Mansell és Senna centikre egymástól (1991)
Fordulatos versenyt hozott a Spanyol Nagydíj, hiszen az élen az egész verseny során párhuzamosan változtak az időjárási körülmények, és az élmezőny sorrendje is. A nedves pályán Gerhard Berger az első rajtkocka előnyeit kihasználva eltűnt a messzeségbe, a visszaeső Mansell pedig megindította hadjáratát a vezetésért. Előbb Schumachert múlta felül, majd emlékezetes módon Sennát hagyta faképnél a célegyenesben – ez az előzés úgy ivódott be örökre a rajongók emlékezetébe, mint „a gigászok érájának” egyik tetőfoka. Nem hiába, hiszen a végig szikrázó és egymástól centikre lévő autók azóta is ritkaságszámba mennek a száguldó cirkuszban. Senna később hiába került vissza a brit elé bokszkiállása után, a szemerkélő esőben megpördült, és nem is tudott már felzárkózni. A 20. körben Mansell aztán Berger mellett is utat talált, és többé vissza sem nézett.
Hill győz, a Williams-csapat sír (1994)
Ádáz hónap után érkezett meg a grove-is istálló Barcelonába május végén: mindössze néhány hete veszítették el Ayrton Sennát, de az élet ment tovább, ahogyan a világbajnokság is, és az esélyesek között eddig nem szerepelő Damon Hillből pedig aranygyermek vált. Kezére játszott a pole-ból induló Michael Schumacher váltóhibája, így végül 24 másodperccel előzte meg a benettonost – hogy végtelen érzelmi mámor legyen úrrá a Williams-garázson. A főtervező Adrian Newey sírni kezdett, a csapattagok pedig szolid ünneplésként konstatálták első ’94-es diadalukat – amit a nagy Ayrtontól vártak néhány hónappal azelőtt.
Az „Esőisten” első ferraris diadala (1996)
Michael Schumacher frenetikus teljesítményt sajtolt ki magából az 1996-os Spanyol Nagydíjon, azok után, hogy egyaránt kapott hideget-meleget a világbajnok Benettontól Maranellóba történő igazolása miatt. A rajtot ugyan elszúrta, azonban olyan parádés felzárkózást mutatott, melyet manapság ritkán látni, még hasonló körülmények között is. A 9. körben Alesit, négy fordulóval később Villeneuve-öt előzte meg, aztán vissza sem nézett. Cirka 45 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat, a fent említett srácokon kívül mindenkit lekörözött – igaz, rajtuk kívül csak hárman látták meg a kockás zászlót.
Olivier Panis majdnem-győzelme (1997)
A karrierje során egy győzelmet szerző francia éve lehetett volna 1997, hiszen Melbourne-ben 5., Interlagosban 3., Monacóban 4. helyen ért célba, a Spanyol Nagydíjon pedig élete egyik legjobbját nyújtotta. A 12. helyről rajtolva kétcserés stratégiájának és jobban teljesítő Bridgestone-papucsainak hála, egyszer csak a második helyen találta magát, Villeneuve mögött 13 másodperccel. Körönként másfél szekundummal autózott gyorsabban a kanadainál, a lekörözöttek bénasága miatt azonban az 57.-re ez 16 fölé nőtt. Az utolsó tíz fordulóban azonban begyújtotta rakétáit, kiautózta az utolsó csepp benzint is a Prostból, de sajnos elfogytak a körök, így meg kellett elégednie a második hellyel. Ami viszont karrierje utolsó pódiuma maradt, hiszen három héttel később Montrealban kettős lábtörést szenvedett, újabb tagként csatlakozva az örök ígéretek népes táborához.
„Egyszerre hal meg a két Arrows” (1998)
A Palik-összes újabb gyöngyszeme tette igazán emlékezetessé a magyarok számára az ’98-as futamot, ahol a nem éppen a csúcson lévő éjfekete autók métereken belül, egyszerre lehelték ki lelküket. Tom Walkinshaw csapata addig egyetlen alkalommal ért célba a szezonban (Salo a 9. lett Imolában), Barcelona pedig ismét gyászos végeredményt hozott – a két autó festése mintha jövendő sorsukat hivatottak volna előrevetíteni…
A finn király utolsó körös drámája (2001)
Nincs is annál drámaibb végkifejlete egy autóversenynek, amikor a vezető pilóta az utolsó körben kénytelen búcsút mondani győzelmének. Szegény Mika Hakkinen is tudna mesélni erről, aki mesterhármast ért el Montmelóban 1998 és 2000 között, negyedik győzelmére viszont vajmi kevés esély kínálkozott: a 2001-es szezon első négy versenyén két kiesés, egy hatodik, valamint egy negyedik pozíció állt a neve mellett, de összességében is enerváltabbnak tűnt, mint amikor a világbajnokságért harcolt az azt megelőző években. Noha a finn a második helyről rajtolt, nem reménykedett a győzelemben, ám a második kerékcsere-fázis alatt az élen tudott maradni, és 20 kör alatt pazar, 40 másodperces előnyt épített ki Schumacher előtt. Minden jel arra utalt, hogy megszerzi 19. diadalát, Murphy viszont felébredt téli álmából: a Mercedes-motor fehér füstöt eregetve megadta magát, így kénytelen volt csapattársát, a kukába való versenyt záró David Coulthardot lestoppolnia a verseny levezető körében.
