DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

ToszkánNagydíj

Ezért nem kapott eltérő gumit Bottas

Bár a rádión arra kérte csapatát az F1-es Toszkán Nagydíjon, hogy más keveréket kapjon a második etapjára, mint Hamilton, végül mindkét Mercedesre a kemény gumi került fel – most kiderült, miért.

részletek

Hamiltonnak ki is éghettek volna a fékjei

Látványos és nem veszélytelen jelenséget produkált Hamilton autója Mugellóban. A W11 fékjei a második rajt alatt füstfelhőt eregetve kigyulladtak, ami csak a gyors újraindításnak köszönhetően nem vezetett kieséshez.

részletek

Brawn: Bottas hagyta kicsúszni a kezéből a győzelmet

Az F1 sportigazgatója szerint a finnek állt a zászló Mugellóban, éppen ezért nehéz lesz megemésztenie, hogy ismét vereséget szenvedett csapattársától, aki egyre jobban elhúz tőle a tabellán is.

részletek

Horner: Albon hibája, hogy túl kedves

Ez az egyetlen „negatívum”, amit első dobogós helyezését szerző pilótájáról el tudott mondani a Red Bull-csapatfőnök, aki szerint viszont a brit-thai folyamatosan bizonyítja versenyzői képességeit.

részletek

Podcast: Zúzdával debütált a Ferrari pályája

Az „old school” toszkán helyszín bőven szolgáltatott beszédtémát a #FormulaHUPodcast stábjának, akik kivesézték a hétvége eseményeit és a paddock mélyéről származó pusmorgásokat!

részletek

„Bottas sokat beszél, de sosem veszi fel a harcot Hamiltonnal”

Az ex-F1-es Jolyon Palmer szerint szombatonként még csak-csak megszorongatja a finn a britet, vasárnaponként viszont képtelen erre – és ez nem a szerencsén, hanem a képességeken múlik.

részletek

Stroll defektet sejt a balesete mögött

A Racing Point pilótája szerint vagy egy törmelék okozott sérülést a bal hátsó gumiján, vagy a felfüggesztése hibásodott meg az F1-es Toszkán Nagydíjon, ahol érzése szerint úton volt a dobogó felé.

részletek

Sajtó: A Red Bullnak van nagyobb szüksége Verstappenre, mint fordítva

Hollandiában elég komolyan beleálltak a Red Bullba és a Hondába, mivel az eddigi kilenc versenyen háromszor is olyan műszaki gondja akadt Verstappennek, ami miatt kiesett a futamból.

részletek

Hamilton az újraindításokat kritizálta, a versenyigazgató visszaszólt

A hatszoros világbajnok szerint az FIA az izgalmakat, nem pedig a biztonságot tartotta szem előtt a biztonsági autós fázist követő új rajtoknál. Michael Masi ezt személyes támadásként értékelte.

részletek

Vettel sajnálja Russellt, amiért elvette tőle a pontot

A Williams-pilóta régóta várt első pontszerzése lehetett volna a Toszkán Nagydíj: a 10. helyen beérő német szerint megérdemelte volna az eredményt, mivel gyorsabb volt a Ferrarinál.

részletek

Ferrari: Csalódás egy történelmi hétvégén

A hétvégén hatalmas jubileumhoz érkezett a Ferrari, ám ettől rosszabbkor aligha jöhetett volna el számukra az 1000. futam, amin részt vettek a Formula-1-ben. Kettős pontszerzés, de csak 8-10. hely.

részletek

Ferrari-vezér: Nem várható csoda 2022 előtt

Kevés az esély arra, hogy a Ferrari a 2022-es szabályváltozások előtt érdemi előrelépést tud produkálni – jelentette ki Mugellóban a vörös márka vezérigazgatója, Louis Camilleri.

részletek