A szezonzáró F1-es Abu Dhabi Nagydíj pénteki programja a második szabadedzéssel zárult, melyen immár a mezőny 20 állandó tagja vett részt, miután az első edzést sokan kihagyták, hogy az újoncok szerepeltetéséről szóló szabály értelmében fiatal (vagy helyenként nem is annyira fiatal) pilóták ülhessenek be az autóba.

Az edzés talán legérdekesebb jelenete rögtön a gyakorlás elején történt, amikor a gyorskörét kezdő Lando Norris az egyes kanyarból kirobbanva Max Verstappent találta maga előtt, miután a hollandot félreinformálta a mérnöke. A bajnoki éllovas dühöngött egy sort a rádióban, a sportfelügyelők feljegyezték az esetet, de végül elengedték.
Hasonló esetek később is előfordultak, a hajrában például Kimi Antonelli idiótázta le az egyik előtte ténfergő Haas-pilótát, a Moneygramtól búcsúzó amerikai csapat azonban mással is felhívta magára a figyelmet, ugyanis Oliver Bearman az edzés első pillanatától kezdve remek tempót diktált, s a hivatalos adatközlés szerint egyenesen a leggyorsabbnak bizonyult a lassú kanyarokban.

Többen – köztük az említett Bearman is – a piros oldalfalú Pirelliken kezdték meg az edzést, aztán amikor a többiek is feltették a lágyakat, Lando Norris állt az élre bő három tizedet adva Verstappennek. Csapattársa, az első edzést kihagyó Oscar Piastri viszont nem fért be az első tíz közé, hátránya közel hét tized volt csapattársához képest.
A köridőt tekintve Norris kiemelkedett a mezőnyből, hiszen miközben 363 ezreddel előzte Verstappent, addig a második helyezett holland csak öt tizeddel előzte a 16. helyezett Ocont. Folytatás szombaton 11 óra 30 perckor a harmadik szabadedzéssel.
Az F1-es Abu Dhabi Nagydíj 2. szabadedzésének végeredménye:
| 1. | Lando Norris | McLaren–Mercedes | 1:23.083 | 28 | |
| 2. | Max Verstappen | Red Bull–Honda RBPT | 1:23.446 | 0.363 | 31 |
| 3. | George Russell | Mercedes | 1:23.462 | 0.379 | 29 |
| 4. | Oliver Bearman | Haas–Ferrari | 1:23.501 | 0.418 | 28 |
| 5. | Nico Hülkenberg | Sauber–Ferrari | 1:23.550 | 0.467 | 28 |
| 6. | Gabriel Bortoleto | Sauber–Ferrari | 1:23.570 | 0.487 | 28 |
| 7. | Isack Hadjar | Racing Bulls–Honda RBPT | 1:23.657 | 0.574 | 29 |
| 8. | Charles Leclerc | Ferrari | 1:23.658 | 0.575 | 31 |
| 9. | Fernando Alonso | Aston Martin–Mercedes | 1:23.708 | 0.625 | 27 |
| 10. | Kimi Antonelli | Mercedes | 1:23.750 | 0.667 | 29 |
| 11. | Oscar Piastri | McLaren–Mercedes | 1:23.763 | 0.680 | 29 |
| 12. | Lance Stroll | Aston Martin–Mercedes | 1:23.832 | 0.749 | 29 |
| 13. | Carlos Sainz | Williams–Mercedes | 1:23.872 | 0.789 | 31 |
| 14. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1:23.939 | 0.856 | 29 |
| 15. | Alexander Albon | Williams–Mercedes | 1:23.950 | 0.867 | 32 |
| 16. | Esteban Ocon | Haas–Ferrari | 1:23.958 | 0.875 | 27 |
| 17. | Yuki Tsunoda | Red Bull–Honda RBPT | 1:24.303 | 1.220 | 29 |
| 18. | Liam Lawson | Racing Bulls–Honda RBPT | 1:24.474 | 1.391 | 32 |
| 19. | Franco Colapinto | Alpine–Renault | 1:24.771 | 1.688 | 28 |
| 20. | Pierre Gasly | Alpine–Renault | 1:24.963 | 1.880 | 30 |