Egy őrült katalán a pályán (2004)
Semmi izgalommal nem kecsegtetett az idény ötödik versenye, hiszen azt megelőzően csak Michael Schumacher tudott futamot nyerni abban az évben, és a barcelonai különben sem áll olyan aszfaltcsík hírében, ahol kapkodni kell a fejünket az izgalmak után. Egy őrült spanyol úriember azonban, aki azóta már világhírűvé vált, tett arról, hogy az eseménytelen 66 kör után is legyen miről beszámolniuk a sajtó munkatársainak. Jimmy Jump – akinek életcélja híres sporteseményekre történő beszivárgás és azok megzavarása – a felvezető körben rohant be a célegyenesbe, de néhány méter megtétele likvidálni tudták a pálya biztonságáért felelős személyzet tagjai. Négy éven belül ez már a harmadik verseny volt, amelyet egy pályára beszaladó néző zavart meg.
Massa és Alonso bikaviadala (2007)
A két világbajnoki aspiráns egyaránt győzelmi esélyekkel vágott neki a 2007-es futamnak, azonban hamar eldőlt kettejük párharca: az első kanyarba egyszerre fordulva csak annyira nem engedett egyikük sem, hogy a külső íven hajtó Alonso a kavicságyra kényszerült, így onnan kikecmeregve csak a negyedik helyet tudta megfogni. Ezzel el is úszott a versenye, bár Raikkönen kiesése miatt a harmadik lett, nem volt túl boldog a futam után: “Massa előtt voltam az első kanyarban, de ő nem így gondolta… szerencsések vagyunk, hogy mindketten befejeztük a futamot, az esetek 99 százalékában mindkét autó elszáll ilyenkor…”
Kovalainen feje a gumibálák alatt (2008)
Már-már azt hittük, hogy egy újabb dögunalmas Spanyol Nagydíj vár ránk, azonban a 2008-as futam derekán szomorúan konstatáltuk az idény egyik, ha nem a legnagyobb balesetét. A 22. körben, az élen haladó (igaz ekkor még várt rá egy kiállás) Heikki Kovalainen a 9-es kanyarban, fékezés nélkül rongyolt a gumifalba, hasonló módon Luciano Burti 2001-es spái balesetéhez. Mint a visszajátszásból kiderült, a bal első kerék defektje miatt zúgott ki a pályáról körül-belül 210 km/h-s sebességnél, a legaggasztóbb viszont az volt, hogy a pilóta feje nem látszott ki a gumibálák alól, a mentés alatt ráadásul a vészjósló fehér ponyvát is kiterítették a nézők elé. A szörnyű előjelek után azonban megkönnyebbülten lélegezhettek fel nézők milliói, hiszen a finn az egyezményes ‘OK’ jellel adta mindenki tudtára: rendben van. Noha mentőhelikopter szállította el a helyszínről, zúzódásokkal megúszta az esetet, így Isztambulban már egy újjászületett Heikki várhatta a piros lámpák kialvását.
Pastor Maldonado és a füstbe ment terv (2012)
Pastor Maldonado történelmi győzelme már önmagában megérné, hogy visszaemlékezzünk rá, azonban az ünneplés alatt kigyulladt garázs még szürreálisabbá tette a Williams csapat hétvégéjét, és úgy en bloc a 2012-es Spanyol Nagydíjat. A pole-t megöröklő venezuelai ugyan elveszítette a vezetést a futam elején, azonban a futam alatt meggyőzőbb tempót mutatott Fernando Alonsónál, így karrierje első győzelmét szerezte meg, a grove-i gárda is először diadalmaskodott irgalmatlanul hosszú idő, a 2004 Brazil GP-n szerzett Montoya-diadal óta. Másfél órával a leintés után azonban beütött a krach, az egyik üzemanyagtartály tüzet fogott, lángokba borítva az egész garázsrészt. A káosz következtében 31-en – köztük a mentésben segédkező más csapatok tagjai is – sérültek meg, de mindegyiküket hamar kiengedték a kórházból. Így picit keserédessé vált a győzelem íze, újabb momentummal gazdagítva a felejthetetlen 2012-es évad történetét.
