DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

Alonso az F1 2023-as előzéskirálya

A legszebb manőverekkel folytatjuk nagy F1-es szezonértékelő sorozatunkat, amelynek mai felvonásában Alonsóé és Perezé a főszerep, de ellentétes előjellel.

A legszebb előzésekkel folytatjuk a Formula.hu hagyományos év végi szezonértékelő sorozatát: ahogy minden kategóriában, itt is felállítottuk a saját top 3-as rangsorunkat, majd ezeket pontozva – az első helyezettek 3, a másodikak 2, a harmadikak 1 egységet kaptak – összeállt a szerkesztőség listája.

 

Balogh Tamás: Az év legnagyobb előzéseiről szerintem elmondható volt, hogy vagy Fernando Alonso produkálta, vagy Sergio Perez ellen mutatták be. A kettő találkozása volt a Sao Pauló-i Nagydíj utolsó körében látott manőver, amely különösen az azt megelőző körök védekezésével és az 53 ezredmásodperces befutóval együtt volt szenzációs. Alonso emellett a szezonnyitón Lewis Hamilton is parádés megmozdulást produkált, míg a dobogóra nálam Charles Leclerc szintén utolsó körös Perez elleni Las Vegas-i bevetődése fért még fel – de csak a nagyobb tét okán előzi meg azt, ahogy Kevin Magnussen préselte be a Haasát Logan Sargeant mellé Monacóban lehetetlen helyen.

1. Alonso Perez ellen Interlagosban

2. Alonso Hamilton ellen Bahreinben

3. Leclerc Perez ellen Las Vegasban

Gellérfi Gergő: Az év előzéseinek főszereplője – legalábbis nálam – Fernando Alonso volt. A szezonnyitón egészen szokatlan manővert mutatott be Lewis Hamilton ellen, ami szimbolikusan is jelezte, hogy idén másra lehet számítani tőle, mint az elmúlt években, míg a második helyre Esteban Ocon szenzációs előzését raktam, amit az előtte haladó Red Bull-lal bíbelődő spanyol ellen mutatott be. Az első helyezett nem maga a manőver, hanem annak körülményei miatt lett örökre emlékezetes: miután hosszú körökön át maga mögött tudta tartani Sergio Perez Red Bullját, az sem szegte Alonso kedvét, hogy az utolsóelőtti körben elveszítette a dobogós pozíciót, hiszen a verseny legutolsó kilométerein vissza tudta szeretni tőle a harmadik helyet.

1. Alonso Perez ellen Interlagosban

2. Ocon Alonso ellen Szingapúrban

3. Alonso Hamilton ellen Bahreinben

 

Gobodics Tamás: Nálam elég hamar megtörtént az év előzése, kevés olyan tökéletesen előkészített és mesterien kivitelezett manővert láthattunk 2023-ban, mint ahogy Fernando Alonso a szezonnyitón meghintáztatta Lewis Hamiltont. A spanyol nálam még egy jelenettel befért a top háromba, az interlagosi utolsó körös előzése Sergio Perez ellen az én értékrendem szerint jelölést ér, de a mexikói pilóta még egy hasonló betlije is szót érdemel: nem sokkal később Charles Leclerc utasította őt maga mögé szintén az utolsó fordulóban, Las Vegasban.

1. Alonso Hamilton ellen Bahreinben

2. Alonso Perez ellen Brazíliában

3. Leclerc Perez ellen Las Vegasban

 

Héjas Szilárd: Alonso valósággal feltámadt idén, s rögtön a szezonnyitón bemutatta az év legszebb akcióját számomra! Alaposan beültette Hamiltont a hintába Bahreinben, majd Japánban vissza is kapta ezt a hétszeres világbajnoktól a 130R-ben. Perez ugyan alaposan bealudt a Las Vegas-i Nagydíj végén, de ez mit sem von le Leclerc érdemeiből, így övé a harmadik hely a listámon.

1. Alonso vs. Hamilton – Bahreini Nagydíj

2. Hamilton vs. Alonso – Japán Nagydíj

3. Leclerc vs. Perez – Las Vegas-i Nagydíj

 

Strommer Benjamin: Sergio Perez főszerepet játszott az év legemlékezetesebb előzéseiben, csak éppen mindig szenvedő alanyként. Charles Leclerc egy gyönyörű manőverrel, messziről, mégis kontrolláltan bevetődve előzte a mexikóit az utolsó kanyarkombinációban, amikor Perez már azt hitte, nem veheti el tőle a második helyet – miután két héttel korábban, Brazíliában szintén az utolsó körben vesztette el a dobogót Fernando Alonsóval szemben, egy bravúros párharc végén. Hogy ne csak Perezről és a nagy tétre menő csatákról legyen szó: Monacóban a 15. helyért történt az a bevállalós előzés Kevin Magnussentől a Mirebeau-ban, amelyet többször visszanézve is várjuk, hogy felkenje a Williamst a falra – valahogy mégis sikerült kivitelezni a helycserét ütközés nélkül.

1. Leclerc Perez ellen Las Vegasban az utolsó körben

2. Alonso Perez ellen Sao Paulóban az utolsó körben

3. Magnussen Sargeant ellen Monacóban

 

Végeredmény: Kijelenthetjük, hogy Alonso volt 2023-ban az F1-es előzéskirály, két kiemelkedő manővere közül végül egy hajszállal a brazíliai végzett nálunk az élen – ahogy az FIA közönségszavazásán is ez a megmozdulás érdemelte ki az Év akciója díjat.

1. Alonso Perez ellen Interlagosban 10 pont

2. Alonso Hamilton ellen Bahreinben 9 pont

3. Leclerc Perez ellen Las Vegasban 6 pont

4. Ocon Alonso ellen Szingapúrban, Hamilton Alonso ellen Suzukában 2-2 pont

6. Magnussen Sargeant ellen Monacóban 1 pont

 

A korábbi kategóriák eredményei:

Az év versenyzője: 1. Max Verstappen, 2. Fernando Alonso, 3. Lewis Hamilton

Az év csapata: 1. Red Bull, 2. McLaren, 3. Aston Martin

Az év meglepetése: 1. Aston Martin és Fernando Alonso, 3. McLaren

Az év csalódása: 1. Sergio Perez, 2. George Russell, 3. Nyck de Vries

Az év újonca: 1. Oscar Piastri, 2. Liam Lawson, 3. Logan Sargeant

Az év csapatvezetője: 1. Andrea Stella, 2. James Vowles, 3. Frederic Vasseur

Az év versenye: 1. Szingapúri Nagydíj, 2. Las Vegas-i Nagydíj, 3. Holland és Olasz Nagydíj

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: