DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Wolff: VSC nélkül elérhető volt a győzelem

A Mercedes csapatfőnöke szerint a szimulációik azt mutatták, hogy szorosan ugyan, de meglehetett volna az első hely Lewis Hamiltonnak Zandvoortban. Nem találja a szavakat Yuki Tsunoda bizarr leállására.

A Holland Nagydíj hétvégéjén ismét erősebb formát mutatott az egy héttel korábban Spában még haloványabban teljesítő Mercedes, az egykiállásos stratégiájukkal pedig úgy tűnt, hogy akár a győzelem sem elképzelhetetlen számukra. A számításokat azonban keresztülhúzta Yuki Tsunoda bizarr dupla leállása és a második alkalommal már életbe lépett virtuális biztonsági autós fázis.

Emiatt összeesküvés-elméletek is kezdtek el terjedni, hogy az AlphaTauri esetleg a Red Bull kérésére szándékosan idéztette elő Tsunodával a VSC-t. Maga a japán elmondta, hogy először valamilyen gondot érzékelt, ám mivel az adatok nem mutattak ki semmilyen egyértelmű, folytatta és bement a bokszba, ahonnan a menet közben meglazított biztonsági öve (emiatt kapta a megrovást a pilóta, amely akár tízhelyes rajtbüntetéshez vezethet számára) megigazítása után visszaküldték a pályára – hogy aztán rövidesen újra leparkoljon.

verstappen-hamilton-redbull-zandvoort-f1



Claudio Balestri, az AlphaTauri autóteljesítményért felelős vezető mérnöke is csupán rövid magyarázatot adott a szürreális jelenetsorra: „A bokszkiállása után valamilyen furcsa jelenségről számolt be az autó hátulja kapcsán. Újra behívtuk, hogy lecseréljük az abroncsait, majd rögtön utána meghibásodott az autó. Ezt jelenleg is vizsgáljuk a csapatnál” – fogalmazott a szakember.

Akármi is történt, a Mercedes esélyeit gyakorlatilag elvette az első 2022-es diadal megszerzésére. Toto Wolff nem is igazán tudta kommentálni a Tsunoda-jelenetet: „Tsunoda megállt a pályán, újraindult, visszajött a bokszba úgy, hogy nem volt rendesen bekötve a biztonsági öve, ismét kiküldték az autóját, majd fél körrel később újra megállt… Nem találom a szavakat” – mondta, megjegyezve, hogy ha a vb-címért harcolnának, alaposabban is megvizsgálnák az esetet.

Azt viszont a Mercedes csapatfőnöke határozottan állítja, hogy a VSC-fázis nélkül harcolhattak volna a győzelemért Hamiltonnal: „A szimuláció azt mutatta, hogy Max nyolc másodperccel mögöttünk tért volna vissza a pályára húsz körrel a vége előtt” – magyarázta Wolff a Formula.hu jelenlétében. „Talán a kemény gumikra váltottak volna akkor, és szerintem reális esélyünk lett volna a győzelemre. A versenytervezőnk azt mutatta, elérhető volt a győzelem. Szorosan, de elérhető volt” – jelentette ki, majd arra a kérdésre, hogy szerintük hány körrel a befutó előtt ért volna fel rájuk a kétkiállásos taktikájával Max Verstappen, így felelt: „Azt mondta a rendszer, hogy hat körrel a vége előtt. Nagyon szoros lett volna.”

A Red Bullt irányító Christian Horner azért igyekezett hűteni a kedélyeket: szerinte Verstappen eleve spórolt a középső etapja során a közepes abroncsokkal, ezért tűnt jobbnak a Mercedesek tempója a kemény gumikon. Ráadásul Horner szerint valójában az ő stratégiájukat is tönkretette a virtuális safety car, mivel eredetileg a lágy keveréket szerették volna feltenni az utolsó etapra:

„Max óvta a gumikat, nem gyilkolta szét őket, ráadásul a korábban levett abroncsai is elég jó állapotban voltak. Ez önbizalmat adott nekünk, hogy a lágy gumikra váltsunk majd vissza. De a virtuális biztonsági autós fázis nem is jöhetett volna rosszabb időpontban ehhez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: