DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Így magyarázza dupla leállását Tsunoda

Furcsa jelenetsor főszereplője volt az AlphaTauri japánja a Holland Nagydíj záró szakaszában: rosszul rögzített kerékre panaszkodva félreállt, aztán újraindult, a bokszba ment, visszatért a pályára, ahol megint leállt.

Yuki Tsunoda a kilencedik rajtkockába kvalifikált és pontszerzésért volt versenyben, mikor a 43. körben, kiállása után lehúzódott a pályáról, jelentve, hogy egy kereket rosszul rögzítettek. A csapat azonban jelezte, ők nem látják a problémát a kerékkel, ezért a versenyző visszaállt a versenybe, és lassú tempóban a bokszba érkezett, ahol új szett abroncsot kapott, valamint a szerelők biztonsági övéhez is hozzányúltak.

A pályára visszatérve azonban újra problémát észlelt, így versenyét feladva félrehúzódott – a lehető legrosszabb helyre, ami virtuális biztonsági autós fázist eredményezett, csavart adva a futam alakulásának. A leintés után a bokszutcai incidensért a stewardok berendelték a versenyzőt és a csapat képviselőjét.

„Úgy gondoltam, valami probléma van, nekem egyértelműnek annak tűnt, valahol a hátsó tengelyen. Ezért a mérnököm azt mondta, álljak meg. Viszont semmilyen egyértelmű problémát nem láttunk az adatokban, így visszaálltunk, aztán a bokszba mentünk új gumiért. Ezután viszont már láttunk egy egyértelmű problémát az adatokban, ezért álltunk meg” – magyarázta a helyszíni riportereknek Zandvoortban Tsunoda. Hozzátette, a bokszutcában a biztonsági övet húzták meg.



Miből feltételezte a versenyző, hogy a gumival van gond? Tsunoda ezt válaszolta: „Azért, mert mikor kigyorsítottam a bokszkijárattól, úgy éreztem, hogy csak az egyik kerék forog ki, aztán az egyenesben driftelt az autó, nekem végig ellenkormányoznom kellett.”

A kiállás utáni eseményeket így részletezte: „Feltettünk egy újabb abroncsot, aztán megerősítettem, hogy valami nem stimmel. Először azt hittem, azért forog ki kerék, mert kemény a gumi és alacsony a tapadás, de a hátsó részen egyértelműen volt valamilyen probléma. A mérnököm megerősítette, hogy valóban problémánk van, ezért álltunk meg” – mondta a japán. Mikor rákérdeztek a probléma jellegére, azt válaszolta, nem tudja, pontosan miről volt szó.

A másodéves versenyző pontszerző lehetőségtől esett el, így folytatódott negatív szériája: utoljára tíz versennyel ezelőtt, Barcelonában szerzett pontot, azóta áll mindössze 11 egységgel az egyéni bajnokságban. A zandvoorti szereplés azonban mutatja, benne rejlik a teljesítmény, csak éppen tiszta hétvégére lenne szüksége.

„Elégedett vagyok vele, ahogyan javultam és teljesítettem. Erős teljesítényt nyújtottam ezen a hétvégén, ezt szeretném folytatni. De először is tiszta versenyhétvégére van szükségem, ha ez sikerül, akkor jó ritmusba lendülhetek. Mostanában ez nem sikerült, szóval újra jó ritmust akarok felvenni, és tartósan pontokat akarok szerezni” – mondta el a japán versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: