Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. június 29. szerda
F1

Ejtőernyőnek érződnek az új hátsó szárnyak

Óriási lett az F1-ben a hátsó légterelők légellenállása Nico Hülkenberg szerint, aki a Renault-ban ülve úgy érezte, mintha az egyenesekben egy ejtőernyőt húzott volna maga után.

A Formula-1 2019-es szezonjának kezdetén nagy figyelem terelődött az új autók aerodinamikai megoldásaira, ezek közül is leginkább az első szárnyakra, ám az előszezoni teszt első napján Nico Hülkenbergnek nem ezzel, hanem a hátsó légterelővel kapcsolatban lett egy észrevétele. A németet a sajtó munkatársai a Renault új erőforrásáról faggatták – amely szerinte erősebb, mint a tavalyi konstrukció -, amikor a pilóta kitért az R.S.19-es aerodinamikájára.

 renault-teszt-barcelona-2019-1



 „Az egyenesekben olyan, mintha egy ejtőernyőt húznék magam mögött” – véleményezte az idei évre megnövelt méretű hátsó légterelőt. „Ezekkel a hátsó szárnyakkal sokkal nagyobb lett a légellenállás. Ott látszik a tükrökben ez a masszív szárny, ami nyilvánvalóan befolyásolja az erő érzetét” – mesélte friss tapasztalatait az autóról, amit nem is érez annyira különbözőnek a tavalyi géphez képest.

„Az első benyomások rendben vannak, egyelőre csak ennyit mondanék róla. Délelőtt nagyobb problémák nélkül 65 kört teljesítettünk, szerintem ez tisztességes kezdet. Nem érzem egy teljesen másik autónak, inkább olyan, mintha hazaérkeztem volna. Számomra nem változott sokat, a kormányt például megtartottuk tavalyról, de az üléspozíció is egészen hasonló. Az új aerodinamikai szabályok miatt nehéz volt megmondani, hogy mire számítsunk, de egyelőre nem tűnik drasztikusnak a változás.”

A francia márka a teszt első napját a tabella alján zárta, ám ebből még nagyon korai lenne bármilyen következtetést levonni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: