DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
Formula+

Hova vezethet Sainz útja az F1-ben?

A Ferraritól kiszorul a szezon végén Hamilton érkezésével a spanyol – sorra vettük, milyen opciók lehetnek számára a folytatásra az F1-ben.

A csütörtöki szenzációs átigazolás legnagyobb vesztese kétségkívül Carlos Sainz volt: annak ellenére, hogy a Ferrari részéről rendre elmondták tavaly, hogy nemcsak Charles Leclerc-rel, hanem vele is szerződést akarnak hosszabbítani, mégis Lewis Hamiltont szerezték meg a monacói mellé 2025-től, így a spanyolnak távoznia kell Maranellóból 2024 végén.

f1-sainz-ferrari-2



Az alábbiakban sorra vettük, hogy jelen állás szerint milyen opciók jöhetnek szóba a kétszeres F1-es nagydíjgyőztes számára.

 

Mercedes

Nem feltétlenül ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de ahogy Hamilton potenciális mercedeses utódjainál, úgy itt is azzal kell kezdenünk, hogy kézenfekvő lehet egy színtiszta versenyzőcsere a két nagycsapat között.

f1-sainz-hamilton-mercedes

Sainz számára a Mercedes hasonlóan jó opció lehet versenyképesség terén, mint lett volna a ferraris maradás, míg az Ezüst Nyilaknak értékes lehet a spanyol rutinja – ne feledjük, versenyzett a Toto Rossónál, a Renault-nál és a McLarennél is a Scuderia előtt, azaz gyakorlatilag a fél mezőnnyel van már tapasztalata – és stabilitása, így számukra is megfontolandó lehetőség a megszerzése.

 

Red Bull

Egy esetben – bizonyos szempontból – még akár „felfelé is bukhat” Sainz a Ferraritól való távozása révén: ha esetleg a Red Bull lecsap rá és leszerződteti Sergio Perez helyére 2025-re. Az energiaitalosok jól ismerik a spanyol erősségeit és kvalitásait, hiszen a saját neveltjükről van szó, s mint a Formula Podcast lentebb hallgatható friss adásában is elhangzott, a korábbi búcsú ellenére jelenleg is jó véleménnyel vannak a pilótáról a világbajnok istállónál.

Az előző másfél évet domináló csapathoz való igazolásnak lenne persze egy hátulütője is: Max Verstappen személye. És nem is csak amiatt lenne nehéz dolga Sainznak, mert akárcsak a Ferrarinál Leclerc esetében, itt is az adott alakulat „kedvencéről” van szó, aki ráadásul bombaformában versenyez és eddig szinte az összes csapattársát lesöpörte, hanem azért is, mert ahogy Helmut Marko nemrég utalt rá: anno a Toro Rossónál töltött bő egy év alatt toxikus volt a két versenyző kapcsolata – márpedig ezt nem biztos, hogy bármelyik fél fel akarja éleszteni.

f1-sainz-verstappen

Aston Martin

Ha élcsapat(nak tűnő) gárdák közül akar válogatni, akkor a potenciálisan elérhető helyek tekintetében az Aston Martin jöhet még szóba számára. Fernando Alonso jövője kérdéses, bár egyelőre szemlátomást jól érzi magát a silverstone-i alakulatnál, s bár Lance Stroll helye a tulajdonos apja révén stabilnak tűnhet, elképzelhető, hogy egy ponton a versenyképesség okán meg kell lépniük a lecserélését.

Ha az egyik ülés felszabadulna az Astonnál, Sainz a fentebb említett szempontok alapján egy jó választás lenne a csapat számára: a bizonyítottan győzelemre képes és tapasztalt pilóták közül talán ő az egyik legjobb opció az elérhetők közül.

 

Audi/Stake

f1-sainz-sainz-dakar

Ami Sainz kapcsán már hónapok óta folyamatosan felmerült, az az audis szál. A kapcsolat a négyszeres Dakar-győztes apja révén adott a német márkával, amely 2026-ban száll be a Sauber – jelenleg Stake – gyári motorpartnereként, s amelynek szüksége lehet egy rutinos és erős vezérpilótára a projekt kezdetétől.

Amennyire vonzó lehet ez a lehetőség Sainznak, hogy egy nagy gyártó első számú versenyzője legyen – ezt megalapozva már a 2025-ös átigazolással –, természetesen rengeteg rizikót tartalmazna a lépés, hiszen a fenti opciókkal ellentétben az Audi-projekt és főleg annak versenyképessége kapcsán rengeteg a kérdőjel és a bizonytalanság. Egyértelmű zsákbamacska lenne még ezen a ponton elköteleződni az Audi iránt, különösen ha a Sauber előző években mutatott produkcióját szemléljük.

Sainz potenciális jövőjéről és az egész Hamilton–Ferrari sztoriról részletesen is beszéltünk a Formula Podcast friss adásában:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: