DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sebtapasz, biztató lépés – megoszlik a pilóták véleménye az FIA direktívájáról

Verstappen és Leclerc nem látja szükségét a közbelépésnek, Hamilton viszont nagyon is üdvözli azt: Montrealban az FIA csütörtöki, pattogással kapcsolatos bejelentése jelenti a slágertémát.

A Nemzetközi Automobil Szövetség csütörtök este jelentette be, hogy a pilóták Bakuban hangosabbá váló panaszainak hatására közbelép a delfinezés ügyében. Az újonnan kiadott technikai direktíva értelmében mostantól alaposabb vizsgálatnak vetik majd alá a padlólemezeket, emellett egy mérőszámot is meghatároznak majd a begyűjtött adatok alapján, aminél nagyobb gyorsulási értéket nem produkálhat az autó függőleges irányú mozgása.

Már az FIA új előírásai előtt is arról szólt a fáma, hogy egy esetleges módosítás vajon hogyan befolyásolhatja az erőviszonyokat: Christian Horner Red Bull-főnök például néhány napja odáig ment, hogy szerintük a pattogással küzdő alakulatok szándékosan kérik panaszkodásra a versenyzőiket. Más kérdés, hogy a szakértők szerint a mostani előírások teljesítmény szempontjából inkább épp azokat az istállókat sújthatják, akiknél jobban fennáll a jelenség, hiszen az FIA előírja, hogy mindenképp meg kell oldaniuk a pattogást.

montreal-pressconf-russell-dppi



Mindenesetre a GPDA vezetője, George Russell sajnálja, hogy egyeseknek az eredményesség előrébb való szempont, mint a biztonság – minderről a Kanadai Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján beszélt, amelyen a Formula.hu is jelen volt:

„Nyilván vegyes szempontokat láthatunk különböző csapatoktól és versenyzőktől. Hallhattuk a szezon során Carlostól vagy épp Checótól és Maxtól, hogy milyen is volt. De most, hogy erős a teljesítményük, nem akarnak változást, mert csak hátrányosan érintheti őket. Úgyhogy kár, hogy a teljesítményt előtérbe helyezik a biztonsággal szemben” – fogalmazott a pattogás által egyik leginkább érintett Mercedes pilótája, hozzátéve: „Mindnyájan versenyző típusok vagyunk, mindannyian győzni akarunk. De nem kockáztathatjuk a testi épségünket ezért.”

Russell azt is elmondta, hogy a minap bejelentett előírás inkább csak kiindulási alapot jelent majd a továbbiakra nézve: „Amivel a héten előálltak, az inkább csak sebtapasz, mint megoldás. Meglátjuk. Szerintem még a kevésbé szenvedő csapatoknak is hihetetlenül agresszív és pattogós vezetni. Az FIA-nak teljes hozzáférése van a függőleges gyorsulási adatainkhoz, és azok bőven túllépik a biztonságos értéket. Úgyhogy egyértelműen komolyabb párbeszéd kell, innen léphetünk tovább.”

Russell-lel együtt ült a sajtóteremben a vb-címért harcoló Charles Leclerc, aki viszont nem feltétlenül ért egyet a beavatkozással: „Szerintem a csapat felelőssége olyan autót adni, amit rendben lehet vezetni. Eddig nem volt különösebb problémám vele” – mondta el a Ferrari monacói versenyzője. Igen, merevebb, mint a tavalyi autó. Hogy vezethetetlen-e vagy nagyon durva hatással van-e rám… személy szerint legalábbis nem gondolom így. Mi a magunk részéről találtunk megoldást rá, hogy javítsunk a dolgon” – fogalmazott Leclerc, hozzátéve: a különböző autók eltérő mértékű függőleges irányú mozgást produkálhatnak, így alapos adatgyűjtésre lesz szükség a mérőszám meghatározásához.

ferrari-redbull-baku-dppi

Leclerc-hez hasonlóan a regnáló világbajnok és jelenlegi éllovas, Max Verstappen is úgy véli, hogy nem volt szükség erre az új előírásra: „Függetlenül attól, hogy ez segíteni fog nekünk vagy ellenünk dolgozik majd, szerintem nem korrekt egy ilyen szabályváltozás a szezon közepén” – ismételte meg korábbi véleményét a Red Bull hollandja. „Természetesen értem a biztonsági szempontot, de szerintem a paddockban a legtöbb mérnök elmondaná, hogy ha megemeled az autót, eleve kisebb lesz a probléma. Természetesen meg kell próbálnunk megtalálni a határt, amivel mi és maga a testünk még elbír. De nem tartom helyesnek az ilyen beavatkozást. Nagyon egyszerű a dolog: emeld meg a hasmagasságot és kevesebb gondod lesz. Ez túlbonyolítja a dolgokat, és emellett talán nehezen is lesz betartható, de meglátjuk.”

Érdekesség, hogy Verstappennel ellentétben a csapattárs Sergio Perez viszont egyetértett az FIA lépésével. Az kevésbé meglepő, hogy a Bakuban látványosan hátfájdalmakkal bajlódó Lewis Hamilton viszont támogatja az új direktívát – egyúttal Russellhez hasonlóan úgy látja, hogy mindez nem fogja felborítani az erősorrendet:

„Nem hiszem, hogy rettenetesen sokat változtatna a dolgokon. De szerintem sok teendő van, és biztató, hogy az FIA elindult abba az irányba, hogy javítson rajta. A következő néhány évben ezekkel az autókkal fogunk versenyezni, szóval nem arról van szó, hogyan boldoguljunk a pattogással még négy évig, hanem hogy teljesen megszabaduljunk tőle és ezt megoldjuk, hogy se nekünk, se a jövőbeli pilótáknak ne legyenek hátproblémáik. Nem hiszem, hogy teljesítmény terén sok minden változna, de lehet, hogy tévedek – ki tudja?”

Hamilton azt is megjegyezte, hogy szerinte nem olyan egyszerű a dolog, hogy csak meg kell emelni a hasmagasságot: elmondása szerint a Mercedes például egész szezonban elég magasra állította az autóját, csak Barcelonában mentek lejjebb vele, mégis folyamatosan jelen volt a pattogás náluk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: