George Russell újra a régi önmagának érzi magát a barcelonai pole-pozíciója után, a sajtótájékoztatón pedig arra célzott, hogy azért került hátrányba az előző versenyeken, mert a saját iránya helyett Kimi Antonellit próbálta másolni.
Az előző hetek pofonjai után Russell egyelőre remekel a Formula-1-es Barcelona–Katalónia Nagydíjon, az időmérős rajtelsősége után pedig arról beszélt, hogy visszatért a régi önmagához, és magabiztosságot adott neki, hogy végig az első kettőben szerepelt az edzéseken.
Az első három helyezett számára tartott FIA-sajtótájékoztatón mindehhez hozzátette, hogy a mostani hétvégén „visszatért egy olyan megközelítéshez, amelyről tudja, hogy működik számára” – majd amikor ennek részleteire kérdeztek rá, így felelt a brit:

„Az autó beállításával és mentalitásban, igazából visszatértem az alapokhoz. Ezek az autók, gumik és erőforrások annyira komplikáltak, nehéz úrrá lenni mindenen. És főleg amikor van egy srác mellettem, aki annyira jól teljesít, én pedig próbálok folyamatosan javulni… és azt hiszem, hogy némi másolás hátrányba hozott” – ismerte el Antonellire célozva Russell.
„Mint mondtam, ezen a hétvégén a saját irányomat követtem, és ezt tettem az elmúlt néhány évben is, úgyhogy nagyon örülök, hogy ez kifizetődni látszik” – fogalmazott a vb-összetettben 68 pontos hátránnyal harmadik Mercedes-pilóta. De vajon most érzi-e a legjobban magát a W17-es volánjánál eddig idén?
„Egyszerűen visszatértünk ahhoz, amit az év elején éreztem a tesztek során, Barcelonában és Bahreinben, majd Melbourne-ben és Kínában. Nagyon komfortosan éreztem magam az autóban, elégedett voltam.”
„És aztán Miami volt az első olyan hétvége, ahol minden kihívásnak érződött, és szerintem elismerhetem és a közvetlen mérnökeimmel együtt elismerhetjük, hogy ott talán hoztunk néhány rossz döntést az előző három versenyre. De mint mondtam, a pole-pozíciónál is fontosabb, hogy örülök, hogy újra önmagamnak éreztem magam, újra eggyé váltam az autóval, ahogy tettem azt az elmúlt néhány évben.”