DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Hihetetlen, de már a 2024 utáni motorokról vitatkoznak a csapatok

A világ változik, ezzel együtt a Formula-1 is. Bár még a 2021-es szabályok sem véglegesek, a vezetők már a négy évvel későbbi motorformuláról vitatkoznak. A Renault és a Mercedes külön állásponton.

2014-ben hatalmas változáson esett át a Formula-1, a hibriderőforrások pedig alaposan át is rendezték a korábban látott erőviszonyokat a száguldó cirkuszban. A Mercedes annyira beletalált az új rendszerbe, hogy éveken át csak bottal üthették nyomukat a riválisok és nagyon úgy fest, hogy zsinórban a hatodik világbajnoki címet is begyűjtik (ebből ötöt Lewis Hamilton zsebelt be).

Ha valami csoda nem történik, akkor apróbb változtatásokkal, de a jelenlegi erőforrások maradnak 2021-től is a Formula-1-ben, erről már nagyrészt meg is született a konszenzus. Arról viszont, hogy milyen irányt vesz a sportág 2024 után, megoszlanak a vélemények. A Renault sokkal inkább közelítene az utcai autóknál használt elektromos rendszerekhez.

„Ha megnézzük azt az ütemet, ahogy a világ változik, az a véleményem, hogy óriási a kockázata annak, hogy a Formula-1 lemarad. Nézzük rögtön a villamosítást. Amiről az emberek ma már komolyan beszélnek, hat hónappal ezelőtt még fel sem merültek senkiben. A Ferrari például egy teljes mértékben elektromos hajtású autót tervez” – ecsetelte véleményét Cyril Abiteboul a francia gyári istálló első embere.

„Nagyon gyorsan változik a világ, vigyáznunk kell, nehogy lemaradjunk az utcai autók rendszereihez képest. Meg kellene fontolni, hogy (később) teljesen új erőforrásokkal álljunk elő, ami nem kerül sokba, ezzel végre megállítanánk az őrült összegek elköltését. Jelenleg ugyanis mind a négy gyártó hatalmas pénzt öl a motorfejlesztésbe. Inkább arra kellene költenünk, ami a jövő szempontjából releváns.”

Az elektromosság biztosan megmarad, csak a mértéke kérdéses


„Ezt azt jelenti, hogy a belsőégésű motorok fejlesztését le kellene lassítani, sokkal inkább az elektromos rendszerek fejlesztésébe kellene többet fektetnünk. Talán egészen új energiaforrásokban is gondolkodnunk kellene, például üzemanyagcellákban, vagy ilyesmikben, ez lehetne a Formula-1 jövője. 2026-ra teljesen új erőforrást kellene kifejlesztenünk, bár ez még nagyon messze van” – tette hozzá Abiteboul.

A Mercedes csapatfőnöke inkább a jelenlegi formulára építene, azt fejlesztené tovább. „Ha a költségek szempontjából nézzük, erősen érvelünk az FIA-val és a Libertyvel együtt amellett, hogy a jelenlegi formát tartsuk meg. Ez egy nagyon hatékony hibriderőforrás, ugyanakkor a világ valóban változik, ráadásul emberek milliói panaszkodnak a klímaváltozás miatt.”

„Nálunk, a Daimlernél is fontosabbá vált a fenntarthatóság, mint a puszta marketing. Mint motorgyártók, nekünk is fel kell tennünk a kérdést, mi lesz az F1-es erőforrások jövője? Leginkább a hibrid komponenseket kellene jelentősen előtérbe helyezni és nagyobbítani. Jelenleg ezt vizsgáljuk a leginkább, de persze nem könnyű semmi újat kitalálni anélkül, hogy ez ne járna plusz költségekkel.”

„Hogy miért tekintünk ennyivel előrébb? Mert a világ sokkal gyorsabban változik, mint régen és erről már most beszélnünk kell. Jelenleg úgy látjuk, 2025-ben újra változhat minden a motorok tekintetében” – fogalmazott Toto Wolff. Egyelőre tehát, akik a régi motorhangok visszatérését szeretnék, nem igazán lehetnek boldogok, mert sokkal inkább az ellenkező irányba tart a Formula-1. A Mercedes csapatfőnöke néhány éve még nem sok esélyt adott a Formula-E-nek sem, most pedig a német gyártó is beszáll a sorozatba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: