DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

F1Stat: Hamilton ismét átírta a rekordokat

Hat győztes 12 nagydíj alatt, három brit az első három rajtkockában, kilenc Hamilton-győzelem Silverstone-ban, Verstappen lehagyta Alonsót és Prostot – silverstone-i érdekességek és statisztikák.

Ez volt a 79. F1-es világbajnoki nagydíj, melyet Nagy-Britanniában rendeztek, amivel a britek feljöttek Németország mellé a második helyre a legtöbb futamnak otthont adó nemzetek listájában. Olaszország az első 106-tal, a németeket és a briteket pedig várhatóan év végén beérik a jelenleg 77-nél járó amerikaiak is.

hamilton-silverstone-win-1



A 79-ből 75 volt Brit Nagydíj, háromszor rendeztek Európa Nagydíjat az országban, valamint az úgynevezett 70. Évfordulós Nagydíjat itt tarották. Az 59 silverstone-i futam mellett Brands Hatch 14, Aintree 5, Donington pedig egy alkalommal látta vendégül a királykategóriát.

Lewis Hamilton karrierje 104. futamgyőzelmével tovább írta a vonatkozó rekordot, azzal pedig új csúcsot állított fel, hogy 9 alkalommal nyerte meg ugyanazt a nagydíjat, illetve győzött ugyanazon a pályán – a korábbi nyolcas rekordot Michael Schumacherrel holtversenyben tartotta.

Hamilton lett az első versenyző az F1 történetében, aki 16 különböző szezonban tudott futamot nyerni, a 15-ös csúcsot Schumacherrel együtt tartották, az első és az utolsó győzelem között eltelt időt tekintve pedig Kimi Raikkönen rekordját írta át – 17 évvel és 27 nappal, illetve 338 futammal azt követően győzött Silverstone-ban, hogy 2007-ben Kanadában először intette le elsőként a kockás zászló.

hamilton-silverstone-win-2

A brit pilóta 19. silverstone-i versenyén 15. dobogóját szerezte, ami új rekordot jelent – rajta és Schumacheren kívül senki nem tudott 9-nél többször az első háromban végezni ugyanazon a pályán, a 9-es Raikkönennek és Alonsónak jött még össze Magyarországon, illetve Interlagosban.

Utoljára 2012 végén fordult elő Hamiltonnak és Buttonnak köszönhetően, hogy két egymás utáni nagydíjat két különböző brit versenyző nyert meg.

Hamilton minden idők 12. (az Indy 500-akat leszámítva 10.) legidősebb futamgyőztese, az 1950-es évek óta pedig csak Jack Brabham, Nigel Mansell és Clay Regazzoni nyert nála is idősebben nagydíjat.

hamilton-silverstone-win-3

Hamilton jelenleg 104 győzelemnél és 104 rajtelsőségnél jár, ennek ellenére ez már a 43. sikere volt, melyet nem a pole-pozícióból szerzett – amiből egyenesen következik, hogy 43 rajtelsőséget nem tudott győzelemre váltani, ami egyébként rekordot jelent (és talán nem meglepő, hogy Charles Leclerc már az első ötben van utóbbi listán).

Ezzel a győzelemmel már 6 különböző futamgyőztes volt idén: az elmúlt 20 évben csak négyszer (2012, 8; 2008, 7; 2009 és 2021, 6) győzött egyetlen szezonban ennyi különböző pilóta.

És még két adat Hamiltonról. Ez volt a 300. nagydíj (és a 301. nagydíjhétvége), melyen pontot szerzett; 150. alkalommal állhatott dobogóra a Mercedes színeiben, ennek természetesen a közelébe sem ért egy versenyző sem egyazon konstuktőrrel, mögött a sorrend a következő: Schumacher (116, Ferrari), Verstappen (107, Red Bull), Vettel (65, Red Bull), Prost (63, McLaren).

hamilton-silverstone-win-4

Ha már szóba került Verstappen 107. dobogója: a holland ezzel maga mögé utasította Alonsót és Prostot, s immár egyedül foglalja el a negyedik helyet az örökranglistán Hamilton, Schumacher és Vettel mögött.

