki slick gumikra cserélni, Lewis Hamilton átugrotta a mclarenest. Akit ráadásul a hajrában még Max Verstappen is elkapott, aki a kemény gumikat rakta fel Norris lágyaival szemben.

A hazai versenyző már közvetlenül a leintés után is kritikus volt magával szemben, később a sajtótájékoztatón pedig elismerte, hogy megint úgy érzik, hogy eldobtak maguktól egy győzelmet:

f1-norris-mclaren-silverstone-2



„Sokszor hallom ezt az utóbbi időben, szóval utálom újra ezt mondani. De igen, sok minden jól alakult, és az utolsó kiállásnál dobtuk el. Szóval egyetlen körön múlt, de azt is gondolom, hogy nem csak ezen az egy körön múlt.”

„Szerintem ha a tökéletes körben állunk ki, akkor sem volt jó döntés a lágyakat felrakni” – tette hozzá Norris a Formula.hu jelenlétében. „Úgy érzem, Lewis ettől függetlenül nyert volna. Úgyhogy két döntésünkbe került ma minden. Ez itthon kifejezetten csalódáskeltő.”

Norris később azt is megjegyezte, hogy a tempó sem volt az igazi a McLarennél: „Egyértelműen nem voltunk elég gyorsak ma. Amikor teljesen száraz volt a pálya, a Mercedes sokkal gyorsabb volt. Nedves körülmények között talán kicsit jobbnak tűntünk. De vár még ránk munka.”

„Szerintem nem volt még hétvége, amikor egyértelműen mi lettünk volna a leggyorsabbak. Mindig ott voltak, mindig csatáztunk, de sosem volt miénk ’az’ autó.”

f1-norris-mclaren-silverstone-1

„Dolgoznunk kell tovább csapatként, nekem is a saját dolgaimon, hogy próbáljunk mindent összerakni, mert így is sok a pozitívum. Sok jó dolog van, sok minden a helyén van. De frusztráló néhányszor ebben a szezonban, hogy eldobunk olyasmit, ami a miénk lett volna.”

 

Stella hárítja Norris felelősségét

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella is elismerte, hogy Hamiltonnal és Verstappennel azonos körben kellett volna slickre váltaniuk: „Landóval szerintem a helyes az lett volna, ha ugyanakkor állunk ki. De egy nagyon biztos átmenetet akartunk a slick gumikra, és ráadásul a bokszkiállásnál is időt veszítettünk. Azt hittük, hogy plusz egy körrel is meg fogjuk őrizni a vezetést.”

Stella egyúttal Norris felelősségét is igyekezett hárítani: szerinte nekik, a csapatnak kellett volna határozottabban érvelni amellett, hogy a C2-es közepes abroncs a megfelelő választás, így az, hogy erről kikérték a pilóta véleményét, bizonytalanságot sugárzott. Igaz, a közepes gumikon sem biztos, hogy utolérték volna Hamiltont:

„Nem garantált, hiszen Lewis is elég jó állapotban tartotta az abroncsait, és akkor még előzni kellett volna. Úgy vélem, odaértünk volna Lewisra, de az előzés egy másik történet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: