DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

Verstappen és a többiek – az év F1-es pilótája

Idén is megkezdjük hagyományos nagy év végi szezonértékelő F1-es sorozatunkat: elsőként a legjobb versenyzőket vettük górcső alá.

Ahogy az immár tíz éve szokás szerkesztőségünkben, év végén több kategóriában (idén összesen 13-ban) felállítottuk a saját top 3-as listánkat, majd ezeket pontozva – az első helyezettek 3, a másodikak 2, a harmadikak 1 egységet kaptak – összeállt a szerkesztőség sorrendje. Első körben a pilóták 2023-as teljesítményeit értékeltük.

f1-evpilotaja-verstappen



Balogh Tamás: Max Verstappen elsőségéhez kétség sem férhet, gyakorlatilag hiba nélkül tarolta le a szezont. A másik két világbajnok között pedig az döntötte el a sorrendet nálam, hogy úgy érzem, Fernando Alonso többször nyújtott extrát olyan esetekben is, amikor az Aston Martin már nem volt annyira versenyképes, mint az idény elején, míg Lewis Hamilton „csak” azt hozta, amit a mezőny legeredményesebb versenyzőjétől el is várunk.

1. Max Verstappen

2. Fernando Alonso

3. Lewis Hamilton

 

Gellérfi Gergő: Az első két helyezett annyira egyértelmű (legalábbis számomra), hogy nem fűznék hozzá különösebb indoklást, a harmadik helyezetten viszont sokat vívódtam két brit versenyző között, de hiába nyújtott kiemelkedően jó teljesítményt idén Lewis Hamilton is, az igazán nagy villanásokat fiatal honfitársától, Lando Norristól láthattuk – csak az a győzelem jönne már össze…

1. Max Verstappen

2. Fernando Alonso

3. Lando Norris

f1-evpilotaja-hamilton

Gobodics Tamás: Szerintem az megkérdőjelezhetetlen, hogy Verstappen messze kilógott felfelé az egyéni teljesítményeket tekintve is, mögötte viszont nagyon szoros volt a verseny: Hamilton, Alonso, Leclerc, Sainz és Norris neve is minden további nélkül felmerülhet. Én végül a két veterán mellett döntöttem, mert ők nyújtották a legstabilabb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt idén, kevés elrontott hétvégével, több kiemelkedő teljesítménnyel, a csapattársuk tükörsima legyőzésével, kettejük között pedig végül az elért eredmény döntött nálam Hamilton mellett. Még mindig jó az öreg a háznál, ha az egész éves teljesítményt értékeljük…

1. Max Verstappen

2. Lewis Hamilton

3. Fernando Alonso

 

Héjas Szilárd: Ez aligha kérdés! Max Verstappen lenyűgöző teljesítményt nyújtott 2023-ban. A második helyre Lewis Hamiltont tenném, aki semmi kiemelkedőt nem mutatott idén, viszont stabilan hozta azt, ami benne és a W14-esben volt, ezzel megszerezte az egyéni vb harmadik helyét. Alonso és Norris között vacilláltam a harmadik helyért, de a brit túl sok lehetőséget dobott el saját hibájából, így nálam a spanyol a harmadik!

1. Max Verstappen

2. Lewis Hamilton

3. Fernando Alonso

f1-evpilotaja-alonso

Mészáros Sándor: Verstappen idei teljesítményére sokan csak legyintenek, mondván, „nem szorul magyarázatra, hiszen a legjobb autóban ült”, meglátásom szerint viszont a holland képes volt magasabbra tenni a lécet 2022-höz képest is. Hiba nélkül hozott ki mindent az őrületesen hosszú szezonból, Perez gyalázatos idénye és a szingapúri kisiklás pedig azt támasztotta alá, hogy mennyire fontos volt az évad minden pillanatában a világbajnok teljesítménye. Alonso azért tophármas nálam, mert élmény volt látni a történelem egyik legjobb autóversenyzőjét rég nem látott harci kedvvel feltöltődve. Sainz számára borzalmasan sikerült az idényzárás, nálam azonban dobogós. Az évad első harmadában szinte nem is az ellenfelekkel, hanem a saját csapatával küzdött, hogy aztán olyan helyzetbe kerülhessen, ami lehetővé tette például a szingapúri győzelmet.

1. Max Verstappen

2. Fernando Alonso

3. Carlos Sainz

 

Strommer Benjamin: A második-harmadik helyezett szorul csak magyarázatra: régi önmagát idézte mindkét veterán világbajnok, akik közül Fernando Alonso győzött meg jobban –bebizonyította, hogy 42 évesen is a legjobbak közé tartozik, ha erre alkalmas autó van alatta (a szezon második felében pedig azt, hogy egy hátrányban levő technikával is képes megvillanni). Kénytelenek vagyunk hinni neki, amikor arról beszél, ez élete egyik legjobb szezonja volt. Lewis Hamilton pedig hétszeres világbajnokhoz méltón visszavette a vezérszerepet a Mercedesen belül – ahogy a tabellán, ezen a listán is megérdemli a top 3-as

helyezést.

1. Max Verstappen

2. Fernando Alonso

3. Lewis Hamilton

f1-evpilotaja-dobogo-1

Végeredmény: A maximális pontszámot begyűjtve, zsinórban negyedszer végzett év végi listánk élén Max Verstappen, a képzeletbeli dobogónkat pedig teljes egészében kisajátította a mezőny három világbajnoka, de egy-egy voksot kapott Carlos Sainz és Lando Norris is.

1. Max Verstappen 18 pont

2. Fernando Alonso 10 pont

3. Lewis Hamilton 6 pont

4. Lando Norris és Carlos Sainz 1-1 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: