Daniel Ricciardo a Red Bull következő nagy reménységeként érkezett a Formula-1-be 2011-ben, első körben a HRT-hez, majd onnan a Toro Rossón keresztül a nagycsapatba vitt az útja. 2014-ben, első szezonjában a Red Bullnál felülkerekedett a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelen, aki azután távozott is a Ferrarihoz. Ricciardo még négy idényen át szolgált a bikásoknál, ebből hármat a szupersztárként elkönyvelt Max Verstappen csapattársaként, ám 2018 végén ő is úgy érezte, tovább kell állnia.
Két halovány, mindössze két dobogót hozó szezon után a Renault-tól is elköszönt, és 2021-től a McLarennél, a saját nevelésű tehetség, Lando Norris oldalán próbálta fellendíteni karrierjét. Miközben több, mint három év szünet után Monzában végre ismét felállhatott a dobogó legtetejére, egykori munkaadója, a Red Bull visszatalált bajnok önmagához, és Verstappent az F1 új királyává tette, kevéssel maradva le a konstruktőri vb-címről is.
Az ausztrál pilótát már korábban is faggatták arról, a bikások sikerét látva nem kavarognak-e benne keserű érzések, és ezt a kérdést a McLaren idei versenygépének bemutatóján is megkapta. Ricciardo álláspontja változatlan. „Őszintén szólva, nem bánok semmit” – válaszolta némi gondolkodás után a RacingNews365 portál érdeklődésére. „Azért hezitáltam, mert mégsem akartam csak úgy rávágni, hogy nem. Úgy értem, nem szeretnék tiszteletlen lenni a Red Bull-lal, mert rengeteget köszönhetek nekik. Sok lehetőséget ők teremtettek meg nekem. De igen, ott voltam öt évig, és úgy éreztem, eljött az a pont, amikor valami másra van szükségem” – fogalmazott a Méhészborz.
Már csak azért sem szomorkodik a látszólag elszalasztott esély miatt, mert korántsem biztos abban, hogy ő készen állt volna rá. „Ha folytattam volna 2019-ben, 2020-ban és utána még 2021-ben is, nem biztos, hogy a legjobb formámban lettem volna. Ha még mindig ott lennék, talán akkor sem lettem volna meccsben a címért.” Ricciardóban pont ezért nyoma sincs féltékenységnek, és őszinte örömmel töltötte el, amikor Abu Dhabiban Verstappen világbajnokként haladt át a célvonalon. Mint mondta, panaszkodnia már csak amiatt sem érdemes, mert ami a távozása után történt vele, az csak formálta őt.
„Szükségem volt a változásra, és való igaz, hogy sok szenvedéssel is együtt járt. De egyáltalán nem bánok semmit, amin keresztülmentem. Ez is a sport része, és sokat tanultam magamról, felnőttem. Sosem gondolkodtam azon, hogy „mi lett volna, ha…”, amikor Max megnyerte a címet. Nem éreztem úgy, hogy jaj, szegény én… Ellenkezőleg, boldog voltam, hogy újra a csúcson látom őket. Ha én nem nyerhetek, akkor ők tegyék meg” – zárta gondolatait az ausztrál.