DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek

Előzés

Módszerváltás: így változott meg az F1-es versenyzés idénre

Könnyebb lett-e egymás követése a 2022-es versenyautókkal? A szezon első futamai alapján talán kijelenthető, hogy igen, ez pedig közrejátszik abban is, hogy a versenyben vezető pilóták már korántsem tudják úgy kontrollálni az eseményeket, mint korábban.

részletek

Bakuban DRS nélkül is sok előzés lehet

Az új szabályok szerint megépített versenyautókkal sokkal több helycsere történhet a hétvégén, legalábbis Mick Schumacher szerint. A németnek bizonyítania kell, mert idén eddig leszerepelt.

részletek

Gasly előre tudta, mi következik Abu Dhabiban

2019-ben csapattársként még jobban megismerhette Max Verstappent a francia pilóta. A tavalyi utolsó körös drámánál tudta, hogy a holland mindent feltesz egy lapra.

részletek

Próbálgatták, de mégsem lett könnyebb az előzés

Az egész átfogó szabályváltoztatás egyik fő célja az volt, hogy a Formula-1-ben újra könnyebben lehessen megelőzni az üldözött pilótát. Egyelőre úgy tűnik, valamivel nagyon mellé lőttek.

részletek

Ocon: Sajnos más ligában játszunk, mint a Mercedes

A Szaúd-arábiai Nagydíj után mindenki a szikrázó Verstappen-Hamilton csatározásról beszél és szinte elsikkad egy másik dráma, hogy Esteban Ocon az utolsó métereken veszítette el dobogós helyezését.

részletek

Nem érdekli Vettelt az Előzés-díj

A mezőny végéről indulva lett tizedik az USA Nagydíjon az Aston-pilóta, így ő vezeti a szezonbeli előzések számát nyilvántartó listáját. Ehelyett azonban a pontszerzésnek és a jó stratégiának örült.

részletek

Masi: Nincs rendben a pilóták egymás közti időmérős megegyezése

Egyre gyakrabban kerekedik vita abból, hogy a pilóták nem tartják be a hallgatólagos egyezséget az időmérő hajrájában alkalmazott előzési tilalomról. A versenyigazgató szerint sincs rendben a dolog.

részletek

Alonso rettentően élvezte a végső kétkörös sprintet

Baku idén sem hazudtolta meg önmagát. Az őrült hajrában az egyébként igencsak hátul levő Fernando Alonso remekül használta ki a lehetőséget és a hatodik helyre ugrott előre.

részletek

Mit tenne Leclerc, ha Vettel megelőzné őt?

Tavaly elég ritkán voltak egy súlycsoportban a Ferrarinál. De vajon mi villanna át Charles Leclerc agyán, ha Sebastian Vettel az Aston Martinnal egyszer csak elé kerülne a pályán?

részletek

Norris: Verstappen igenis szabályosan előzött

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek a múlt vasárnapi, győzelmet eldöntő versenybírói döntés körül. Lando Norris honfitársával szemben kelt Max Verstappen védelmére, szinte tökéletes volt az előzés.

részletek

Centiken múlt a baleset a merész előzésnél

Nem sokkal a kanyar előtt döntött úgy a fehér Mercedest vezető sofőr, hogy megelőzi az előtte haladó autót – csakhogy érkeztek szemből is. Nem sokon múlt a frontális ütközés.

részletek

Életveszélyes előzés a szűk pesti utcán

„Éppen jobbra kanyarodtam. Ha nem húzódok le, akkor telibekap hátulról…” – írta a videót készítő autós.

részletek