A Ferrari, a McLaren és a Mercedes után a Red Bull lett a negyedik csapat az F1 történetében, mely zsinórban 55 pontszerzésig jut. A maranellóiak 81-es rekordja még igen messze van.

Lando Norris karrierje 20. dobogóját szerezte, ő az 54. versenyző az F1 történetében, aki eljut eddig a számig – utoljára melbourne-i győzelmével Carlos Sainz lépte át a 20-as határt.

norris-silverstone-2024

Utoljára a szezon negyedik versenyén, az április eleji Japán Nagydíjon fordult elő, hogy nem végzett McLaren-pilóta egy futam első két helyezettje között, azóta Norris egyszer nyert, négyszer lett második, Piastrit pedig kétszer intették le a második pozícióban.

A McLaren így is sorozatban nyolcadik dobogós helyének örvendhetett, amilyen sikersorozatra legutóbb 2011 nyara és 2012 tavasza között volt példa, amikor zsinórban 13 futamon végeztek a pódiumon a wokingiak.

A versenyről kieső George Russell karrierje harmadik rajtelsőségével beért két versenytársat, Daniel Ricciardót és Sergio Perezt, valamint egy világbajnokot, Jody Schecktert az örökranglistán. Összesen a 66. versenyző, aki három rajtelsőségig jut. Az aktív versenyzők közül a hatodik legjobb a pole/hétvége aránya Hamilton, Verstappen, Leclerc, Bottas és Alonso után.

russell-silverstone

Az 1968-as szezonnyitó Dél-afrikai Nagydíj óta először zárt három brit versenyző az első háromban egy időmérő edzést, Brit Nagydíjon pedig még sosem fordult elő ilyesmi.

A Mercedes története során 84. alkalommal szerezte meg az első két rajtkockát, amivel egyedül tartják a rekordot a Ferrari (83) előtt. A 2022 óta tartó érában erre a Red Bull (4), a Ferrari (3) és a Mercedes (2) volt képes.

Nico Hülkenberg 2018 ősze óta először zárt két egymás utáni futamot az első hatban, míg a Haasnak ez története során mindössze harmadszor sikerült: első két versenyükön, valamint 2018 nyarán. A csapat két futam alatt 20 pontot szerzett, erre szintén csak 2018 nyarán volt példa, amikor csak az Osztrák Nagydíjról 22 ponttal távoztak.

hulkenberg-silverstone

Az F1 történetében immár csak Massa (27), Alonso (24) és Sainz (23) zárt többször a hatodik helyen egy versenyt Hülkenbergnél (22) – míg Sainznál csak Alonso (29) és Hülkenberg (26) szerzett többször 7. rajthelyet (a spanyol 21. alkalommal kvalifikált ide).

A 17. helyen befutó Sergio Perezt soha nem intette le ennél rosszabb helyen a kockás zászló – nem mellesleg öt futam alatt harmadszor esett ki a Q1-ben, ami azt is jelenti, hogy ezen az öt hétvégén időmérőkön 3-2-re kikap Logan Sargeanttól...

Az F1 történetének legtöbb Q1-es kiesésével „büszkélkedő” Kevin Magnussen immár Silverstone-ban is egyedül tartja a Q1-es búcsúcsúcsot héttel. Másnap a dán 12. lett, karrierje során immár 17. alkalommal – senki nem végzett ilyen sokszor ezen a helyen, ahogy a 17. alkalommal megszerzett 17. rajthely is rekordot jelent (és ez egyébként a 18. alkalommal 13. helyen végző Ricciardóról is elmondható).

Zhou a tavalyi austini futam, azaz 15 verseny után először tudta legyőzni Bottast egy időmérőn.

zhou-silverstone

Az Alpine a 18. és a 20. rajthelyre kvalifikált, ez a jogelődöket is figyelembe véve a csapat legrosszabb időmérős eredménye Silverstone-ban legelső szezonjuk óta: 1981-ben a Toleman egyik versenyzője sem tudta magát a rajtrácsra kvalifikálni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: